Nyári úti napló III. – Baranyai barangolások

Nyári úti napló III.

Baranyai barangolások

Van egy kis csapat, hölgykoszorú, vagy ahogy az évek telnek, egyre inkább „Ötye”. Utóbbi rövidítés feloldását az olvasóra bízom. Valahogy megmaradtunk egymásnak, pedig már tizenegy éve, hogy nem járunk össze hetente kétszer, mint azelőtt évtizedeken át. Énekkari próbákon, fellépéseken, hazai és külföldi turnék rövidebb-hosszabb buszos zötykölődésein, repterek tranzittermeiben és a legkülönfélébb színvonalú szállások hálótársaiként szoktuk, tanultuk egymást. Alkalmazkodó képességből jelképesen még most is kik-kiosztunk egymásnak egy-egy ötöst. Összemosolygásokból, együttérzésből, mesékből, ölelésből szőttük barátságunk lazának tűnő, mégis erősnek és tartósnak bizonyuló hálóit.

Persze, lehetne élni ezek nélkül a rendszeres és intenzív együtt-élmények nélkül, de azért hiányoznak. Így hát évente egyszer afféle nosztalgiaként, ha nem is dalolva már, de önként felnyaláboljuk kis bőröndjeinket, nyakunkba vesszük kíváncsiságunkat, és nekiindulunk a magyar vidéknek. Bár egyszer, annak is már tizennégy éve, még Brüsszelbe is elutaztunk. De jó is volt!

Év közben párszor, hol egyikünknél, hol másikunknál, ilyen-olyan apropóból – házavató, névnap-születésnap, szilveszter vagy karácsony okán – rövidebb-hosszabb délutánokat, estéket is eltöltünk együtt, de szívesen megyünk koncertre, színházba is hébe-korba’. Ízlésünk, értékrendünk, ha nem is mindenben persze, de lényegében nagyon közeli, hiszen megbízható alapja a zene és a közös éneklés szeretete. Na meg a kissé túladagolt szociális érzékenység, hiszen tanárok, óvónők, egészségügyi asszisztensek vagyunk. A „kemény mag” öt főből áll, de időnként kiegészülünk másokkal is.

Pár napja jöttünk haza immár hagyományossá váló augusztusi kis „turnénkról”. Két éve az Őrségben, tavaly a Zemplénben, idén az Ormánságban barangoltunk. Nem akarom az összes élményt elsorolni, mert nyilván ez inkább csak nekünk érdekes. De szerettem volna megörökíteni magunkat itt ebben az új nyári úti napló sorozatban is, mert ebben végre (!) semmi szakmázás nem volt. Hacsak nem a kétoldali grafománia újabb kitörése: a nyári hőgutában ugyanis egy rémes rímes versikét fabrikáltam, hadd nevessünk ezen is. Lassan abba a korba érünk, amikor már szinte mindent szabad. Őket köszöntöm most, kedves útitársaimat, akikkel jó felfedezni a félig ismerős vagy ismeretlen tájakat. Egy kedves Makám-dalocska – Merre is van Zengővárkony? – címét kölcsön véve, kezdem is…

Merre is van Zengővárkony?

A térképen sem találom!

Egy életem, egy halálom,

már csak a vacsorát várom.

Fürgék elöl, lusták hátul,

nem látok a fáradságtul.

Zsolnay-kút vagy líceum,

olajütés, bábmúzeum,

borkóstolás, könyvnyomtatás,

koncert és táncelőadás,

kártya, bazár, falatozás,

délben vadvízi strandolás.

Ildó, Erzsó, Kriszti, Kati!

Jó veletek kirándulni.

Hegyen völgyön kutyagolni,

rögvalóból kiszakadni.

Bár dalolni nem szoktunk már,

sok kaland és nevetés vár.

Évről évre lassabbodunk,

de egymásra mégsem ununk.

Jó kacagni önmagunkon,

élcelődni a másikon.

Eljutunk így bércig, várig,

napkelténktől napnyugtánkig.

Maradjon így jó sokáig,

míg a fülünk ér bokáig!