2 in 1 – Vendégoldal és Olvasósarok
Tanulmányajánló VIII. – Molnár Katalin és Uricska Erna: A Café módszer alkalmazásának tapasztalatai a rendészeti felsőoktatásban
Molnár Katalin: A tudomány mezsgyéin billegve
Mindig öröm, ha egy szerkesztőség értesíti az embert: legördült egy szövege a nyomdagépről, azaz megjelent. Ez történt a minap. Különösen így van ez emellett a gyors tempójú tudományos futószalag mellett, ahova csak pakoljuk a szövegeket egymás után. Rójuk a sorokat szakmányba’, sokat hivatkozunk (vagy nem) egymásra, magunkra (citációs index meg ilyenek!), konferenciákon prezentálunk – mégis, úgy isten igazán nem szakmázunk, inspirálólag és motiválólag alig-alig vitatkozunk, és még ennél is kevesebbet használunk mindabból, amit kikutatunk, feltárunk. A történeti előzmények unos-untalan földolgozása és az elméleti keretek felvázolása mellett (alkalmasint helyett?) igencsak elkelne az innováció. Frissíteni eszköztárunkat – különösen azon a téren, amit, felsőoktatásról lévén szó, úgy hívunk: pedagógiai módszertan –, nagyon ránk férne. Ehhez mindig jól jön egy-két praktikus ötlet. Ám ha valami újat merészel állítani a fiatal kutató, nem ritkán kétkedéssel, sőt, ellenszenvvel találkozik. Arra buzdítják, találja fel a spanyolviaszt. Már-már elhiszi, hogy képes rá, de akkor meg azonnal visszarángatják a földre, és közlik vele: ne egyénieskedjen, használjon inkább jól bevált módszertanokat, hivatkozzon többet a szakirodalomra.
Én is megkaptam már a magamét elégszer, pedig nem vagyok fiatal. Persze igazi kutató se, és ha így biztatnának, nem is akarnék az lenni. Nálam sokkal frappánsabban, szókimondó humorral foglalta össze ezt egy ismeretlen szerző (így sajnos eléggé tudománytalanul nem tudok rá hivatkozni). Ráadásul egy tabunak számító forrást adok meg, a Facebookot. De mit tegyek, ha egyszer ott láttam ezt az összehasonlító táblázatot?
Nos, mondhatnám, hogy a valósággal való egyezés nyilván a véletlen műve. De nem. Pont valami ilyesmiben élünk, mi, egyetemi emberek jó ideje. Néha kapunk némi anyagi ösztönzést is. A nálunk már nem aktuális ide vonatkozó varázsszót most nem írom le, de tudom, sokan így is kitalálják. Volt, akinek csak azt hallván eredt meg a tolla az elmúlt két-három évben. Jó páran vannak azonban, akik soha nem az egységnyi idő alatt kötelezően teljesítendő penzumot írják, hanem – úgy mondanám – azt az egy művet, folytatásokban, ami az évek, évtizedek alatt a szenvedélyük lett, szinte a részükké vált. Az ihlet máshonnan – belülről – fakad, titka pedig egyszerű: a vágy gondolkodni, kérdezni, válaszolni, megint kérdezni, elemezni, szétszedni, összerakni, megint szétszedni, és mindezt elmondani, megosztani. Hozzátenni, javasolni, jobbítani. Alkotni.
Pont ezt játsszuk kedves szerzőtársammal immár évek óta, mióta csak rájöttünk, hogy néhány nyilvánvaló különbség ellenére sokkal több minden köt össze minket, mint ami elválaszt. Két szavakkal kergetőző nyelvész, két szenvedélyes tanárnő, két Café-módszer iránt rajongó – mit is tehettek volna mást: összeültek, ötleteltek, és megint kitaláltak valamit. Egyikük tanszéke 2019 őszén épp egy konferenciát rendezett, ahova az ötletből felépített közös előadásukkal bátran beneveztek. Aztán pedig a Magyar Rendészet helyet adott az előadásból szerkesztett tanulmányuknak.
A Vendégoldalra tehát most afféle kettős – megint egymástól függetlenül születő, csupán összeillesztett – Tanulmányajánlót biggyesztett az egyszemélyes szerkesztőség. Fogadják szeretettel!
***
Uricska Erna: A „motiválni tudni kell” tanulható: a Café EFLE megszületése
Egy tavaly szeptemberi konferencia előadásai tanulmánykötetben most, 2020 márciusában jelentek meg. Különös időszak ez, ezért azzal kezdem, ami mostanában foglalkoztat. Sok minden, ami stabil és kiszámítható volt, vagy annak tűnt körülöttem, a változás folyamatában van. Időm jelentős részében azon gondolkodom, hogy az iskolabezárás miatt merre járnak a hallgatóim, mi lehet velük, és milyen új módszerekkel lehet majd bevonni őket a távoktatásba. A kollégákkal megosztott ötletek mellett hogyan lehetne az eddig tantermi keretek között kipróbált Café módszert adaptálni az online térre? Milyen lehetőségeim vannak, milyen platformokon állja meg a helyét ez a módszer, amely (idegen nyelven is) elsősorban a párbeszédekre fókuszál?
De ne ugorjunk ennyire előre, vagyis kezdjük az elején. Szerzőtársamat, Katát 2013-ban ismertem meg, amikor angol nyelvtanárként kezdtem el dolgozni a Rendészettudományi Karon. A tanévnyitó értekezlet szünetében a büfében éppen kávét kavargatott vagy kortyolgatott, és célirányosan odaléptem hozzá. Hallottam már róla, hogy rendészeti kommunikációt tanít (miért érdekelt ez a tudományterület már akkor, a csuda se tudja…), és elkezdtünk beszélgetni. Ez a kávézás és beszélgetés lassan 7 éve tart. S hogy miről beszélgetünk? Hát nagyjából mindenféléről: munkáról, szabadidőről, kapcsolatokról, családról, zenéről. Így aztán valahol természetesnek is hatott, hogy 2017-ben a Zuglói Közbiztonságért Non-profit Zrt. által szervezett Police Café rendezvénysorozatra úgy is mint zuglói lakost meghívott. A módszerről már többször hallottam tőle korábban is, de részletes információm nem volt arról, hogy ez mire is való. A Café módszerben a hangsúly a nyitott párbeszéden és a partnerségen van, gondoltam, ez pont jó lesz nekem, kipróbálom. Mindkettőt szeretem, sőt a kávét is, nagyon, így örömmel vettem részt alkalomról alkalomra.
Magyarországon, a világ sok országához hasonlóan, komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a lakosság tagjai és a rendészeti szervezetek között megtalálják azt a kommunikációs csatornát, ahol a közösségi rendészet filozófiájának szellemében együttműködés tud kialakulni a megelőzés, a bűncselekmények megoldása és a lakosság bizalmának elnyerése érdekében. Megtapasztaltam, hogy a módszer segítségével a Cafék résztvevői viszonylag rövid időn belül el tudják érni, hogy egymásra figyelve elinduljanak a közös gondolkodás, ötletelés és megoldások irányába. Zuglóban is egy-egy alkalom végén láttam, hogy a problémafeltárás irányából a problémamegoldás felé mozdultak el a beszélgetések.
Ahogy teltek a hetek, egyre inkább azon vettem észre magam, hogy még magyarul is bővül a pontos szakmai szókincsem. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy a módszert hogyan lehetne beemelni a nyelvoktatás keretei közé, a rendészeti szaknyelvi oktatás céljainak elérésére. Hogyan lehetne témákat feldolgozni a módszer segítségével, és angolul is szóra bírni a kevésbé aktív, félszeg és bátortalanabb hallgatóimat? Sőt, önbizalmukat megerősítve fejleszteni előadói készségeiket a témák összefoglalása segítségével. Azaz, ez a fajta motiváció elkezdett engem is motiválni, és megszületett a Café EFLE (English for Law Enforcement). Elkezdtem az első órán, majd folytattam a következőn. S ahogy teltek a hetek, láttam, láttuk, hogy a bizonytalanabb hallgató is bátrabban közli gondolatait, bekapcsolódik a beszélgetésbe, és végül csak kiáll a tábla elé az aktuális témát összefoglaló flipcharttal.
S most, hogy leírtam a 7-es számot jövök rá, hogy ennek a jelenlegi helyzetben még kiemeltebb jelentősége van. Mert az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kávénak, életnek, kapcsolatoknak nem mindig habos oldala van, hanem nehézségei is. Mint a mostani időszak. Ennek ellenére folytatjuk a tanítást, így a motiválást is, próbálkozunk, mert a nehézség is belefér. Bele kell, hogy férjen.
És mivel véletlenül épp március tizenötödike van, talán egy Petőfi-idézet is belefér…
„Az idő igaz
S eldönti, ami nem az”
***
Molnár Katalin – Uricska Erna: A Café módszer alkalmazásának tapasztalatai a rendészeti felsőoktatásban. Magyar Rendészet 2019/4. szám, 69–80. old.
A tanulmány elérhető ezen a linken: MR_2019_4
