Tanulmányajánló XIX. – Ki, kiket és hogyan orientál(jon) rendészeti pályára?
Körülbelül egy hónapja arról a nagyon biztató Komárom-Esztergom megyei kezdeményezésről írtam itt, amelynek az ország első Pályaorientációs Police Caféja adott nyilvános fórumot Tatán. Akkor ígértem, hogy szólok még a témáról, mert van róla véleményem. Eljött az ideje, ugyanis megjelent egy összefoglaló tanulmányom a rendészeti pályaorientációról.
Hosszú út vezetett oda, hogy nekikezdjek a most ajánlandó tanulmánynak. És bár az út számomra csodálatos volt, amit annak egyik fontos állomásán láttam, aggasztott és elszomorított. Ez a kettős érzés késztetett egy szakmai összefoglaló megírására lassan két évvel ezelőtt. Hogy mementó lett vagy kiáltvány, azt az idő – vagy az olvasó – döntse el. Én inkább utóbbinak szántam, de nem vagyok túl optimista…
Mert ideje volna, hogy történjen valami, ami felébreszti csipkerózsika álmából a rendészeti pályaorientációs képzést, de főleg inkább azokat, akik tenni tudnának azért, hogy a rendészeti pályákra bevonzandó fiatalok számát növelni lehessen. Bár a pályaorientációban dolgozó lelkes oktatók teszi a dolgukat, ez nem elég. Különösen, hogy nem kapnak elég támogatást.
Csak hogy világos legyen, miért érzem, hogy gond van: idén az alapfokú rendőrképzésbe (azaz a kezdetben hat rendészeti szakközépiskolából négy rendészeti szakgimnáziummá apadó, majd 2020 júliusától átnevezett és mára csupán két rendvédelmi technikumba) aggasztóan kevesen jelentkeztek: az egész országban alig ötszázan. Pár hete a hvg.hu-n egy cikk is foglalkozott a zuhanó jelentkezési számokkal: „Tavaly még 592-en végezték volna el ezt a kétéves képzést, idén viszont már csak 460-an adták be felvételi kérelmüket. Összehasonlításképpen: a Belügyi Szemlében megjelent tanulmány szerint 2014-ben még 3060-an jelentkeztek, 2018-ban 1715-en, 2019-ben pedig 880-an. Ugyanakkor ezek az adatok csak a jelentkezők számát mutatják, minden harmadik fiatal elbukik az alkalmassági vizsgán.”
(Meg kell jegyezni, hogy a cikk címében sajnos tévesen szerepel a rendőrtiszt kifejezés, mert valójában tiszthelyettesekről van szó. A Belügyi Szemlében megjelent tanulmány pedig a következő: Christián László – Erdős Ákos: Vészharang és jubileum? A rendészeti felsőoktatás kilátásai, a tisztjelöltek toborzásának és életpályára állításának nehézségei. Belügyi Szemle 2020/12. szám, 11–42. o.)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának nappali tagozatára – vagyis a tisztképzésre – jelentkezők idei száma valamivel több, mint 1600 fő, ami a tavalyihoz képest 7%-os csökkenést mutat. Ez a csökkenés nem tűnik soknak, de hogy közülük a körülbelül 400 férőhelyre mennyi lesz alkalmas, az nyitott kérdés. Nyilván minél több jelentkezőből lehet(ne) válogatni, annál jobb (lenne). Hol vannak már azok a régi szép, húsz évvel ezelőtti idők, amikor (még) a Rendőrtiszti Főiskola legnépszerűbb szakjaira 10–12-szeres túljelentkezés is volt, és 2500–3000 jelölt közül írásbeli és szóbeli felvételi vizsgán válogathattuk ki a legjobbakat?
Ha csak a számokat nézem, beszédes az erősen csökkenő tendencia. Félő, hogy nem lesz utánpótlás, nem lesz, aki rendőrnek, határőrnek, vám- és pénzügyőrnek, tűzoltónak, börtönőrnek menne. És nem is csak azért, mert nem eléggé vonzóak ezek a pályák. Persze ez is baj, de megtartó erejük sincs, amit az utóbbi évek sok pályaelhagyójának vagy a jelenleg sok ezt tervező kollégának a száma is jelzi. Valahogy nem sikerül megmutatni e szakma szépségeit a fiataloknak, ami miatt igenis lehetne szeretni és életpályának választani.
Nem megyek most bele részletesen abba, miért alakul(t) ez így. Ezzel a borúsra sikeredett bevezetéssel csupán azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nem lehet tovább várni a csodára, cselekedni kellene. Mégpedig átgondoltan, szakszerűen és módszeresen, hosszú távra szólóan.
Szerencsére azért még mindig vannak, akik jó ideje nem tétlenkednek. Ezzel először akkor szembesültem, amikor 2009 januárjában felkérést kaptam az Országos Rendészeti Középiskolai Tanulmányi Verseny vizsgabizottságában való részvételre. Tulajdonképpen Kozáry Andreától örököltem meg a lehetőséget. Még keveset tudtam arról, mi az a munka, amibe bekapcsolódok, de az már első pillanattól kezdve érezhető és világos volt, hogy egy lelkes csapatba kerültem. Olyan kollégák közé, akik elkötelezetten foglalkoznak olyan középiskolás diákokkal, akik érdeklődnek a rendészeti pálya iránt. Ezt az érdeklődést hivatott megőrizni, sőt, fokozni és megfelelő mederben tartani a középiskolai rendészeti pályaorientációs képzés. Az ezekben az iskolákban végzett és versenyeken győztes hallgatók sokasága ült be később a tantermeimbe a főiskolán és az egyetemen, és örömmel ismertem rájuk egy-egy döntőből. Közülük azóta számosan befutott, sikeres rendészeti szakemberek lettek. De sokan el is hagyták a pályát…
A tanulmányi versenyeket aztán odahagytam, a pályaorientációval foglalkozó lelkes kis csapat is szétszéledt, ám az ügy másképp, de újra megtalált. 2017 tavaszán egy nagy pályázat előkészítésének kellős közepén találtam magam, amely még azon a nyáron egy országos kérdőíves és interjús kutatással vette kezdetét. Aki elcsábított, Szakács Gábor. Ő azóta már visszavonult az aktív munkából, de tanácsaival továbbra is segítette a projektet. Akivel az országot bejáró szakmai kalandjaimat kezdtem, és akit azóta is orientáló pályatársamként tartok számon, az pedig Budaváriné Béres Erzsike. Ennek az ajánlónak a műfaji kereteit meghaladná, hogy elsoroljam, mi mindent köszönhetek nekik. Többek között most aktuálisan leginkább azt, hogy ennek a tanulmánynak a megírásában szakmailag és emberileg is mindketten támogattak.
A 2017 óta tartó és 2022 májusában záruló projekt mérföldkövei az alábbiak voltak. A képzés átalakítását megelőző helyzetfelmérő kutatás, majd az annak eredményeit bemutató összefoglaló tanulmány megírása volt a bevezetés. A tapasztalatok és a felmért igények alapján egy nagy horderejű tananyagfejlesztés indult – sajnos azonban az országos helyzetfelmérés eredményeinek ismerete nélkül… Majd – immár a kutatási eredményeket beépítve – az új tananyagok minél hatékonyabb használatához segítséget nyújtó pedagógiai módszertani és szakmai módszertani csomag készült el. Az ehhez születő szakmai anyagok írásában, majd a rendészeti pályaorientációban oktató tanárokat felkészítő tréningek forgatókönyveinek kidolgozásában kidolgozásában és lebonyolításában is vezető tréneri szerepet kaptam. Az utolsó mérföldkő a tananyagok és a felkészítő képzések hasznosulását összegző, a további igényeket felmérő országos Pályaorientációs Cafék előkészítése és moderálása volt 2021 őszén. Már csak a projekt monitoringja van hátra, amely most zajlik.
Az első pillanattól az utolsóig – minden nehézség és döccenő ellenére, mert nyilván egy ilyen hosszú és többször elhalasztott projekt esetében ilyenek is jócskán vannak – minden epizód örömteli volt. És ezt nem elsősorban a megtekinthető és elszámolható „eredménytermékek” során végignézve mondom, bár az sem kis büszkeség. Sokkal inkább az azokon az emberi kapcsolatokon keresztül kapott és adott erő, biztatás és boldogság dominál, amellyel gazdagodhattunk mindannyian.
A tanulmány, amely ezt a nagy ívű projekt során bejárt utat mutatja be, több mint másfél évet parkolgatott egy kiadóban, és várta, hogy napvilágra kerüljön. Most megjelent és – bár nem akkor, nem úgy és nem ott, de – végre olvasható. Jól van ez így, sőt, még jobban is. Mert meggyőződésem, hogy nemzetközi színtéren is megállja a helyét ez a rendészeti pályaorientációs program. Így hát a benne közreműködő kollégáim nevében is jó szívvel teszem ki a kirakatba.
Aki tudni szeretné, hogy szerintem ki kiket és hogyan orientáljon rendészeti pályára, az olvassa el az erről szóló összefoglaló tanulmányt. Hátha lát benne fantáziát, és rájön, mennyi kihasználatlan lehetőség volna erre. Még így is, most, az utolsó utáni pillanatban is. Ha a központi nem is, de a helyi kezdeményezőkészség és cselekvés azért működik – lásd a Komárom-Esztergom megyei szándékot. Hogy mire jutnak, azt meglátjuk szeptember 7-én a következő, dorogi Police Caféban. Én szurkolok és támogatom őket.
***
Molnár Katalin: Ki, kiket és hogyan motivál(jon) rendészeti pályára? Eruditio – Educatio, 2022/1. szám, 40–50. o.
