Egy zsűrielnök szemével…
X. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny
2014. március 5–7. között zajlott a X. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny szóbeli döntője. Az idén a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégium volt a rendező. Ezúton is köszönjük a szívélyes vendéglátásukat és a sok fáradságot is, amelyet a szervezés igényelt tőlük.
Tavaly ilyenkor Versenyben című blogbejegyzésemben számoltam be arról, miről is szól ez a verseny, illetve még alaposabban körüljártam a témát egy nemrég megjelent tanulmányomban: Egy sikertörténet a rendészeti képzés területéről. Ezúttal rövidebb leszek, de nemcsak azért, mert nem akarom ismételni magam, hanem mert ezúttal az élmények közé keserűség is vegyült, s szomorkodni hosszasan nem szeretek.
A verseny szokásos izgalmát, szépségét kissé beárnyékolja, hogy a megrendezéséhez évről évre egyre szűkebb keretek állnak rendelkezésre, amelyek a személyi és a tárgyi feltételek megteremtésének szaporodó nehézségeiben is megmutatkoznak. A kezdeti 30 versenyző helyett például már tavaly óta csak a 25 legjobb tanuló juthat az országos szóbeli döntőbe, s a zsűritagok és a versenybizottság száma is fogyatkozik. De nemcsak a verseny megrendezésének színvonalát érinti ez a folyamatosan apadó forráskészlet, hanem a Belügyi rendészeti ismeretek című tantárgy oktatását is, országszerte. Mindezek hatása szükségszerűen megérződik a versenyzők felkészültségén, a verseny során nyújtott teljesítményükön.
Hiába minden lelkesedés, ami a felkészítő tanárokban és a diákokban szerencsére megvan. Hiába, hogy a legjobb iskolák évek óta az élmezőnyben egymás legyőzéséért versengenek, ami nemcsak nekik rendkívül motiváló, de a többi iskolának is. Hiába csináljuk ezt az egészet félig szerelemből mindannyian, mégis mindenki érzi, hogy valami nem az igazi. Egy sok éve tartó sikersorozat megtörni látszik? Nagy kár volna veszni hagyni ennyi belefektetett energiát, s az ennek nyomán előállt értékeket. Nem beszélve a sok tanulni vágyó középiskolásról, akik vagy a jövő motivált rendészeti szakembereivé, vagy „csak” törvénytisztelő, a körülöttük lévő társadalmi viszonyokat jobban ismerő állampolgárokká válhatnának.
Kesergés helyett tehát gondolkozzunk el azon, mit is lehetne tenni! Lehetne például nagyobb rangot adni a Belügyi rendészeti ismeretek című tantárgynak. Lehetne folytatni azt a konzultációt, amelyet ezúttal Székesfehérváron a verseny előtti délutánon a felkészítő tanároknak tartottunk. Az első alkalom a kevésnél is kevesebbnek bizonyult persze, mindössze a nehézségek felsorolásáig jutottunk. Mindannyian többre vágynánk pedig: mély szakmai tartalomra, módszertani felfrissülésre, a jó gyakorlatokat megismerhetővé tevő hospitálásokra, új és korszerű tananyagra, mentor-iskolai, mentor-tanári hálózatra, valamilyen fórumra, ahol időről időre találkozhatnánk. Ha másképp nem, legalább virtuálisan.
Erre teszek kísérletet ebben a bejegyzésben, s szívesen várom a hozzászólásokat. Főleg tőletek, tisztelt felkészítő tanár kollégák! Írjatok! Gondolkozzunk közösen!
