Vendégoldal – Digitális vendégnapló 3.
A digitális naplóírás, úgy látszik, ragadós. Jó, bevallom, volt ebben némi szándékos ragasztás… Ahogy teltek a hetek, néhány kedves tanár kollégával beszélgettünk arról, ők hogyan küzdenek-barátkoznak a helyzettel. Van, akitől biztatást, mástól technikai segítséget, inspirációt kaptam, míg mások hozzám fordultak tanácsért. Bárhogyan van is, kezdett összejönni annyi muníció, hogy arra gondoltam, ezekből a beszélgetésekből is kikerekedhet egy kisebb-nagyobb gyűjtemény. Hogy meddig folytatódik, azt az ilyesmiről sose lehet tudni. Mint ahogy azt se, meddig tart a digitális oktatás. Ezért elhatároztam, hogy útjára indítok egy vendégnapló-sorozatot.
Nemcsak Katát könnyű táncba vinni…
Elérkeztünk a Digitális vendégnapló 3. részéhez. Ha egy üzlet beindul…
Zsolt Péterrel 2020-ban igen sokat találkoztam, az őszi félévben konkrétan hetente kétszer. Közösen indultunk arra a kalandra, amit Társadalmi és kommunikációs ismeretek című tantárgynak hívnak. Volt már szó itt róla többször is (Digitális napló 3. rész; Szakmai nap), de abban a megközelítésben, ahogyan most lesz, még nem.
Az történt ugyanis, hogy amikor még nyár végén kiderült, hogy Zsolt, kisegítendő az eléggé leterhelt kis tanszékünket, bekapcsolódik a tantárgy oktatásába, megkapott engem „mentornak”. Ezt azért írom így idézőjelben, mert korábban éppen hogy fordítva volt: én tanultam tőle az integritás alapjait, még 2013-ban. Azóta dolgozunk ugyanis együtt kisebb-nagyobb projektekben. Ezeknek a fókuszában mindig valahogyan az ember áll, legyen szó annak pszichéjéről, mentális képességeiről, erkölcséről. Kommunikációs készségek fejlesztése, ügyfélszolgálati munka, konfliktuskezelés, integritás, szociálpszichológia, erőszak, manipuláció, média – jószerével fel se tudom sorolni, mennyi mindennel foglalkozunk külön-külön és együtt is. Ezt mind volt szerencsénk ismét összeadni ennek a tantárgynak a keretei között.
Hogy közös utunkon most mégis én mehettem egy lépéssel Zsolt előtt, annak egyszerű oka van: ő rendőrökkel, főleg tizennyolc éves, nappali tagozatos tisztjelöltekkel még sosem dolgozott, én meg már huszonnégy éve nyüstölöm őket. És ezt a tantárgyat is nyolcadik éve tanítom – te jó ég, ez hihetetlen! Egyszer már bedobtam Pétert a mély vízbe, két évvel ezelőtt egy kétnapos tréningen kedves pécsi rendőreim között debütált. Akkor felnőttekkel az erőszak természetéről beszélgettünk, tetszett is neki a célcsoport, és nyugodtan mondhatom, ő is nekik. Így hát szívesen vette az újabb lehetőséget.
Kíváncsi vagyok, mit gondol róluk így a kurzus lezártával, bár persze azért sejtem, hiszen rengeteget beszélgettünk, miközben bőszen és lelkiismeretesen készültünk az órákra. Élvezetes volt minden együtt és külön töltött pillanata ennek a tanulásnak – mert sokat tanultunk egymástól és egymásról is. És azt hiszem, kettőnk közös értékrendje, de határozottan más-más stílusa a hallgatóknak is izgalmas lehetett.
A félév első másfél hónapját, az órák nagyobbik részét jelenléti oktatásban a tanteremben tölthettük, majd az utolsó hónapot online kiadásban. Ekkor már csak külön-külön vittük a csoportjainkat, de rendszeresen konzultáltunk, végül a zárórát együtt tartottuk.
Adta magát, hogy Zsoltot is megkérdezzem, lenne-e kedve beleírni a digitális naplómba, és ő igent mondott. Lássuk tehát, hogyan látta ő a közös félévünket. Ezúttal sem tudtuk, mit írt a másik, keresztben olvastuk a trénertárs szövegét, és hagytuk magunkat meglepni. Hagyja hát magát meglepni az olvasó is!
És bár a félévnek és ennek a tantárgynak vége, mi még nem végeztünk egymással. De hogy mit tartogatunk, azt egyelőre nem árulom el… Fognak még hallani rólunk, annyit mondhatok.
***
Zsolt Péter: Amikor egy vegyész táncol…
Kedves Digitális Napló!
Abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy Katát kaptam meg mentoromnak az elmúlt félévben. Két csoportom volt, az egyik rendőr tisztjelöltekből állt, a másik pedig olyanokból, akik biztonsági tevékenységet koordináló szakemberek szeretnének lenni.
A történet úgy alakult, hogy az egyetem folyamatos átszervezésében a Társadalmi Kommunikáció Tanszéken dolgozván abba a vezetői koncepcióba kerültünk, hogy mi lássuk el más karokon is a kommunikációs képzést. Az oktatásszervezőkkel igyekeztünk megértetni, hogy attól még, hogy mi kommunikációs szakembereknek tartjuk magunkat, nem vagyunk specialisták, így történetesen a rendőrök szubkultúrájához, belső és külső kommunikációjához sem értünk, úgy meg pláne nem, ahogyan az évtizedek óta velük dolgozók. Ezek közé tartozik Kata is. Szerencsére rugalmas vezetői hozzáállással találkoztunk, és az lett a megoldás, hogy mi, akik átoktatunk a rendőrökhöz, kapunk valamiféle mentori segítséget. Nem hagynak magunkra minket, és az oktatás színvonala is megmarad. Talán tudom színesíteni a képzést, miközben Katától is tanulok – gondoltam, és belementem a játékba.
A félév során még tovább léptünk, legalább is Kata meg én, mert csoportjainkat összevonva több órát is együtt tartottunk. Azért szép számmal voltak olyan foglalkozások is, amikor a kisebb csoport volt előnyös, ilyenkor különváltunk. Végezetül beköszöntött a vírus második hulláma, minek következtében a távoktatásban is próbára kellett tennünk magunkat.
Írnék egy kicsit a közös, páros tanári oktatás előnyeiről. Ez szerintem akkor kel életre, ha a két oktató reflektálni tud spontán módon egymásra, ha inspirálják egymást, ha tudnak csapatban – már amennyire két ember csapat – működni, alkalmazkodni egymáshoz. Sajátos tréneri szabályokat kell itt ismerni, s mivel Kata is, én is trénerek is vagyunk, ismerjük ezeket a szabályokat. Ilyen például, hogy a diákoknak érezniük kell a két tréner összhangját, ahogy egymásnak dobálják át a feladatot, ahogy egyszerre van strukturáltsága az órájuknak, de spontaneitása is.
Én a magam részéről nagyon szeretek párban tréninget tartani. De tudni kell, hogy amennyiben két ember közt nagy értékbeli különbségek vannak, vagy éppenséggel ha egyikük nagyon szeret dominálni, a másik hiába visszahúzódó alkat, egy idő után mégis feszültség alakul ki köztük. Vagyis a páros óratartás egyáltalán nem olyan könnyű műfaj. Nem elegendő hozzá a módszertani tudás, egész egyszerűen a két ember közt működnie kell valami többnek. Mondhatnám azt, hogy kedvelniük kell egymást, előre sejteniük kell egymás reakcióit, aztán pedig képesnek kell lenniük megbeszélni azt is, mi volt jó az órában, vagy éppen mit csináltak rosszul. A fejlődésnek soha sem lehet vége, az egymást ismerő párosok is elfáradhatnak, felejtenek, ezért állandó frissülésre, megújulásra van szükségük.
A kritikák csak nagyon óvatosan fogalmazhatók meg, és azt is tudni kell, hol van a kényes pont, amit viszont nem szabad kritizálni a másikban, mert az úgy sem fog megváltozni. Egyszóval a másik személyiségének megváltoztatása nem program.
Emlékszem, egyik óránk végén nagyon belejöttem egy gondolatmenetbe, és épp eljutottam volna a csúcsgondolathoz, melyben Hieronymus Bosch triptychonját már fel is vetítettem… de ha ezt akkor kibontom, nem marad az óra végén idő Kata számára, és nem tartom magam a megegyezésünkhöz, mely szerint még neki is volt egy fontos mondanivalója. Azt hiszem, mindketten elég jól tudunk beszélni, Kata különösen szépen is, aminek megvan az a hátránya, hogy néha nem gazdálkodunk jól az időnkkel. De nem lehet egyetlen gondolat se olyan fontos, hogy a másik ne legyen még fontosabb. Úgy vélem, ez a páros tréningvezetés legfontosabb alapszabálya. Azt hihetnénk, könnyű megvalósítani, de mindannyian hajlamosak vagyunk beleszeretni a saját hangunkba, máskor pedagógiailag tartunk fontosnak egy gondolatmenetet. De mindez háttérbe szorítandó valami közös cél, a közös alkotás érdekében.
Olyasmi ez, mint a páros tánc. A jó párosok titka nem a köztük lévő intimitás, sokkal inkább az egymásra hangolódás. Vannak táncosok, akik együtt is élnek, de ez nem feltétlenül könnyíti a produkció megvalósítását. Vannak testvérek, akik együtt dolgoznak, és vannak magánéletüket teljesen külön élők. Akárhogy is, de a kémiának stimmelnie kell.
Kedves Digitális Napló!
Végezetül elárulok neked valamit. Ennyi év után be kell látnom, hogy nem véletlenül vagyok én eredetileg vegyész. Katát pedig – mint tudjuk – szerencsére könnyű táncba vinni.
