Vendégoldal – Házi dolgozatok özönében
Ez a járványveszély miatt ismét félbetört szemeszter megint elhozta a házi dolgozatok korszakát. Tavasszal az etikai tárgyú történetek jöttek, most a kommunikációsak. Persze a két aspektus között sokkal kevesebb a távolság, mint ahogy sokan gondolják, hiszen abban, ahogyan egymással beszélünk, teljes egészében benne van a másik emberhez való viszonyunk. De a tantárgy az tantárgy, és órarendileg sajnos még mindig szükségszerű – bár egyre mesterségesebbnek ható – a szétválasztás. A történetekben – és az ezeket bemutató dolgozatokban – azonban szerencsére a szálak összeérnek, és sokszor pont ez a komplexitás a legjobb az egészben. Na meg az, hogy a hallgatók, miközben felidézik a történeteiket, újra élik és értékelik azt, amit és ahogyan cselekedtek és mondtak. És pont ez az önreflexió a lényege a tanulásnak, kiváltképpen felnőtt szakemberek esetében.
A rendőrhallgatók történetei sokfélék, a feladatot is többféleképpen értelmezik. Ezúttal egy pozitív és egy negatív kicsengésű történetet kellett leírniuk és elemezniük a saját szakmai életükből, amelyben valamely meglévő vagy hiányzó kommunikációs készségük játszott szerepet a helyzet megoldásában vagy éppen elrontásában. Így némelyikük története konkrét, másoké valamilyen általánosabb jelenségről szól.
Most a kettő sajátosan egyedi keverékét választottam bemutatásra, és persze az egyszerű kommunikációs jellegű dilemma mögött ott feszül az etikai is. A vezetők és beosztottak egymáshoz való viszonyának kényes egyensúlyáról szól a dolgozat egy mindmáig mereven hierarchikus szervezet keretei között. Ezért kapta ezt a címet. Természetesen most is a névtelenséget kérő szerző beleegyezésével adom közre a szöveget, ezúton is köszönve neki a színvonalas írást.
És remélem, hogy egyszer személyesen is megtapasztalhatja, hogy igenis léteznek vezetők, akik képesek ennek a nemcsak őt foglalkoztató dilemmának a feloldására. Mert én tudom, hogy léteznek.
***
A hierarchia fogságában
Lassan tíz éve vagyok rendőr, melyből kilenc évet a közterületen szolgáltam és védtem. Egy percig se állítom vagy gondolom, hogy kommunikációs készségeim kifogásolhatatlanok, ennek ellenére olyan intézkedésemet, amelyet igazán hátrányosan befolyásolt volna a kommunikációm, nem tudok felidézni. Természetesen nekem is voltak elrontott helyzeteim, de azok inkább a jogszabályok nem megfelelő ismeretén alapultak.
Viszont részese voltam számtalan rosszul „kommunikált” intézkedésnek, főleg a pályakezdésemkor, amikor nem volt ráhatásom annak menetére, csak mint biztosító járőrtárs szenvedtem el azt. Ezek nagy befolyással voltak a személyiségem fejlődésére és későbbi intézkedéseim módjára is. De ezek leírása (volt) kollégáim kritizálása volna, ez pedig nem célja a beadandó dolgozatnak. Véleményem szerint a tanárnő nem egyszerűen elrontott intézkedésekről kíván olvasni, hanem az a „feladata” a házi dolgozatnak, hogy egy múltbéli eset felidézése elgondolkoztassa leíróját.
Az én kommunikációs problémám nem az állampolgárokkal kapcsolatos, sokkal inkább a felettesekkel, vezetőkkel vagyok bajban. Azt hiszem, nem tudom helyén kezelni a „lazaságukat”, közvetlenségüket. Tisztában vagyok azzal, hogy ők is emberek, és ennek megfelelően keresik a társaságot, de ugyanakkor kénytelenek megtartani a távolságot is, mert ha mindenkivel „barátok” lesznek, a fejükre nő az „állomány”, és ebből előbb vagy utóbb probléma lesz. Vagy a vezető jár rosszul, mert a „kéréseit” nem veszik elég komolyan, vagy ha „főnökösködni” kezd annak érdekében, hogy a célját elérje, a beosztottak gondolják, hogy „megváltozott”.
Ezért én inkább szeretem megtartani a távolságot a feletteseimtől, de tisztában vagyok azzal, hogy ez sem jó megoldás. Ugyanis ha a vezető próbál közeledni, én viszont elutasító vagyok, azt a következtetést vonja le, hogy valami problémám van vele, vagy csak egyszerűen egy negatív kép alakul ki benne rólam. Nyilván konkrét esetet nem tudok megosztani, mivel erről nem kapok visszajelzést. Ezt a dilemmát tehát nemigen tudom föloldani, pedig nem kellemesek a hatásai a hétköznapi munkahelyi kapcsolatokban.
Bár dolgozatom talán eltér a legtöbb elemzett szituációtól, meggyőződésem, hogy a szervezeten belüli kommunikációban legalább akkora problémák vannak, mint a szervezeten kívüliben. Az pedig biztos, hogy amíg belül nem rendeződik a helyzet, addig kifelé sem fog.
