Vendégoldal – Digitális vendégnaplók 1.

Vendégoldal – Digitális vendégnaplók 1.

Ahogyan évösszegző-évköszöntő írásomban is jeleztem, 2021-et is a lehetőségek évének tekintem. Kezdjük tehát egy kis újdonsággal!

A digitális naplóírás, úgy látszik, ragadós. Jó, bevallom, volt ebben némi szándékos ragasztás… Ahogy teltek a hetek, néhány kedves tanár kollégával beszélgettünk arról, ők hogyan küzdenek-barátkoznak a helyzettel. Van, akitől biztatást, mástól technikai segítséget, inspirációt kaptam, míg mások hozzám fordultak tanácsért. Bárhogyan van is, kezdett összejönni annyi muníció, hogy arra gondoltam, ezekből a beszélgetésekből is kikerekedhet egy kisebb-nagyobb gyűjtemény. Hogy meddig folytatódik, azt az ilyesmiről sose lehet tudni. Mint ahogy azt se, meddig tart a digitális oktatás. Ezért elhatároztam, hogy útjára indítok egy vendégnapló-sorozatot.

Az első bátor vállalkozó…

Az első csatlakozó vendégszerző Stréhli Georgina, akit saját digitális naplóm 3. részében emlegettem. Ő az a fiatal kolléga, akit a tanulás már régóta más szemszögből is érdekel. Neki a számunkra új tanulási technikák egyáltalán nem riasztóak, és mivel az új generációkhoz is közelebb áll, az általuk hozott tempóhoz is gyorsabban alkalmazkodik. Sokat lehet tőle tanulni.

Ezt azért is állítom ilyen biztosan, mert harmadik éve dolgozunk együtt egy nagy projektben. A rendészeti pályaorientáció területén közös kutatást, tananyagfejlesztést végeztünk, és pedagógiai és szakmai módszertani tréningeket tartottunk a középiskolai pályaorientációban oktató rendőröknek és tanároknak. Jó kaland volt. Bár Gina stílusa, előadásmódja visszafogottabb, szerényebb, nagy tudást és tapasztalatot rejt. Önmagától valószínűleg sosem jutott volna eszébe ezeket leírni. De egy kis bátorítás neki is jót tett. Mert azok a szempontok, amelyeket ő – nemcsak az egyetemi oktatást, de a vezetőképzést is jól ismerve – képbe hoz, érdekesek lehetnek. Fogadják tehát szeretettel.

***

Stréhli Georgina: Első digitális szárnypróbálgatásaim

Kedves Naplóm!

Hol is kezdjem, szedem össze a gondolataimat, honnan és hogyan kezdtük az online oktatást. Egyre inkább kezdem azt érezni, hogy bár eddig is sokat gondolkodtunk, beszéltünk róla, hogy változtatni kell a módszereken, mert a Z generáció már digitális környezetben nő fel, és igyekeztünk is az újabb technikákat összeszedni, a tréningfeladatokat újragondolni, figyeltük, miként válik be egy-egy újításunk, de most élesedett a helyzet. 2020 áprilisában utolért minket a pandémia, és egyik napról a másikra már nem csak próbálgatnunk kellett…

Az egy hét alatti átállás a rendszerek megismerésével telt. Hogy őszinte legyek, szerencsésnek tartottam magam, hogy az egyetemi óráim nagy része még a „hagyományos” keretek között lezajlott. A számonkérés módja nálunk a közigazgatási karon sok esetben projektfeladat, ezért ezt is könnyen megoldottuk, de kollégáimmal együtt tudtuk, hogy ez csak most volt ilyen könnyű menet. Fel kell készülnünk a továbbiakra.

Emellett másik munkahelyemen a rendészeti vezetők számára tartunk tréningeket. Ezeket – érthető módon – leállították, amit nehezen éltünk meg, hiszen mindannyiunknak hiányoztak az emberek, a csoportok, a viták, megbeszélések. Így fejlesztésekbe fogtunk. Amire eddig kevesebb időnk maradt, azt most bepótoltuk, sokat dolgoztunk képzéseinken, és rengeteg sütit ettünk meg, hogy nekünk, trénernek helyreálljon valamelyest a lelki békénk. Reménykedtünk, hogy minél hamarabb újra csoportban lehetünk.

A második hullámra az NKE-n már belevetettük magunkat az online oktatásba. Személy szerint egy átlagos előadással kezdtem az online pályafutásomat. Az előadás egy sötét képernyő előtt első alkalommal nyomasztónak tűnik (de hogy őszinte legyek, sokadszorra is az). Főként, amikor csak monogramok tömkelegét látom a képernyőn, és úgy érzem, magamban beszélek. Bár talán kicsit feldobja a hangulatot, ha néha bepillantást nyerhet az ember a családi életbe, a gépre helyezkedő cicák, hörcsögök és az épp teát/nasit szervírozó, gondoskodó szülők által. Ugyanakkor gyorsan érzékelhető, hogy online a hagyományos oktatási formák nem lehetnek hatékonyak, elő kell hát venni a kreativitást. A visszajelzésekből úgy tűnik, a dinamikusabb, játékosabb, a közös projekt jellegű feladatmegoldások kezdetnek alkalmasak lehetnek.

Ennek pedig messzemenő következményei lettek, elkezdtünk dolgozni néhány kifejezetten online térben jól használható alkalmazással. Ezek segítségével már úgy érzem, kicsit visszatérek a tanterembe, ahol tudunk csoportosan flipchart táblára lényeges dolgokat összeszedni, összefüggéseket jól láthatóan megjeleníteni, szabad asszociációra biztatni és versenyszellemben számon kérni a hallgatókat, vagy akár a jobb agyféltekét is munkára fogva online csoportos rajzot készíteni. A szintén online tanszéki egyeztetések alkalmával pedig azóta is lelkesen próbálgatjuk egymáson a különböző Teams és egyéb alkalmazásfunkciókat, vagy épp tanítgatjuk egymást, ha valami újdonságot fedezett fel valaki. Persze még sok minden hiányzik, és az élmény teljesen más mindkét fél számára, de ezek még csak az első lépések.

Egyelőre minden óra új élmény, hiszen a jelenléti tréningekkel ellentétben most még nem csak azt figyelem, hogy egy csoport mit hoz ki a feladatból, hanem hogy technikailag hogyan fogjuk megoldani, és persze hogyan fogom kivágni magam, ha esetleg az én elképzelésem nem működik. Izgalmas időszak ez mindenki számára, de nekem – a saját önreflexióm fejlesztése szempontjából – biztosan az. És ez egy trénernek mindig jót tesz…