Fehéren feketén – Alles vergängliche
2020. október 15., 19:00 – Óbudai Társaskör
Két tehetséges zenész, egy zongora és Mahler az Óbudai Társaskörben. Finom kis este volt.
***
Sajnos elmúlt életemnek az a gyönyörű időszaka, amikor még a heti két próbán és a sok-sok fellépésen énekeltem az Ifjú Zenebarátok Kórusában – többek között – azzal a két fiatalemberrel, akiknek most egy kis kamarakoncertjéhez volt szerencsém. Egyikük Philipp György karmester-rendező, másikuk Zombola Péter zeneszerző.
Ők bezzeg nem hagyták abba, sőt. Szép zenei pályát futottak be, és zenélnek, zenélnek, rendületlenül. Mi pedig Orsi barátnőmmel, az alt szólamban egykor egymás mellett daloló társakként, ha csak tehetjük, megnézzük, meghallgatjuk őket. És most tehettük.
Az Óbudai Társaskör adott kellemesen otthonos helyszínt a két barátnak. Saját elmondásuk szerint ugyanis a köztük lévő régi, 23 éves és igen mély zenei kapcsolat adta az apropót, hogy négykezesezzenek.
„Együtt ismertük meg Mahlert, és rajta keresztül sok mindent. A szimfóniáit én a karmesterség miatt főként Bernsteinnel hallgattam. A Zeneakadémián Abbadoval hallottuk a 9.-et. Életre szóló, transzcendentális élmény volt, a végén értelmetlen tapssal. Sok-sok közös emlékünk van ezzel a szerzővel, ezeken szeretnénk a koncerten picit elmerengeni.”
A közös kedvenc, Gustav Mahler művei és Zombola Péter alkotásai voltak műsoron. Bár a Mahlerhez illő borús-komor hangulat lengte be a termet, mégse bántuk. Részben mert illett az esős-hűvös októberi estéhez, részben mert egyszerűen így volt szép az egész. Nemcsak a jól érzékelhetően összeszokott páros zongorajátéka, de a Gyuri által előadott dalok is meggyőzték a maroknyi (megszámoltam: tizenhat tagú) közönséget arról, hogy érdemes volt kimozdulni ezen az estén.
A szokásos koncert előtti kellemes barátnői csevej ezúttal a két előadóval egészült ki, akik láthatóan örültek, hogy látnak minket időnként fel-felbukkanni koncertjeiken, s ilyen módon is nosztalgiázhatnak közös zenei bölcsődénk egyébként már-már halványuló emlékein. Nagyokat nevettünk a külföldi turnék élményeinek felidézésekor, és lelkesen beszéltünk muzsikálásról, zeneszerzésről, művészetről, kultúráról, életről. Persze az itt is meglévő gondokról is: hogy jó lenne egy játszóhely, hogy jó lenne, ha sokan jönnének élő koncertet hallgatni. Hogy jó lenne, ha a kultúra és főleg a zene mindenkié lehetne… De nem kesergek, hiszen mi ott voltunk, láttuk, hallottuk ezt az előadást, és ott leszünk máskor is, ha tehetjük.
Philipp Gyurinak innen is üzenem: többet kellene énekelnie! Én speciel sajnálom, hogy letett arról az egykori álmáról, hogy ő legyen Magyarország legjobb kontratenorja. Talán ehhez már tényleg késő, de még mindig gyönyörűséges – ráadásul széles hangterjedelmet átívelő – hangjától kár megfosztania a közönséget.
