Teremtés – vagy alkotás?
Év eleji gondolatok…
A 2016-os évet – szűk körű nyilvánosságom számára – a költészettel zártam, a 2017-est pedig – a magam örömére – zenével nyitottam.
Immár hagyomány, hogy a MÜPA első, újévi nagy hangversenye Haydn Teremtése, Fischer Ádám vezényletével. Én itt idén láttam-hallottam először ezt a produkciót, bár már volt szerencsém énekelni is vagy tíz évvel ezelőtt. Az ismerős szólamok felidézése mellett külön öröm, hogy ezúttal az egyik szólista az a Sebestyén Miklós volt, aki Ugrin Gábor Jeunesses Musicales kórusában éveken át a hátam mögött énekelt a basszus szólamban. Gyönyörű hangja már akkor elbűvölt mindenkit, és sokat ígért. Akkortájt arról álmodott, hogy Svájcban Polgár László növendéke legyen. És az lett. Akkor még távol volt attól a szólókarriertől is, amelyet azóta – világszerte sokak örömére – befutott. Különösen jó érzés volt látni őt a számára szó szerint már a világot jelentő deszkákon.
Azt, hogy szokásosan színvonalas előadásban volt része a MÜPA közönségének, szinte mondanom se kellene, mégis mondom. Már maga a mű gyönyörűséges, de az előadók is fantasztikusak voltak. A zene megint magával ragadott. Olyan rétegekbe hatolt, hogy írhatnékom támadt tőle.
Kezdem a címmel, amely – újév lévén – képletes. Gondolom, nemcsak az én befogadói értelmezésem felől tűnik annak, hanem az előadók darabválasztása sem véletlen. Az újesztendőt ezzel az üzenettel kezdeni magától értetődő. Az óév utolsó és az új év első napja – jóllehet ugyanolyanok is lehetnének, mint az év többi dátuma – sokaknak különleges. Szokás vissza- és előre tekinteni, mérleget vonni és fogadalmakat tenni, összegezni és terveket szövögetni. Van, akinek ehhez nem kellenek szimbolikus dátumok – ünnepek, születésnapok, évfordulók –, s van, akinek igen. Én szívesebben sorolom magam az előbbiek közé, de előfordul, hogy mégis adja magát valami olyan intenzív élmény, aminek a hatására csak belemegyek a játékba, és ráveszem magam a fentebb felsoroltak valamelyikére. Mondják a bölcsek, hogy a vissza-visszatekintgetések helyett előre kellene nézni. A még bölcsebbek pedig úgy tartják, hogy mindig arra kellene figyelni, amiben éppen benne vagyunk. A pillanatra. Könnyű ezt mondani, de nehéz megtenni. Ha néha nap sikerül, akárcsak egy-egy rövidebb-hosszabb időre, az valóban jó. Nagyon jó. Úgyhogy érdemes hinni a még bölcsebbeknek, és ellesni tőlük, hogy csinálják…
Receptem persze nekem sincs, s ha lenne is, sokra nem menne vele más. Mindenkinek a maga elixírjét kell kikevernie. Ami nálam sokszor működni-hatni látszik, az a zene. Kedves barátnőm biztos tud valamit erről, mert karácsonyra kaptam tőle egy szép könyvet, amely erről a gyógyító hatásról szól. Még nem volt időm elolvasni, de sorra veszem nemsoká. Az a címe: Zene és egészség.
Különösen beszédes – vagy itt most úgy is mondhatnám, teremtő, ihlető, megtermékenyítő erejű – Haydn művének címe. Teremteni az Isten képes, de a teremtésről ilyen, a témához méltó zenét írni Haydnnak is sikerült. S azért az évszázadok alatt rajta kívül mások is alkottak jó néhányan egyet s mást, isteni műveket – nemcsak zenében.
Ezt a hangversenyt hallgatva fogant meg az én kívánságom a 2017-es évre. Ha ilyen minőségben és ebben a műfajban nem is, de a magam nemében tudjak és akarjak és merjek alkotni. Remélem, sok lehetőségem, ihletem és bátorságom lesz hozzá. S azt is, hogy minderről idén is be tudok majd számolni ezen a fórumon. Akkor is, ha erre kisebb-nagyobb fáziskéséssel kerül sor, mint például most. Hiszen január 15-e lévén jócskán benne vagyunk már az évben…
