Digitális napló 12. rész – Online tanulok online tanítani
Kedves Naplóm!
Ennek a bejegyzésnek a címe igen beszédes. Emlékszel, hogy amikor november közepén elkezdtem beszélgetni veled, hogyan fogtam hozzá ennek az új világnak a felfedezéséhez? Mondjuk egyszerűen azt, hogy nagy nehezen. Minden bajom volt már a tudattól is, de nem volt mese, neki kellett veselkednem. Arccal a digitális tanítás felé! – ez lett a jelszavam, és azóta is tartom magam ehhez. Sőt! De épp erről akarok most beszámolni neked.
Az arcot szó szerint értsd! Még a 150 fős évfolyam-előadás esetén is ragaszkodom ahhoz, hogy a hallgatóság az én arcomat végig láthassa, és ha csak lehet, én is az övéiket. És mindig van néhány hallgató, aki megteszi azt a gesztust, hogy bekapcsolja a kameráját. A kisebb létszámban zajló oktatásnál pedig szinte kérnem se kell, úgy veszem észre, örülnek, ha végre láthatják egymást a csoporttagok is.
De nem ezt akartam elújságolni neked, mert ezt már tudod. Hanem azt, hogy ahhoz képest, hogy novemberben örültem, hogy képes vagyok létrehozni az óratartáshoz szükséges linkeket, beléptetni a virtuális előszobában kopogtató vendégeket és kezelni az üzenőfalat, mára képernyőt osztok meg, és csetszobákat hozok létre, amelyek között könnyedén közlekedek. Így a szemléltetés egy része is megoldódott, és a kiscsoportokban zajló párhuzamos munka sem okoz gondot.
De egy valamit sokáig nélkülöztem. Ez pedig a tanterem mágnestáblája és falai, amit a több napos tréningeken a résztvevőkkel közösen írtunk és ragasztottunk tele mindenféle jegyzetekkel, képekkel, postitekkel. Ezt mind elvette tőlem a digitális oktatás – legalábbis azt hittem. Mígnem aztán – láss csodát! – megsokszorozva kaptam vissza az írható felületet. A programot úgy hívják: Whiteboard.
A szót magát már elég régen ismerem, és a tárgyat – az írható és letörölhető felületű fehér mágnestáblát – pedig használom is, már ha van. A modern tantermek elképzelhetetlenek e nélkül, és szerencsére az egyetemen minden terembe jut belőle. Szeretek rajta dolgozni. Mellette párhuzamosan a flipchart papírokra is alkotunk, és a tanulás során születő rajzok, jegyzetek, illetve az előre megírt vándor-vázlatok nemcsak a tananyagot segítenek megőrizni a közös emlékezetben, de a csoporttagok kollektív alkotásai olyan érzelmi többletet is adnak mindenkinek, amely még mélyebbre vési a fontos információkat, tudáselemeket. Képzelheted, hogy kipenderülve az efféle kreatív tanulásnak tág teret adó tanműhelyből az online képernyő milyen rettentően szűkösnek tűnt. Mintha elvesztettem volna a fél kezemet.
Attól féltem, nem marad más, csak a Ppt, esetleg a Prezi. Előbbit sose szerettem, ezért ritkán készítettem és használtam, inkább beszéltem szabadon. A falra vetített kép helyett nézzenek és hallgassanak csak engem, ha már arra kárhoztattak szegény hallgatók – és persze én is –, hogy frontális előadást kell tartanom nekik. A Preziben láttam volna fantáziát, de az azzal ügyesen bánó kollégáimra inkább irigykedve néztem. Az az igazság, hogy mindig sajnáltam rá azt az időt, amennyi alatt megtanulom jól kezelni és azt is, amíg azzal készítek előadást. Valahogy jobban hiszek saját retorikámon alapuló meggyőzőkészségemben, főleg, mióta másoknak még tanítom is.
De mire megyek ezzel az online platformokon? Hogyan hatol át a személyiség ereje az éteren? És főleg mi lesz a közös alkotással? Tegyek magam mögé egy flipchart táblát? Az nemcsak idétlen lenne, de nem is látszana a kamerában messziről. Eleinte egy üres Word dokumentumban táblázatba írogattam, amit a feltett kérdéseimre válaszolgattak a hallgatók, aztán elküldtem nekik mint órai jegyzetet. Majd a kis piros felírómappámra ragasztgattam a cetliket. Előbbi fárasztó volt, utóbbi meg egyenesen röhejes.
Már éppen kezdtem volna föladni, amikor az egyetem Digitális Oktatási Szolgáltató Irodája (DOSZI) jóvoltából alkalmam nyílt betekintést nyerni az online tanítás technikai műhelytitkaiba. Eddig négyszer másfél órát „vettem”. Konkrétan az MSTeams felület kínálta lehetőségekkel szerettem volna ismerkedni és barátkozni. Ezek egyike ez a bizonyos Whiteboard applikáció is, amely nemcsak hogy képes visszaadni a mágnestábla élményét, de még fokozni is tudja azt. Mérete ugyanis korlátlan – látványban és memóriakapacitásban értve is. Mintha egy óriási tekercs csomagolópapírra csak írnám, írnám a jegyzeteket, azzal a különbséggel, hogy ez a digitális tábla lefelé, fölfelé és mindkét irányba oldalra is a végtelenségig „kitekerhető”. Az egérrel fel lehet nagyítani és le lehet kicsinyíteni, bármely részletére lehet fókuszálni, és tetszőlegesen ugrálni-lépegetni tudunk az egyes részletek között. Elmentve egy fájlba az egész megőrizhető és egy mozdulattal levélben elküldhető. Az előző alkalommal félbehagyott jegyzet tovább folytatható, ami nem kell rajta, az kicserélhető, aktualizálható vagy törölhető.
Egy hét alatt annyit fejlődtem a használatában, mint amennyit a Ppt-vel évtized alatt sem. A nagy főpróba 2021. március 1–2-án egy kétnapos vezetői készségfejlesztő tréningen zajlott, ahol a tábla és én is egészen jól szerepeltünk. A következő lépést – hogy ugyanis ne csak én tudjak ténykedni a táblán, hanem a hallgatókat is aktivizáljam – ezen a héten teszem majd.
Kedves Naplóm!
Ne gondold ám, hogy elbizakodottan azt hiszem, hogy ez nagy lépés az emberiségnek, de nekem óriási. Sikerült ugyanis lefaragni valamennyit digitáliskompetencia-hiányomból. És azért azt sem szeretném említés nélkül hagyni, hogy ebben remek mesterre is leltem Pallai Éva személyében, aki a DOSZI oktatói továbbképzéseit tartja kitartóan és lelkesen. Ha most ismertem volna meg őt, akkor is szívesen jelezném vissza neki, hogy igen jól magyaráz, biztat és tanít. De mivel a pályaorientációs képzések fejlesztésében évek óta együtt dolgozva volt alkalmunk egymás műhelyéből ezt-azt ellesni, inkább annyit mondok: ismét nem csalódtam benne, és mint kedves trénertársnak külön köszönöm a digitális támogatást is.
