Police Café Extra 44. – Polgárőr Café Gönyűn

 

Gönyű Polgárőr Café vágott

 

2017. november 10., 2018. június 1. és 2018. december 14. Kis híján egy év leforgása alatt három dátum – vajon mit rejtenek? A helyszín is ugyanaz, sőt, az apropók is. A kisújszállásiak nemcsak, hogy az első, de mindjárt az első három Polgárőr Café megrendezői voltak pár évvel ezelőtt, s sokáig úgy tűnt, nem lesz követőjük. De most örömmel jelentem: lett. De még mennyire! Irány a Szigetköz, közelebbről annak kapuja, Gönyű!

***

Be kell vallanom, most jártam először Gönyűn. S gondolom, nem vagyok azzal egyedül, hogy eddig még nem vitt arra az utam, bár e kis település neve sokaknak ismerősen csenghet. Igen, megvan… Az Inn Sherdingnél 580 cm, árad, hajóvonták találkozása tilos. (…) A Duna vízállása Gönyűnél 356 cm, apad…” Istenem, mennyiszer hallottam ezt (vagy valami hasonlót) gyerekkoromban a rádióban! És egyáltalán, ez a környék a maga ezer apró csodájával, mindig is csalogatott, mégis csak felnőttkoromban jutottam el oda. Még 2014-ben dolgoztam Rábapatonán. A kedves kis település aktív lakói a Helyi Közösségi Akadémia nevű projekt keretében igyekeztek feltárni és kiaknázni láthatatlan humán erőforrásaikat, amiben trénerként támogathattam őket. Nagyon szép munka volt, máig nosztalgiával gondolok rá/juk.

Nem messze van oda Kunsziget, ahol a 2017. szeptember 30-án rendezett ifjúsági Települési Cafét volt alkalmam moderálni, amelyet az akkori ottani jegyző, Szigethy Balázs szorgalmazott. Egy vezetői tréningen találkoztunk, s nem sokkal azután keresett meg, hogy ők bizony megkóstolnák a Kata-féle motiváló kávét. Nekem pedig nem kellett kétszer mondani, mentem s kínáltam nekik, örömest.

Közben telt-múlt az idő, sok víz lefolyt a Dunán is, Balázs pedig egyszer csak Gönyű jegyzője lett. Így hát nem csoda, ha az ő keze van abban is, hogy 2023. március 11-én Gönyűre vitt az utam.

Persze hiába győzködne egy jegyző bárkit is, ha nem volna érveire fogadókészség. Szerencsére volt, mégpedig a Gönyűi Polgárőr Egyesület vezetője, Újhelyi Jácint. 2021 őszén vette át az egyesület vezetését, és elhatározta, hogy fiatalos-lendületes építkezésbe fog. A Duna környékén különösen igaz a mondás, hogy lassú víz partot mos… Másfél év telt el, mire megtalálta a megfelelő módszert a határozottabb, mégis kellemes kezdő lépéshez. Ennek jegyében nyitottak Polgárőr Cafét, én pedig örülök, hogy segítségükre lehettem

A gönyűi polgárőrök gondolatai négy téma körül forogtak. Nem titok, szívesen eláruljuk, mik voltak ezek, mert úgy tapasztaltuk, hogy rajtuk keresztül négy óra alatt egy egész település és polgárőrségének viszonya, sőt, a helyi biztonság állapota átbeszélhető.

Kezdem a legégetőbbel. A polgárőrség utánpótlásának lehetőségei, módszerei, különös tekintettel a fiatalok bevonzására – régóta tudjuk – országszerte nehézségekbe ütközik. Az, hogy Gönyűn Bodó Péter személyében a mindössze húszéves, ennek ellenére már hat éve lelkes fiatal polgárőr hiteles moderálásában kapott méltó szószólót ez a téma, nem kíván több kommentárt. Legfeljebb a jámbor óhajt rebegem el itt: Bár lenne minden polgárőr egyesületnek Bodó Pétere!

A helyi polgárőrség szerepvállalása a közösség életében szintén örök és mindig az adott lokalitás életéhez kapcsolódó kérdés. Melyek azok a feladatok, amelyek a polgárőrséghez leginkább illenek, mik az ezekhez szükséges kompetenciák, és hogyan lehetne megújulni e téren? Nyilvánvaló, hogy ezekről szívesen beszélgetnek az érintettek, főleg, ha a helyi, szerencsére a motiválásban igencsak akkurátus jegyző, a már említett Szigethy Balázs beszélteti őket.

A polgárőri tevékenység megszervezése, a működési feltételek megteremtése gondos gazda kezébe való. Éppen ilyen Molnár Erzsébet gönyűi polgárőr, aki ennek a témának is jó gazdája volt. Alig győzte összefoglalni azt a sok tennivalót, amit a társaság összeszedett.

Arról pedig, hogy a helyi közösség más szereplőivel való együttműködés, partnerség hogyan lenne kiterjeszthető, fejleszthető, elmélyíthető – nekem legalábbis erősen úgy tűnt – elég jól tud közösen gondolkodni egy olyan helyi képviselő, mint Badar László. Ő is kapott néhány házi feladatot.

A 24 résztvevő legtöbbje polgárőr volt, de eljöttek civilek is. A kedves Bokodi házaspárt máshonnan ismerem, de egy ideje itt élnek, és aktív közreműködői a helyi közéletnek. Azt pedig külön sikerként könyvelem el, hogy kávéházunkba néhány rendőrt is vendégül láthattunk. Egy bűnmegelőzési és egy közlekedési szakembert. Az már tényleg csak a számomra legfinomabb hab a kávén, hogy mindketten volt tanítványaim. Kicsi ez az ország, a rendőri szakma meg különösen. De ezt egyáltalán nem bánom.

A rendezvény helyszíne a nemrég átadott gönyűi Egészségház és Közösségi Tér volt, ami, szokás szerint, igencsak szimbolikus. Köszönet illeti őket, hogy befogadtak minket. A vendégeket pedig azért, hogy eljöttek. Egészségükre a polgárőr kávét! Remélem, mások is kedvet kapnak hozzá. Forrón ajánlom, mert a kóstoló után a helyiek már tudják: felpörgeti a hangulatot. Az pedig akár még akár arra is jó lehet, hogy többen akarjanak polgárőrök lenni, és ilyen minőségükben is tenni a településükért. A gönyűiektől sokat lehet tanulni. Nagyon örülök, hogy megismerhettem őket, és e gyönyörű Duna-menti településhez már nemcsak a vízállásjelentés nosztalgiája köt…