Vendégoldal – Kedves vendégelőadók Pécsről

Vendégoldal – Kedves vendégelőadók Pécsről

2020. október 13-a számomra mindig kedves emlék marad. A Zsolt Péter kollégámmal közösen gardírozott nappali tagozatos hallgatói csoportjainkhoz hívtam vendégségbe két kedves kollégát-barátot, egyik legkedvesebb városomból, Pécsről. Egyiküket, Szilágyi Omert 2004 óta, Fuksa Ágit 2009 óta ismerem. Mindkettejüket láttam munka közben, külön-külön is, együtt is, és több ízben hivatalosan és informálisan is megnyilvánulni arról, amit csinálnak.

Szenvedélyes elhivatottságuk példaértékű. És egyre ritkább kincs. Ezért gondoltam úgy, hogy mint jó példát feltétlenül érdemes megmutatni a fiataloknak, akik pályára szocializálásuk első heteit töltik nálunk. Nem mindegy ugyanis, kit látnak maguk előtt, és hogyan jelenik meg számukra egy egészen más generációnak (Ági szinte napra pontosan velem egyidős, Omer jövőre tölti a hatvanat, és vonul nyugdíjba) a szakmához, az ügyfelekhez, egymáshoz és önmagukhoz való hozzáállása. Mert mindezekből kaphattak, nem is akármilyen ízelítőt ezen a napon.

A szép közös élmény után másnap – nyilván – a Vendégoldalra is meginvitáltam őket. És persze nem kellett kétszer mondani, hétvégén szakítottak időt élményeik megírására. Ezúttal is egymástól függetlenül. Úgyhogy most őket is meglepem a két alábbi összeszerkesztett szöveggel. Na meg ezzel a kis felvezetéssel.

Kedves Ági és Omer! Különlegesen megtisztelő vendégelőadásotokat ezúton is köszönöm. Nem beszélve arról a feltétlen bizalomról, amellyel hagytátok magatokat szokatlan módon bemutatni az órák elején. Annyit azért az olvasóknak is elárulok, hogy a meglepetések nem idegenek tőlünk… De erről majd talán legközelebb.

***

Szilágyi Omer: Gyakorlati vezetőnek tartom magam.  Mottóm: Gyertek utánam!

In medias res… Épp az éves fizikai felmérőmön vettem részt, mint eddig minden évben. A fekvőtámasz és a függeszkedés gyakorlatok között ért Kata telefonhívása, hogy szeretnék(-e) egy napot eltölteni a Ludovikán. A kérdőszócskát azért tettem zárójelbe, mert ez egy vérbeli szakember számára nem lehet kérdés. Soha nem teszek felelőtlen ígéreteket, ezért csak annyit válaszoltam az izomláztól és a megtiszteltetéstől reszkető lábam feletti uralom visszanyerése közben, hogy ha a 2000 m síkfutást is túlélem, természetesen ott leszek. Túléltem. És szerencsére a meghívás időpontjában szabadnapos is voltam.

Bevallom, nem kis fejtörést okozott Kata felkérése. Egészen az előadás napjáig azon gondolkodtam, vajon érhet-e még nagyobb szakmai elismerés, mint az NKE katedráján állni és a munkámról beszélni. Nagy és tartós szerelem ez, bevallom, 35 éve élünk együtt (én és a munkám). Amikor megtudtam, hogy a Polgárőrség részéről is lesz előadó, még nagyobb izgalom váltotta fel egyébként halálos nyugalmamat. Na, a magabiztos, soha meg nem torpanó szolgálatirányító parancsnokot így kell kibillenteni a komfortzónájából. Kata különösen ért ehhez…

Nem bírtam tovább, és telefonos segítséget kértem felbujtómtól, mondaná meg, miből készüljek. A válasz igazán a szakmámba vágó volt, mert a mindennapok kihívásaihoz igazodott: Ne készülj semmiből, téged akarunk, egyszerűen csak add önmagad!

Uh, ezt a segítséget! Bátorság, Omer, öreg zsaru vagy, voltál te már ennél sokkal rizikósabb helyzetben is, azt is megoldottad!

Amikor oktatótársammal – akivel egyébként körülbelül hét esztendeje azon munkálkodunk, hogy a polgárőrök képzésében minőségi változás történjen – felértünk az egyetemre, megmagyarázhatatlan nyugalom lett rajtam úrrá. Mi bajom lehet?

A második csapás a tanteremben ért, amikor Kata játékos formában élő kiállítási tárgyat csinált belőlem is, mondván a diákoknak: „Hoztam két embert, nézzék meg őket alaposan, és próbálják meg kitalálni, kik és milyenek lehetnek ők?” Az futott át a fejemen, milyen rafinált a tanárnő: megspórolt egy csoportos jegyet a rendőrmúzeumba.

A délelőtti és a délutáni órákon egész információhalmazt zúdítottunk szegény hallgatókra, akik mindezt csillogó szemmel, fegyelmezetten tűrték. Ha nem figyelmeztettek volna az óra végére, tán még mindig beszélnék. Igyekeztem a rendőri szakma minden oldalát felvázolni az élet- és szakmai tapasztalataimra támaszkodva, oktatótársammal, aki ugyanezt a Polgárőrség szemszögéből tette.

Végül is úgy érzem, hogy harmonikus ismertetést kaptak a résztvevők mindkét szervezet életéről és együttműködésének lényegéről, de ezt talán majd ők elmondják.

Remélem, hogy a jövő potenciális vezetői meghallották, amit rendőrszakmai oldalról szerettem volna átadni nekik. Hogy tudniillik a kommunikáció mindennél fontosabb. Egyetlen hierarchikus rendszer sem működik megfelelő kommunikáció nélkül. Azért az oktatási gyakorlat sem hazudtolta meg önmagát, amikor Kata trénertársa, Péter a legodaillőbb elméletekkel azonnal tudományos megvilágításba helyezte gyakorlati elbeszéléseinket.

Nem tudom, hogy a szemtelenül fiatal hallgatók mennyire vették összehangolt támadásnak ezt a vendégszereplést, de mi az egészet értük tettük. És ha nem hangzana fellengzősen, úgy is mondhatnám: a jövő rendőrségéért. Bárcsak ezt a 35 év gyakorlati tapasztalatot át tudnám tölteni mindegyikükbe, mint egy számítógépes programot! De inkább nem. Majd megszerzik ők a sajátjukat. Legalábbis ezt kívánom nekik. És remélem, hogy nem sikerült ettől a pályától elvenni a kedvüket.

A tanárnőnek és a tanár úrnak pedig köszönöm, hogy ilyen Katartikus élményben lehetett részem!

***

Fuksa Ágnes: Egy polgárőr vendégelőadó

Mit keres egy polgárőr az NKE-n? Mit adhat a hallgatóknak? Talán sokakban felmerülnek ezek a kérdések. Nekem is ez jutott eszembe, amikor Molnár Kata felkért, hogy vegyek részt egyik nap az óráin. Bűnügyes, közlekedési, migrációs és biztonsági szakirányos hallgatóknak kellene bemutatni saját magamat és a munkámat, amit a polgárőrségben végzek. Szép feladat, gondoltam magamban. Mit is mondjak, mivel készüljek?

Majd beszélek arról, mi a feladatunk, milyen munkát végzünk, adok egy kis történeti áttekintést. Kezdtek összeállni a gondolatok.

Természetesen örültem, hogy nem egyedül leszek, hiszen egy másik meghívott vendégelőadó is volt, aki a rendőrséget és saját 35 éves rendőri pályafutását mutatja majd be. Ráadásul régi és jól ismert, szeretett kollégám, aki nem mellesleg polgárőr is az általam irányított polgárőr egyesületben.

Na, ezt hozd össze, édes lányom, hogy ez a kettő összhangban legyen! Kata persze azt mondta, nem kell nagyon készülni, elég, ha magunkat adjuk. De könyörgöm, egy színvonalas oktatási intézménybe nem mehetek készülés nélkül! Egész úton beszélgettünk Omerrel, fejben lejátszottuk a rendhagyó tanórát, és amikor elérkezett az idő, beléptünk a terembe.

Természetesen Kata – szokásához híven – meglepetés játékkal készült, ami nagyon tetszett, és úgy gondolom, nemcsak nekünk, a hallgatóknak is. Mindannyiunk lámpalázát enyhítette az a feladat, amit a hallgatók kaptak. A meghívott vendégekről, előadótársamról és rólam kellett megállapítaniuk első ránézésre, hogy kik lehetünk, mi lehet a foglalkozásunk, honnét jöttünk, milyenek vagyunk. A tippeket Kata felírta a táblára, mi pedig a végén pipáltuk a találatokat, és kommentáltuk az elhangzottakat. Voltak egyezések, meglepetések és mellélövések.

Omert egy kis vidám zenés videóval mutattuk be, és mire ez véget ért, már bele is melegedtünk. Minden gördülékenyen ment, adtuk egymásnak a szót. Én a polgárőrségről, Omer a rendőrségről beszélt. Majd a két szervezetet összekapcsoltuk. Jöttek a sztorik, azokból pedig sorra születtek a kérdések. Majd a valódi egyetemi oktatók tudományosan is összefoglalták, amit mi elmondtunk. Minden különösebb egyeztetés nélkül is folyamatosan egymás keze alá dolgoztunk. A hallgatók akár azt is gondolhatták, összeszokott csapat vagyunk, pedig dehogy. A titok egyszerű: figyelve egymásra és tisztelve a másikat, hamar összehangolódtunk.

Talán a hallgatók fejében is összeállt, mit tesz a hivatásos rendőrség, és mit egy civil szervezet. Hogyan reagál ugyanabban a szituációban egy rendőr és egy civil. Megérthették, miért fontos intézkedéstaktikát tanulni. Hogyan lehet ösztönből helyes döntést hozni. Talán az az üzenet is „átment”, hogy az erőszak csak ritkán megoldás. Hogy a tanult technikák mellett a józan ész, a lélekjelenlét és a kommunikáció is segít egy-egy komoly helyzetben. Hogy a munkájuk során majd oda kell figyelni a kívülállók jelzéseire is.

Nos, ezt adhatta egy polgárőr a hallgatóknak. Hogy mit és mennyit értettek meg mindebből, nem tudhatom, de én nagyon élveztem e napot. Tetszett az oktatásnak ez a módja. Érdekes volt hallani, hogy a fiatalok hogyan reagálnának abban a szituációban, amit átéltem. Rájöttem, hogy első ránézésre mennyire félre lehet ismerni egy embert.

Remélem, hogy a személyes történeteimmel is hozzáadhattam valamit a hallgatók tudásához.

Nagyon köszönöm, köszönjük a meghívást!