Nem digitális vendégnaplók 14. rész – Egy tankönyv csodálatos (utó)élete
Pár hete meglepetés ajándékként egy Facebook bejegyzést kaptam. Kedves barátnőm, szerzőtársam küldte a hírt, hogy Lengyelországban megjelent egy 2018-as kiadású tankönyvemről írt recenziója. Mégpedig lengyelül. Ez azért kuriózum. Nagyon örültem neki. Aztán megint eltelt pár hét, és szólt, hogy ugyanez a kis szöveg immár angolul is olvasható. Dupla öröm. És akkor még nem tudtam, hogy lesz egy ráadás is…
Anno, 2017 őszén ezt a könyvet két hónap alatt „kellett” megírnom. Rohammunkában és nem is egyértelműen támogató közegben született. Utólag persze ez is megszépül, mint annyi minden, és végül is örülök annak, hogy egy akkori élethelyzet „kikényszerítette” belőlem azt a szöveget. Tulajdonképpen ebben a kötetben olvasható a rendészeti kommunikáció – igaz, nem egyszerű, mégis használható és máig legátfogóbb – definíciója (az érdeklődők kedvéért jelzem: a meghatározás a 8. oldal második bekezdésében található).
A könyvbe talán sokan belelapoznak, páran hivatkozzák is. Uricska Erna írt róla ismertetőt a Magyar Rendészetben 2021 elején, ráadásul egy olyan lapszámban, amelyikben nekem is megjelent a Krémer Feri új könyvéről szóló ajánlóm.
Ezzel a kettő plusz egy idegen nyelvű recenzióval megint feléledt kicsit a remény, hátha többen is kézbe veszik a könyvet idehaza is. Máig érvényesek ugyanis a magyar rendészeti kommunikációra azok a megállapítások, amelyek benne olvashatók. Minden szavát most is vállalom.
Uricska Ernának sok mindenért köszönettel tartozom, most éppen ezért a reményért. Megkérdeztem tőle, nem írná-e meg az ő szempontjából a történetet. Ő meg igent mondott, így hosszú idő után végre megint naplóm vendégszerzői között tudhatom.
***
Uricska Erna: Több mint recenziók
Kedves Napló! Lassan két éve annak, hogy nyilvánosságodnak írtam. Habár tulajdonosod többször kért, idáig nem volt mit mondanom. Ám borítékolható, hogy belőled is könyv lesz, abból viszont nem szeretnék kimaradni, így hát kezdem…
Két évvel ezelőtt még a távoktatás és a COVIDictionary első részének megjelenése körül forogtak a gondolataim, teendőim, most meg már a második kötet, a COVIDictionary 2.0 (az új kötet névadója Istók Béla) utolsó simításai zajlanak, ami elég aprólékos munka volt, hiszen csaknem kétszer annyi kifejezés vár megjelenésre.
Már amikor a fenti recenziót házi feladatként beadtam, törekedtem arra, hogy vállalható minőséget adjak ki a kezeim közül. Ehhez nagyon képzett és támogató oktatói közeget kaptam, és erre biztattak még a tanulmányaim megkezdése előtt azok is, akiknek adok a szavára. Azt a kifejezést, hogy „próbálj meg ne a fióknak dolgozni”, rengetegszer hallottam tőlük. Ezt következetesen tartom: minden doktori kurzuson elkészült feladat és munka vagy megjelenés alatt áll, vagy már megjelent, de például egy órai kutatás átalakításával, kibővítésével nyertem egy egyéves ösztöndíjat is.
Így hát az egyik kurzuson megírtam a kötelező recenziót angolul, és elküldtem Lengyelországba egy rendészeti folyóiratnak. Az már csak a lap figyelmessége, hogy lengyelül is megjelentették.
A lapszámok eltérő megjelenési idejét jól mutatja, hogy a recenzió angolról magyarra átalakított, módosított változata a Magyar Rendészetben, ahogy gazdád is írta, már 2021-ben olvasható volt.
De ha azt hinnéd, hogy minden ennyire zökkenőmentesen ment, hát tévedsz. Egyszer csak eltűnt a már megjelent lengyel publikáció az oldalról. A többiek esetében már a lengyellel egy időben az angol nyelvű változat is felkerült, az enyém meg sehol nem volt. Tett tettet követett, aminek az lett az eredménye, hogy a recenzió hamarosan Szlovákiában is megjelenik. Persze más formában, de örömmel fogadták, mert rendészeti kommunikációról angolul nem annyira gazdag a szakirodalom, mint más szervezetek külső vagy belső kommunikációja esetében. A belecsempészett Police Café módszerről nem is beszélve.
Ahogyan a mozaikok, szépen lassan összeáll majd minden. Képzeld, Napló, most már szakdolgozóm is van, Digitális közélet szakirányon, aminek a digitális szervezeti kommunikáció, azt hiszem, jó hátteret ad. Örömmel fogadom az új és alakulófélben lévő kihívásaimat, és hiszek benne, hogy az immár többszörösen recenzált művet, elsősorban a szemelvénygyűjtemény részét egyszer majd a tanóráimon is használni fogom. Hiszen egy tankönyv mégis csak akkor kel igazán életre, ha tanítanak és tanulnak belőle.
És kedves Napló, van még valami, ami mostanában foglalkoztat. Többeknek tartozom amolyan elnézéskéréssel. Külső szemlélőként is érthetetlennek tűnhetett, hogy egy az egyben kizártam olyan embereket, kollégákat, kedves tanítványokat is az életemből, akik támogattak és támogatnak engem. Ez hiba volt. Így hát, örülök azoknak, akikkel a mai napig együtt dolgozom, legyen az civil vagy hivatásos, magyar vagy nem.
