Zugló folytatja

A második Police Café képeslapom

 

 

2018. június 4-én a drótpostás képeslapot hozott. A feladó Adler Kata Zuglóból.

Pilisszentkereszten ebéd közben érkezett az üzenet, s épp csak rápillantva ezt olvastam: „A mi Police Cafénk”. A kép pici volt, de a helyszín ekkora méretben is ismerős, a Zuglói Közbiztonságért non-profit Kft. oktatóterme. Milyen kedves gesztus – gondoltam –, hogy a tavalyi zuglói 8+1 részes Police Café sorozat kedves szervezője megemlékezik az egy évvel ezelőtti, 2017. május 24-i közös rendezvényünkről, s ennek ilyen módon adja jelét.

Gyorsan válaszoltam is neki, köszönve a figyelmességet, amely épp azon a helyszínen ért, ahol két éve találkoztunk először, ahol ő maga megismerte és első látásra megszerette a Café technikát. Polgárőrökkel tanultuk egész nap a módszer hozzávalóit akkor is, most is. Micsoda telepátia! Mire visszaír: bizonyára félreértettem. Ez nem a tavalyi kávé, hanem aznapi, friss és meleg, és a zuglói 6. számú körzetbe tartozó Rákosszeg és Sárrét park környékén lévő szervezetek, intézmények képviselőivel együtt kortyolgatják a körzeti rendőrök. Azért hívták megint kávézni a helybélieket, hogy a környék közbiztonsági helyzetéről beszélgessenek, de ezúttal már sokkal célirányosabban, mint egy évvel ezelőtt.

A tavalyi nagy sikerű sorozat annyira megtetszett a rendőröknek és a civileknek is, hogy a ZKNP elhatározta, idén is folytatja. Az első idei találkozót rendezték meg most a Laky Adolf utcai közbiztonsági székházban. A közösségi együttélésen, a parkoláson és közlekedésen, illetve a terület rendezési tervén, fejlesztési elképzelésein volt a hangsúly, a két rendőr mellé ezúttal a Zuglói Önkormányzat főmérnöke is beült asztalgazdának. Az egyik közvetlen eredmény: hamarosan egy munkacsoportot alakítanak, amely a június 4-i Police Cafén elhangzott javaslatok alapján intézkedési tervet készít majd. Sőt, még ennél is merészebbet álmodtak meg: a most tárgyalt két park mellett a munkacsoport ősszel a terület további hat parkjának teljes, a közbiztonság ügyét is magába foglaló területrendezésére tesz majd javaslatot.

Egyszerű kis hírnek is tűnhet, de ez több ennél. Eltelt egy év, és a tavaly megtanult, kipróbált és kilenc alkalommal begyakorolt módszert a zuglóiak nem hogy nem felejtették el, de annyira megszerették, hogy továbbra is használják arra, amire való. Arra, hogy a problémák első körben történő feltérképezése és elemzése után immár azok megoldása felé is megtegyék az első, nem is bátortalan, hanem nagyon is határozott lépéseket. Párbeszéd, nézetek összetalálkoztatása, igények összehangolása, érdekegyeztetés, összefogás, gondos tervezés – mindez bizonyára egy élhetőbb kerületrészhez vezet.

Mit is kívánhatna többet az ember lánya, mint azt, hogy tudja: egykori lakóhelyén – hiszen 15 évig maga is Zuglóban élt – rákaptak a módszer ízére. Én köszönöm az üdvözlőlapot, nekik pedig váljék egészségükre.

Ha az Adlerék Katája így folytatja, előbb-utóbb ki fogja érdemelni a Másik Café Kata nevet. Biztatlak erre, kedves druszám! Zuglói rendőrök és polgárok! Nektek pedig gratulálok, hogy az ismeretfrissítő Police Café-vizsgán is jelest kaptatok!