A nyári szünet utolsó pillanatai 

 

1661870139131

 

Még tart a nyári szünet, bár már a vége felé közeledünk. A Józsefvárosi Önkormányzat gyerektáborának idén az utolsó két turnusára azért még sikerült egy-egy gyerek Police Cafét szerveznünk.

A vakáció nemcsak a gyerekeknek, de nekünk is lazább kereteket enged, ezért azt a mintegy negyven kisiskolást, akikhez az idén volt szerencsénk, két alkalommal próbáltuk szelíden biztonságtudatosságra nevelni. Persze ehhez pár óra vajmi kevés, mégis több a semminél.

A közösségi rendészek pedagógiai érzékkel megáldott vezetője és kollégái mindent megtettek, hogy felkeltsék a gyerekek érdeklődését. A legnagyobb sikerként ezúttal azt könyvelhetjük el, hogy egy kifejezetten ellenálló háromtagú kis társaság a foglalkozás végén azt tudta mondani nekünk, hogy nagyon jó volt itt lenni. Elárulom, volt abban munkánk, nem is kevés, hogy a véleményük megváltozzon, de megérte.

Mert dőlt belőlük a szó. Mondtak érdekes, szomorú, vicces, aggasztó dolgokat egyaránt. Kérdeztek, csodálkoztak, évődtek és örültek — de talán megmozdult bennük valami. Nyilván a hatás ideig-óráig tart, nyilván százszor ennyi problémafeltáró, felvilágosító, odafigyelő, segítő beszélgetés se lenne elég. Nyilván nekünk is megterhelő volt látnunk-hallanunk az őket körülvevő nehéz élethelyzetekről szóló történeteiket. De tettük, mert talán valamit ezzel is segítettünk.

A többször meghosszabbított Magdolna–Orczy Programból még két Police Café van hátra, amelyek közül terveink szerint az egyik iskolásokkal — Deák-diákokkal — fog zajlani. De az már csak szeptemberben. Gyorsan eljön az is –mindjárt becsöngetnek…