Police Café Extra 47. – Rendőrkávéházi könyvmustra a Rendőrmúzeumban
Szerencsére még nem érinthetetlen kiállítási darab az a könyv, aminek a kissé elhalasztott bemutatóját tartottuk a Rendőrmúzeumban tegnap délután. Nagyon is kézzel fogható, olvasható. Sőt, mostanól már elektronikus formátumban is elérhető itt a honlapon is…
***
Majdnem napra pontosan öt hónapja, hogy kézbe vehettem Az első száz Rendőrkávéház – Police Café blogkönyv 3. rész című kötetet. Karácsony előtt pár nappal jött ki a nyomdából, s (öröm)hírt is adtam róla adtam róla, ahogy kell. Aztán jött az új év, és persze vágytam arra, hogy a nyilvánosság előtt személyesen is bemutathassuk az újszülöttet, de nem őrölnek olyan gyorsan azok a malmok. Hiába vagyok Molnár, ha a széljárás nem kedvező. Persze az is lehet, hogy a szélmalomról vízi malomra kellene váltanom, az a közeg kellemesebb, és – a sors édes fintora – épp a rendőrségi uszoda jóvoltából számomra lassan harminc éve (meg)úszhatóbb. De hogy őrölni kell, az nem vitás, hajtani a kereket, míg csak lehet. És én hajtom is – ennek a tanúbizonysága ez a kötet és a végül mégis csak megvalósult könyvbemutató. Az a maroknyi kedves érdeklődő egy ennek álcázott kötetlen, mégis szakmai beszélgetésnek lehetett részese 2023. május 24-én. Németh Zsoltnak köszönöm az ötletet és azt is, hogy felajánlotta a moderációt.
A helyszínt most a Rendőrmúzeum biztosította. Rozsnyai Éva igazgató és Androvicz Gábor muzeológus nemcsak a helyet, de a nevüket, a kedvességüket és szó szerint a kereteket is adták az eseményhez. Gábor felkonferálta, Éva lekerekítette a bemutatót. Köszönöm szépen nekik. A múzeumot is e helyütt kell méltatnom. Bár alaposan szétnézni most sem volt időm (hamarosan most már tényleg pótolom!), de az a benyomásom, ami a helyszínbejáráskor ért, most csak erősödött. A szakmatörténeti értéktárak kiemelkedő színfoltja ez a hely. Itt minden látható, amit a rendőri múltból az elődöknek sikerült megőrizniük, és amit az utódok igényesen és esztétikusan szerkesztett tematikus kiállítóterekbe rendeztek. Az itt dolgozók lelkesek és kedvesek, s bár egy múzeum ma már nem biztos, hogy a legvonzóbb hely a szórakozásra, de a tanulásra nagyon is alkalmassá tehetik, különösen, ha a múzeumpedagógiát is bevetik. Márpedig itt bevetik: egymást érik a gyerekcsoportok. S az inkább felnőtteknek szóló előadások, és bizony, a könyvbemutatók sem ritkák. Alig tudtuk a programok közé beilleszteni ezt a mostanit.
De vissza a tárgyhoz. Miután már a többedik könyvbemutatómon vagyok túl, megosztom egy érdekes megfigyelésemet. Többnyire nem közvetlenül magukról a kiadványokról esik a legtöbb szó. Ez persze érthető, hiszen a könyv „csak” egy tárgy, s nem mint ilyen érdekes. Jó esetben önmagán messze túlmutat. A recenzens, a szerző(k), a szerkesztő, a lektor és aztán a közönség bátrabb és hozzászóló tagjai azt feszegetik, amiért egy-egy könyv megszületett. Nyilván a témájuk, azok a jelenségek, amelyeket taglalnak – vagyis az a bizonyos könyvön túli világ – érdeklik a nyájas olvasót. És az alkotók céljai, munkájuk, az ezekben a művekben is manifesztálódó munkásságuk hatása is rendszeresen terítékre kerül. Hogy ugyanis mi végre a sok betű, vagy hogy költőien fogalmazzam: „De hát hol a könyv, mely célhoz vezet? Hol a nagyobb rész boldogsága? Ment-e a könyvek által a világ elébb?” (Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban)
Író-olvasó-alkotó emberként nem tudom nem hinni, hogy a válasz igen. Még akkor sem, ha az évtizedekkel egyre szaporodó tapasztalat nem feltétlenül igazolja ezt a hitet. Kanyarogtak most is errefelé a gondolataink, konkrétan a rendészettudomány által felhalmozott tudás hasznosulása – egyáltalán ismertsége –, pontosabban ezek hiánya okán. Jelzem, a Rendőrmúzeumnak értékes fotó- és filmarchívuma és könyvtára is van, tehát e gondolatok éppen itt nem oktalanok…
Váltakozott tehát ború és derű, szakmai és köznapi nyelvezet – hiszen volt néhány civil is a közönség soraiban. Nekik is érthetővé kellett tennünk az elhangzottakat, s ahogy visszajelezték, örömmel konstatálhatom, hogy ez sikerült. A Police Cafék akkurátusan adatolt dokumentálásán kívül a harmadik blogkönyv is a képző és moderátor által megélt szubjektív benyomásokat és véleményeket rendezi egybe. Vagyis nemcsak tény-, de kifejezetten élményszerű. Műfajából adódóan vállaltan, hivatalosan az. Kérdezte ott valaki, hogy miután ez a kilencéves Police Café mozgalom így a 114. epizódja után – mert a 2022. november 29-én esedékes századik óta éppen tegnap fordult erre a sorszámra a mutató – vajon nem váltja-e ki annyira a tudományos érdeklődést, hogy a hatását is kutassa végre valaki. Mondom, nem. És ezen egyszerre csodálkozunk is, meg nem is. Elfogult Café Kataként persze érzem én, sőt, sejtem is – na jó, tudom –, hogy ennyi adag rendőrkávé nem lehet hatástalan, de hogy ezt nem nekem kellene firtatni, az bizonyos. Hogy mégis kutatgatom, az érthető. Mert ha én nem teszem, talán senki más nem teszi meg. Kérni, biztatni, pláne kötelezni erre pedig senkit nem lehet, és nem is szabad. Menjen – azaz folyjon – minden a maga útján. Én erőm és hitem szerint továbbra is csepegtetem – itt a honlapon is – a rendőrkávé mellé járó információt és lelkesedést. Aki szomjazik rájuk, jöjjön, kóstolja meg, szeretettel várjuk legközelebb. Mert hogy lesz még sok Café – s ha az lesz, blogkönyv is lesz –, azt megígérhetem.
***
Molnár (Café) Kata: Az első száz Rendőrkávéház. Police Café blogkönyv 3. rész. Pécs, 2022.
Police Café blogkönyv 3. rész pdf
