Sting – és ami róla eszembe jutott
A kedves zenész-énekestől elnézést, de kissé messzebbről kezdem…
Majdnem elmulasztottam „megünnepelni” valamit, de a szerencsés véletlennek köszönhetően mégsem. Mindjárt az is kiderül, mi az ünnepi alkalom, és ígérem, Stinghez is megérkezem, de…
Van néhány kedves fogadott húgom. Egyikük tegnap kissé aggódva hívott föl, úgy is mint tanárát-mentorát. Hogy ma egy sajtótájékoztatón kell beszélnie, élő egyenesben, és hogy ő még ilyet nem csinált, és most aztán mi lesz, és egyáltalán, és ő ezt az egészet a háta közepére kívánja, de nem mondhat nemet… és a többi és a többi. Siránkozás panaszkodás hátán. Márpedig rólam köztudott, hogy az ilyet hallani se bírom. Mivel vele (is) megengedhetem magamnak a határozott hangvételt, jeleztem: a „Pánik” gomb helyett lesz szíves azonnal megnyomni az „Ezt is megoldjuk” feliratút. Gyors segélyként nagyjából fél órát beszélgettünk, ami alatt vázlatosan föltártuk és elemeztük az általa problémának érzékelt helyzet okait, átbeszéltük a várható sajtónyilatkozat szakmai tartalmát, összeszedtük a fő üzeneteket, megerősítettem az izgulót abban (hiszen ismerem őt és képességeit), hogy tulajdonképpen minden olyan kommunikációs kompetenciának is birtokában van, amelyekkel egy ilyen kihívásnak eleget tud tenni. Úgyhogy engedélyezem, hogy még egyszer gondolja át az egészet, aztán aludjon egy jót, reggel csinosítsa ki magát, hogy ne csak okos, de kinézetre is kameraképes legyen, és szépen nyugodtan üljön elébe a megmérettetésnek. És közben gondoljon arra, ő mit és hogyan hallana szívesen az adott téma kapcsán, ha ő lenne a tisztelt néző-hallgató.
Így is tett, és meg is lett az eredmény: a mutatvány sikerült, ő is életben maradt, sőt, mint elárulta, még élvezte is a dolgot. Na, kérem, nincs itt semmi látnivaló, mehetünk tovább. Így kell ezt csinálni.
Hanem hogy jön ide Sting? Hát úgy, hogy miközben ezt jól megbeszéltük, földobta a közösségi oldal ezt a linket . Az akkor 68 éves énekes egy Shaggy nevű zenésszel örömzenél. Bevallom, nem ismertem Shaggyt, de a wikipédia segített: „Orville Richard Burrell (Kingston, Jamaica, 1968. október 22.), ismertebb nevén Shaggy jamaicai-amerikai zenész, énekes, DJ és színész, akinek legismertebb dalai az „It Wasn’t Me”, a „Boombastic”, az „In the Summertime”, az „Oh Carolina” és az „Angel”. Hét alkalommal jelölték Grammy-díjra, amelyet két alkalommal meg is nyert.” Amikor ezt elolvastam, akkor jöttem rá, hogy egy-két számot a fentiek közül ismertem, csak nem tudtam, hogy ő az előadójuk. Sokszor vagyunk így. Megítélésem szerint Sting és ő nagyon más zenei világot képviselnek. Valahogyan mégis összetalálkoztak, és amit ebből az alkalmi zenei légyottból kihoztak, az nekem nagyon tetszik. Különben írtam már itt máskor is a cross over számomra izgalmas hatásáról. De itt most nem ezt akarom kiemelni, bár már önmagában ez a vállalkozás is szóra érdemes.
Inkább ragadott meg most az az örömzenélés, ami a felvétel láttán is áthatóan jelen van. Sting, annak ellenére, hogy finoman szólva sem fiatal már, és ennek megfelelően a hangja sem olyan, mint régen volt, formában, sőt, elemében van. Mert mindaz, ami ő: az egész lénye, a személyisége, a hitelessége, a professzionalizmusa az idővel nem kopik, hanem érik. Azon kevesek egyike, akiben az ember egyszerűen mindig azt látja és hallja, ami ő. És nem kéri rajta számon a tökéletességet. Örül inkább, hogy még mindig játszik (majdnem azt írtam: dolgozik, de nem, esetében a helyes szó a játék), hogy ebben régi játszótársa is mellette van, és újak is mellé szegődnek. És ez így nagyon jó.
Azért is kapóra jött ez a felvétel éppen most, mert jól tudtam használni abban az érvelésben, ami kedves húgomnak is segített. Nézze meg ezt az embert, és vegyen róla példát: nem kell semmi különöset csinálni, nem kell a tökéletességre törekedni, egyszerűen rá kell hangolódni a pillanatra, a többi jelen lévőre, és hagyatkozni arra, amit az ember tud. Akárhányan nézik is. Adja önmagát, a tudását, hagyja kiteljesedni a készségeit, bízzon bennük és kész. És azt hiszem, értette.
Az évforduló pedig nem más, mint a katakritika.hu honlap kétéves születésnapja. 2020. január 2-án választottam le a többnyire művészetekkel, közélettel és részben magán jellegű élményeimmel foglalkozó írásaimat a szakmai honlapomról. Az utóbbi időben nem nagyon írtam oda, valahogy nem jött az ihlet. Utoljára 2022 márciusában tettem föl egy zenei kritikát Joyce DiDonato csodálatos budapesti koncertjéről. De az évforduló kapcsán megtörtem a hallgatást.
Az új olvasóknak jó kalandozást kíván, a régieket pedig várja vissza KritiKata.
