Új év, új tervek. Új remények?
Olvasósarok
Január elsején a Facebookon egy kedves ismerőstől új évi jókívánságainak nyomatékosításaként kaptam egy képet. Ez volt az, ni:
A képaláírás pedig így szólt: „Erről eszembe jutottál. Annyira te vagy! Ilyen lesz az egész éved! Ilyen az egész életed!” Még mielőtt valaki félreértené: a virágot ültető figurára gondolt, nem a háta mögött morgóra…
Mit lehet erre mondani? Megköszöntem, s ha így van, örülök. Érdekes, hogy kívülről is tudok olyannak látszani, mint amilyennek belülről érzem magam. Ez jó.
Aztán pár nap eltelt, s visszaköszönt a kép egy nyilvános posztban is, hát, nem bírtam magammal, megosztottam. S jöttek rá a lájkok.
Jól van hát, legyen – gondoltam, – ezzel a képpel és hozzám kerülésének történetével indítom az idei blogolást. Hadd hulljanak azok a kis magvacskák, hátha termékeny talajra találnak, s tényleg virág nyílik belőlük!
Új nevet adtam az eddig Írásaim címen futó rovatnak: ezentúl Olvasósarok lesz. Jobbra fent a címkefelhőben található. Ez volna itt az idei nyitó darabja. Mert aki virágmagot ültet, virágot szakíthat. Aki viszont betűt vet, az olvasót arathat. Hacsak így nem…
Az új évem eddigi napjai különösek. Minden nap hajnalban felkeltem úszni, s annyi mindent csináltam, pedig még jóformán el se kezdődött az év. A budapesti utak és utcák üresek (jól lehet közlekedni!), sokan még szabadságon vannak (hadd pihenjenek!). A szelek metszőek, a hangulat is fagyos, kell valami, ami felmelegít.
Egy finom kávé s mellé egy igazán inspiráló baráti beszélgetés – ez bizony jó lesz kezdésnek. Ez jutott tegnap délelőttre. Be se állt a szánk, s nemcsak azért, mert ettünk is, hanem mert soroltuk a 2019-es évre megálmodott terveinket. Kézzel és ésszel meg- és felfoghatót, szívhez szólót és meghatót, kacagtatót és biztatót. S tán lesz köztük olyan is, amit együtt kivitelezhetünk.
Jó év lesz ez, meglássátok! Úgyhogy ha kérdezitek, miért vagyok annyira derűlátó 2019 miatt…
