Vendégoldal – Online vendégelőadóim

 

 

Amilyen furcsán alakul ez a hibrid félév, annyira különleges is bizonyos szempontból. Soha annyi vendégoktatót nem sikerült még szerepeltetni az óráimon, amennyit ebben az elmúlt három hónapban. A mostani páros már az 5. és a 6. a sorban. És még mindig nincs vége a kurzusnak. Hogy mivel magyarázható ez, annak is sora van, de arról majd talán legközelebb…

 nyomozó

***

 

Ez a bejegyzés még a szokásosnál is hosszabb lesz, ugyanis hárman írtuk, de talán nem fogja bánni az olvasó. Kezdem én a felkonferálással. Megint könnyű dolgom van, mert a két vendég, akiket ezúttal a vendégszerzők közé csábítottam, két kedves tanítvány. Szereplésük sorrendjében fedem fel őket és az okot, hogy 2020. november 26-án miért őket hívtam vendégségbe. Bár szerintem írásaik is önmagukért beszélnek majd.

 

Nagy Tamást doktoranduszként ismertem meg, majd egy másik képzési formában is töltöttünk együtt értékes időt. Higgadt, megfontolt karaktere, alapos szakmaisága, meggyőzőkészsége a hallgatóságot is a képernyő elé szegezte. Kibernyomozó egy kiemelt szervezeti egységnél, így jelenléte ebbéli minőségében volt magától értetődő egy olyan tanulócsoportban, amelynek az egyik része ezen az új szakirányon tanul. És azt hiszem, minden hallgatóban megfogalmazódott a kérdés, hogy hogyan lehetnek ők is olyan szakemberek, amilyennek Tamást látták. Mikor kell elkezdeni a tudatos felkészülést egy komoly szakmai pályára? A válasz a maga egyszerűségében lehengerlően igaz volt: mihelyt beiratkoztok a rendőriskolába. Mindenre nyitottnak lenni és maradni, örökösen kitűzni valami konkrét célt és szorgalmas kitartással, keményen dolgozni érte – ennyi a titok. Hát persze. Ennél jobbkor és jobb mondatot nem is lehetett volna mondani az elsősöknek, akik két hete épp kizuhantak a pályára szocializálásnak egy igencsak fontos folyamatából.

De nagyon sok olyan információra is szert tehettünk, amelyek ehhez a speciális bűnügyi szakterülethez kötődnek. Bonyolult szervezeti felépítésről például ritkán hallok ilyen követhető, példákkal gazdagon tűzdelt frappáns ismertetést. De mondhatnám azt is, hogy az, aki nekem, aki a kibertéren igencsak képzetlen és ezért elveszett vagyok, ilyen érthetően elmagyarázza a kibernyomozás lényegét, az előtt emelem kalapom. Hogy a sorok között még a bűnügyes munkában elengedhetetlen csapatmunka kiemelt jelentősége is helyett kapott, az csak hab a tortán.

A hiteles, közvetlenül szakmai kézből kapott, friss tudás élménye közben úgy elszaladt az idő, hogy észre se vették a hallgatók, és én se. Hallgattuk volna még hosszasan, de ízelítőnek, kedvcsinálónak éppen jó volt ez is. Persze nem titok, Tamás ebben is gyakorlott: visszatérő előadó ő az egyetemen. Itt is megragadta a lehetőséget, hogy a Szent György Kollégiumot népszerűsítse, ahol lehetőségük van a hallgatóknak további információkra, sőt, akár célirányos szakmai gyakorlatra is szert tenni. Nem csodálkoznék, ha páran jelentkeznének is ez után a beszélgetés után.

Mahlaj Róbert más „tészta”. Évszámban talán kevésnek hangzik, amióta ismerem (3 és fél éve), de ez ezernek tűnik. Mert fél szavakból is. Ő egy igazi energiabomba, ha nem hangozna furcsán, azt is mondanám, egy akcióhős tempójával adja elő magát, ha belelendül. És könnyen belelendül, le se lehet lőni. Mondjuk hál”istennek nem is akarta senki.

Az, hogy szabadidejében korábban is (boksz, motorozás, autós kaszkadőrködés), de még most is (kosárlabda, sportlövészet) komoly fizikai igénybevétellel járó sportokat űz, jól jellemzi belemenősségét, szívós kitartását.

Az, hogy bár már negyedik hónapja odahagyta azt a szakterületet, amelyre született (hiszen vérbeli és profi nyomozó, akinek nemcsak szakmai fantáziáját, de lelkiismeretét és igazságérzetét is sérti, ha felderítetlen marad egy bűncselekmény), még mindig őrizgeti telefonjában és pen drive-jain azokat a sok száz bűnügyi helyszínen készült fényképalbumokat, amelyek egyébként szerintem az emlékezetében is pontosan így kartotékolva élnek, nem kíván kommentárt. Saját bevallása szerint 550-ig számolta az általa helyszínelt hullákat. Nyilván a beszélgetés tizedik percében elő is kerül a képek közül néhány, amelyek aztán még jobban beindítják a diákok kíváncsiságát. Nem is csoda, hiszen bűnüldözési szakirányra járnak, és gyanítom, az a szikra, ami annak idején Robit is erre a területre vitte, bennük is csak csiholóra vár. Hát Robi ideális tűzgyújtó, nem véletlenül pirotechnikai és taktikai szakértő is. És nyilván ezért hívtam őt vendégségbe is.

Arról a morális énjéről már nem is beszélve, amely korábban is lépten-nyomon, de egy most elhangzó példából is szépen kiviláglott. Mit tegyen az a kaszkadőr, aki meggyőző szakmaiságával szerepet vállal egy filmben, amelyről aztán a kész kópia megtekintése után kiderül, hogy üzenete és stílusa számára vitatható? A megoldás egyszerű: nem járul hozzá nevének a stáblistában való közléséhez. Mert így is lehet dönteni.

A srácok szájtátva hallgatták a szakzsargont. Lehet, hogy eleinte nagy érzés lesz, hogy villantjátok a „flekót”, de aztán más válik fontossá. Illetve: Tudjátok, vannak a bűnügyesek táborában a „megszüntetők”, akik nem szeretnek dolgozni, meg vannak a „döglött akták” szenvedélyes újraélesztői, akik viszont akkor is nyomulnak, amikor már senki mást nem érdekel egy-egy emberölési ügy. Ők mégis kinyomozzák. Mert az nem évül el.

És sorjáztak a jobbnál jobb hallgatói kérdések: Voltál-e már életveszélyben? Lőttél-e már emberre? Aki ennyire együtt él az ügyekkel, hogyan tudja letenni a munkát, és megúszni a szakmai ártalmakat, megőrizni fizikai, lelki, mentális egészségét?

És nagyszerűen levezették az összefüggést aközött, hogy ha egy szakember ennyire szenvedélyesen szereti a munkáját, az miért jó neki magának, a munkatársainak, a vezetőinek (már ha elég okosak, hogy fölfogják, hogy ez nekik is jó!), az egész testületnek. És nem kevésbé miért jó a sértettnek, a közösségnek? És meg is érkeztük a tananyag egyik legfontosabb fejezetéhez: a rendőrség társadalmi szerepéhez.

A hallgatók okos felvetéseikkel örömöt szereztek a büszke tanárnőnek, de az előadóknak is. Ők pedig állták a sarat. Több évtizedes szakmai tapasztalatuk minden alapot megadott ehhez.

És van itt még valami. Mindketten született tanítók. Ezen egyszerűen azt kell érteni, hogy magától értetődő számukra, hogy inspirálja őket a másik embernek a tudásuk iránti kíváncsi, tiszta érdeklődése, ami a tanulmányaik elején járó fiatalokat jellemzi. És azt is jelenti, hogy ehhez a továbbadáshoz megvan bennük a legalapvetőbb hozzávaló: az adni, a továbbadni akarás érzelmi töltete. A többi – tudniillik a pedagógiai módszertár csínja-bínja – „csak” technika kérdése, ami az ilyen alapra kis gyakorlással és tudatosítással szinte magától felépül. Mindkettejüket egyértelműen biztatom arra, hogy csak gyakoroljanak, és ha tetszenék ez a kis színpad, amelyet ehhez egyelőre szerény lehetőségeimet figyelembe véve kínálni tudok, akkor csak jöjjenek máskor is! A nézőteret szívesen megtöltöm!

Mindkét előadóról és az általuk elmondottakról érdemi visszajelzést kértem a diákoktól. És nem fukarkodtak vele. Ezért is dicséret illeti őket, hiszen éppen egy tanórával ezelőtt gyakoroltuk be ennek kommunikációs technikáit, s most bizonyíthatták: megértették a lényegét és alkalmazni is tudják. Azt kívánom, hogy őrizzék is meg ezt a készségüket!

 

***

 

Nagy Tamás: Online oktatói szárnypróbálgatásaim

November elején jött a felkérés Katától, hogy szívesen látna vendégelőadóként az egyik kiscsoportos foglalkozásán. A téma kapcsán megkötés nincs, de szeretné, ha beszélnék egy kicsit a hallgatóknak magamról, illetve a munkámról, mivel a (bűnügyes) hallgatókat érdekli a terület, amivel foglalkozom, nevezetesen a kiber bűncselekmények és nyomozásuk.

Katával közel öt éve ismerjük egymást, bátran mondhatom, hogy ismeretségünk kezdete óta kiegyensúlyozott a kapcsolatunk, kölcsönösen tiszteljük és elismerjük egymást. Tudom (mivel különböző képzésein én is részt vettem), hogy diákként sokat tanulhat tőle az ember, persze nem úgy, ahogy más oktatóktól, mivel ő nem sulykolja a tudást a fejekbe, hanem megpróbál önálló gondolatokat ébreszteni. Ennek legfőbb csatornája a kommunikáció, illetve azok a témák és panelek, amelyek egy-egy beszélgetést beindítanak.

Mivel tudom, hogy ezek az órák hasznosak (nekem is sokat adtak), ezért igent mondtam a felkérésre. Viszont a történet túl egyszerű lenne, ha minden zökkenőmentesen alakult volna… Pandémia, szigorítás, áttérés az online oktatásra, bizonytalanság. Egy hosszabb egyeztetés után sikerült időpontot találnunk az online beszélgetésre, előtte-utána be voltam táblázva, így nem ígértem többet 30 percnél.

Azok, akik kimaradtak az online oktatásból, kevésbé tudják, hogy előadóként az egyik legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a hallgatók többsége – mivel ez nem kötelező – az előadás (vagy beszélgetés) alatt be sem kapcsolja a kamerát, így az embernek egy idő után olyan érzése támad, mintha saját magához beszélne. Mivel vizuális visszajelzések (mosoly, szemforgatás, ásítás) vagy egyéb nem verbális jelek sem érkeznek, néha nehéz eldönteni, hogy jó irányba halad-e a téma, egyáltalán van-e értelme a foglalkozásnak.

Megpróbálva kikerülni ezt az akadályt, az óra elején megkértem mindenkit két dologra: egyrészt arra, hogy kapcsolja be a kamerát, másrészt hogy tegeződjünk (tudva, hogy ez az egyik legjobb eszköz a közvetlen légkör megteremtéséhez). Tudtam, hogy Kata órái különlegesek, de így is meglepődtem, mert szinte mindenki bekapcsolódott, közel egy tucat vidám arc jelent meg a képernyőmön egyik pillanatról a másikra.

A színpad készen állt, szóval elkezdtem, bemutatkoztam röviden, illetve elmondtam, mit is csinál az NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya, megfogalmazva azt is, hogy ez miért válik egyre fontosabbá évről évre, nem csak nekik, mindenkinek. Ezután átadtam a terepet a hallgatóknak, bátorítva őket, hogy kérdezzenek nyugodtan, nincs hova elfutnom (a kezdő lökést persze én adtam meg, kiválasztva a felületre elsőként bejelentkező hölgyet). Ezt követően azonban beindult az, ami Kata óráit jellemezni szokta. Jöttek a kérdések, egymás után, okosan megfogalmazva és jól összeszedve: Milyen a munka? Melyek a legnagyobb kihívások?  Vannak-e megoldhatatlan ügyek? Hogyan lehet bekerülni? Milyen képességek dominálnak a kiválasztásnál? Hogy kell elképzelni egy kibernyomozót?

Megpróbáltam minden kérdésre legjobb tudásom szerint válaszolni. Tudom, hogy a megfelelő helyen és időben elhangzó szavaknak hatalmas szerepe van az életünkben, motivációt jelentenek és célt adnak.

Elmondtam nekik, hogy szerintem a bűnügyi munka csodálatos terep lehet azoknak, akik felismerik, hogy ez a ’harc’ legalább annyira szól a szellemi kihívásról, mint például a „közrend és a közbiztonság védelméről”. Véleményem szerint a jó nyomozót a rossztól csak két dolog különbözteti meg: az első az alázat, amivel elfogadja, hogy nem tudhat (és nem is érthet) mindent, a második pedig a kíváncsiság, amellyel – ennek ellenére – megpróbál felülkerekedni az előbbin.

És végül még egy tanulság, ami az egyik hallgató kérdése kapcsán került elő. Ő azt kérdezte, hogy mikor érdemes elkezdeni a felkészülést, ha az ember kibernyomozó szeretne lenni.

Nos, néha nem is tudatosul bennünk, de a felkészülésünk nem mindig akkor kezdődik, amikor egy-egy cél tudatosul bennünk…

***

 

Mahlaj Róbert: Pályára orientáló Online Police Café bűnüldözőknek

2020 szeptemberében „Katanárnőm” a maga sajátos és titokzatos, ugyanakkor tudatosan rejtélyes módján húzta el a mézesmadzagot immár sokadjára az orrom előtt azzal a kérdésével, hogy van-e kedvem 18–19 éves csupa életerős, mosolygós, motivált, kíváncsi fiatallal kötetlenül beszélgetni a jól bevált Police Café módszerrel. Tulajdonképpen kérdés helyett ki is jelenthette volna, hiszen ismer. Válaszom: IGEN! Nem tudok neki nemet mondani. No, nem is akarok, mert amibe ő eddig belekezdett, az mindig úgy sikerült, ahogy sokan álmodni sem mernék. Ezen felül pedig ki nem szeretne találkozni vidám fiatalokkal? Ki ne szeretné ezt a módszert? Aztán jött egy lemondó telefon, mely szerint a kihirdetett veszélyhelyzet miatt az egyetem online oktatásra állt rá, így nem lesz Cafézás. És egy újabb hívás… mi lenne, ha mégis, de online? Munkám során az utóbbi években igen gyakran vettem részt videokonferencia keretében beszámolókon, feladat-meghatározásokon, értekezleteken. Ám legyen!

A megbeszélt időpont előtti napon derült ki számomra, hogy az NKE RTK első évfolyamára járó bűnüldözési szakirányos hallgatók lesznek a beszélgetőpartnereim. Kemény dió – gondoltam magamban. De mi baj történhet? Csináljuk!

Az időpont adott, a műhely pedig a Kata nappalijában kialakított „dolgozósarok”, ahol nem csak a fogadtatás volt forró, de természetesen a kávé is. Épphogy üdvözöltük egymást, és mivel a Katalin nap utáni első 24 órában voltunk, hát köszöntöttem is a tanárnőt. Hamar elérkezett az idő, hogy a monitor elé üljünk, és a moderátor nagy rutinnal behívja a vendégelőadót, majd a hallgatókat az online térbe. Dr. Nagy Tamás feszes napirendje miatt előre jelezte, hogy az órarend szerint tudja vállalni az oktatói feladatot. Kata ezt nyugtázta, én pedig örültem is neki, hiszen láthatom, hogyan is működik a módszer. Megleshetem, milyen a hallgatóság, hogy kelti fel az érdeklődést egy érdekes témával a gyakorlott kolléga, szóval rapid tanulási folyamaton mehetek át.

Kata felkonferálta a hallgatóknak Tamást, aki mintha minden nap ilyen előadásokat tartana, behúzta a fiatalokat nemcsak a témába, de még ahhoz a szervezeti elemhez is, amelynek ő maga is tagja. Gratulálok! Egy érdekes beszélgetésbe csempészett pályára orientálásnak lehettem tanúja. Ráadásul a hiteles előadó miatt sokkal nagyobb sikerrel, mint azt más platformokon, toborzásnak nevezve próbálják tenni személyügyi előadóink.

Tamástól elköszönve, egy rövidke szünetet követően, Katával széket cserélve ültem ismét a monitor elé. A megbeszélt időpontot tartva a hallgatók minden tagját mutató képernyőn a zöld kis pöttyök jelezték, hogy bár az országban szétszórtan, de a saját monitorja előtt ott van teljes létszámmal a csapat. Néhányan az első pillanattól kezdve bekapcsolt kameraképpel vettek részt a beszélgetésen, és megtudtam azt is, hogy vannak olyanok, akiknek egyelőre nincs mikrofonja vagy kamerája. Kezdjük…

Nem rejtettem véka alá kíváncsiságomat. Első kérdésem az volt, hogy a 2020 szeptemberében tanulmányait megkezdő társaság milyen a bűnnel kapcsolatos ismeretanyagra tett szert. Miért ez a neve a szakiránynak? Mi az a bűn? A döbbenet csend közben jutott el a tudatomig, hogy a fiatalok még nem vizsgáztak büntető anyagi jogból, nem láttak gyakorlati jellegű előadást, és ez a kurzus korábban bűnügyi szakirány néven folyt, így nem is várhatom el, hogy a kérdésemre kimerítő választ kapjak. Újabb kérdéseimmel próbáltam szóra bírni a leendő kollégákat, akik elfogadták azt a felajánlásomat, hogy tegeződjünk.

És máris érkeztek a „civil” válaszok a bűn és az üldözés témára szőve. Megállapítottuk, hogy egyelőre az is nehézséget okoz a tanárnő által is említett csupa szem és fül energikus fiataloknak, hogy a szakma nyelvezetét megszokják. Megtudtam, hogy a csoport tagjai közül pont az az egy srác járt olyan középiskolába, ahol a pályaorientációs képzésben vehetett részt, akinek nincs mikrofonja. Ráadásul a pandémiás helyzet miatt kiszakadtak abból a közegből, ahol ezt magukba szívhatnák. De ettől nem elkeseredtem, hanem átálltam a közös nyelvre, és pont úgy beszélgettem a rendőr tisztjelöltekkel, ahogyan a bűnmegelőzési előadásokon tettem eddig középiskolások vagy éppen szépkorúak társaságában.

Tamásra rácsatlakozva beszélgettünk az iskolai feladatokról, a szakmai gyakorlatokról, de főleg olyasmikről, amelyek a leginkább foglalkoztatják őket. Hogyan lesznek ők bűnügyi szakemberek? Tudják-e, hogy a bűnügyi munka miről szól? Megbeszéltük, hogy a büntetőeljárások felderítő és vizsgálati szaka meddig tart, milyen sajátosságai vannak, amikor is kimondták, hogy nekik ez nagyon tetszik. Talán Patrik volt az, aki megfogalmazta, hogy ő pont azért akar nyomozó lenni, mert látja, hogy nem egy 8-tól 4-ig tartó munkáról van szó, ez sokkal összetettebb tevékenység.

Beszélgetésünk során korán rájöttek arra, hogy bizony az ő szakmaiságuk, emberségük és kommunikációjuk fogja meghatározni a környezetük biztonságát. Ők lesznek „A” rendőrség, valahányszor kiérkeznek egy bűnügyi helyszínre, adatot gyűjtenek, bűnelkövetőt fognak el, vagy bűnmegelőzési tevékenységet folytatnak. Amikor szolgálatban lesznek, az ő viselkedésük alapján fogják megítélni az egész szervezetet. Ezt nem teherként élték meg, hanem kihívásként és megtiszteltetésként.

A bűnügyi munkával kapcsolatban átbeszéltük, hogy milyen szakmai követelmények és milyen egyéni kompetenciák megléte jelenthet előnyt leendő nyomozóinknak, így kicsit mindenki elemezhette magát, miközben az alkalmi lopásoktól a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopásokig, a gazdasági bűncselekményektől a körözési eljárásokig, a rendkívüli halál miatti Ákr. eljárásoktól a titkos információgyűjtő tevékenységig, valamint a megelőzés fontosságáig veséztük ki a bűnügyi munka sokszínűségét, érdekességét.

Egy-egy témakör kapcsán engem bizony el tud vinni a hév, ugyanis 25 év gyakorlatáról bármennyit tudnék beszélni, ezért nagyon hasznos volt Kata moderálása. Nagy megtiszteltetés volt számomra, mikor a leendő kollegina, aki addig magát nem mutatta, egyszer csak bekapcsolta kameráját és mikrofonját, és kérdezett.

Időm lejártakor úgy köszöntünk el egymástól, hogy fogunk mi még találkozni.

Az együtt töltött idő bebizonyította számomra, hogy Kata hívó szavai mennyire igazak. Öröm volt beszélgetni a jövő rendőreivel, a jövő rendőrségéről. Megnyugvással töltött el, hogy ha ilyen karakán, kreatív, céltudatos, erős és nem utolsósorban okos fiatalok lesznek bűnügyi szakemberek, akkor nem kell aggódnunk az utánpótlás miatt.