Roma Police Café – Tatabánya, Komárom-Esztergom Vármegye
A 129. Police Cafét és egyben a 8. Roma Police Cafét a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság jegyzi. A találkozót 2023. november 13-án a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár rendkívül inspiráló és kies társalgójában tartották. A harminc résztvevő egyik meglepetésből a másikba eshetett, és a fáma szerint bizony volt is rá okuk. Hogy miért, azt a kíváncsi olvasó is megtudhatja, ha nem unja még a rendőrkávéházi tudósításokat…
***
„Soha, soha nem lehet megunni” – énekelték egy réges-régi reklámban, ami, ha jól emlékszem, a tejről szólt. Valahogy a rendőrkávéval is így van, legalábbis én erről állítom ezt. Hogy minden egyes helyszín és társaság tartogat meglepetéseket, azt én már az elejétől kezdve tudom. De hogy egyszerre ennyi minden egybeesik, arra én magam is újra és újra rá tudok csodálkozni. Elnézést, de ez a beszámoló most még a szokásosnál is személyesebb lesz.
Az első benyomás már a rendezvény helyszínéül szolgáló impozáns épület előterében megbabonázott. A tágas, napsütötte előcsarnokba egy pad előtt visz el az érkező útja, amit nem lehet nem észre venni, elsősorban a ház névadójának ott olvasható Ars Poetica című verse miatt. Ez aztán igazán kellemes antré. Majd bent a hatalmas falon A Dunánál sorai marasztalják a szemet. Ekkor még nem gondolom, hogy az ebből származó pár sor mennyire jól fog illeszkedni a mai esemény egy fontos üzenetéhez, de a tudattalanomba már bekúsznak a jól ismert sorok. Később kapcsolok: reggel a rádióban hallom, hogy ma a magyar nyelv napja van. Jó, akkor ezt valahogy majd szóba hozom, mégis csak nyelvész, irodalmár vagyok. A könyvtár amúgy is kiváló helyszín egy Rendőrkávéházhoz. Tudás, ismeret, szellem és kellem együtt – tehát mi is jó helyen vagyunk.
Aztán elkezdődik a Café. A vármegyei hivatalvezető, Szalay Péter egyszerű és kedves üdvözlő gondolatai után egy újabb meglepetés: négy izgatott zeneiskolai tanuló két rövid darabot hegedül amolyan ráhangolódásként, s az őket istápoló-tanító két zenetanár büszkén beszél a Máltai Szimfónia nevű programról, amelynek a keretében ezek a lurkók zenét tanulhatnak. A beás cigány himnusz a nyitó darab és még egy dalocska hangzik el, utána taps, meghatódottság. Igen, így is lehet kezdeni egy Roma Police Cafét.
A zene hatására előjövök az én pillanat szülte meglepetésemmel: elmondom a gyerekeknek, hogy valaha én is így kezdtem. Nyolc év zeneiskola, hegedűtanulás, két év egy néptáncegyüttes zenekarában, majd tizenhárom év ugyanott a kis énekkarban – többek között cigány dalcsokrok előadásával eltelő – meseszép korszak volt. Ekkor már csodálkoznak a résztvevők, hogy mindez hogyan lehetséges, hiszen én egy rendőröket tanító decens docens vagyok. Persze, néha az is, de inkább amolyan minden lében Kata, aki ha kell – és a rendezvény végén úgy éreztem, kellett – dalra is fakad, mégpedig egy eléggé ismert cigány dalra, mi másra. Ez a tény még az egyébként egy ideje engem elég jól ismerő Milus Gábor rendészeti főkapitány-helyettes urat is meglepi, hiszen a tanárnő ezeket a képességeit a tanteremben nem feltétlenül hirdeti. Egyszóval ez a tatabányai Roma Police Café kissé rendhagyóra sikeredett, de nem bánom.
És talán a résztvevőknek se ez volt a legnehezebb munkanapjuk a héten. A hasznos és előre vivő eszmecsere, az élénk ötletelés, a tapasztalatok és információk megosztása nagyszerűen működött. A Komárom-Esztergom megyei kollégáknak csak gratulálni lehet a rendezéshez. A témagazdákat is nevesítem, hogy hírüket vigyem. A cigány hétköznapok témáját Kovács Richárd vitte; a vármegyei kriminalitással Laposa Péter foglalkozott. Buocz Marianna a cigányság és rendőrség kapcsolatát boncolgatta, a rendészeti pályára vonzás lehetőségeit pedig Kadlicsek Anikó.
Azért azt sem akarom elhallgatni, hogy megint volt okom büszkeségre, hiszen a jelen lévő harminc beszélgetőpartner között két volt hallgatóm, két jelenlegi és remélhetőleg egy leendő is ott ült.
És még két apróság. Az egyik egy igazi kedveskedés a vendégeknek, konkrétan apró: aprósüti. A szervező által, saját kezűleg sütött makaron, amelyre a Roma Police Café rövidítéseként az utóbbi időben használatos RPC betűk voltak csokival rárajzolva. Minden asztalra jutott belőlük. A másik egy szép cigány vállkendő, amelyet egy észrevétlen pillanatban az egyik résztvevő a rendőrségi roll-up-ra terített, én meg nem bírtam ki, hogy észre ne vegyem, s ne tulajdonítsak neki szimbolikus jelentést. Számomra ugyanis a rendőri és a roma szubkultúra – legalább egy rendőrkávéháznyi időre szóló – szép találkozását jelentette.
(Fotók: Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság)
Képek, tárgyak, szavak, szimbólumok, komoly hivatás és művészi gondolatok elegye – akinek inge-vállkendője, magára vegye. És akkor jöjjön az a bizonyos József Attila-idézet, amely ezen a rendezvényen a megfelelő pillanatban – hogy ez melyik téma kapcsán történhetett, azt az olvasóra bízom – elhangozhatott:
„Anyám kún volt, az apám félig székely
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
[…]
Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
