Digitális napló 16. rész – Hospitálási naplót nyitok
Kedves Naplóm!
Jól vigyázz, mert huszárvágás következik! Kénytelen vagyok így tenni, mert vendégszerzőim szinte túlírnak engem, és én azért mégis csak tartanám magam a fele-fele arányhoz. Hogy behozzam a lemaradást a digitális vendégnaplókhoz képest, több részre bontva rukkolok elő egy valamivel. Volt itt már sorozat a sorozatban, hát most egy kicsit újítok: digitális naplómon belül hospitálási naplót nyitok. Ez lesz az első epizódja.
Soha nem szűnő kíváncsiságomon néha már magam is csodálkozom. Van, hogy azt hiszem, nem lesz miről írnom neked, de mindig sikerül valamit felfedeznem. Most például újra felfedeznem. Valld be, sose gondoltad volna, hogy majd épp a digitális technika segít feltámasztani haló poraiból a hospitálás régi műfaját! Hát én se! Márpedig ez történik, tanúsíthatom!
De pontosítok. Nem is feltámadás ez, ugyanis mifelénk – értsd: a rendészeti felsőoktatásban – tán sose dívott a hospitálás. Illetve ez sem teljesen igaz. Hogy mások csináltak-e ilyet, nem tudom, de én határozottan emlékszem arra, mi előzte meg azt a pillanatot, amikor 1996-ban először állhattam katedrára a Rendőrtiszti Főiskola Társadalomtudományi Tanszékének tanársegédjeként. Heteken át látogattam kollégáim óráit, hogy ellessem tőlük, hogyan lehet-kell-érdemes rendészeti etikát tanítani. Miután az óráikon tapasztaltakat jól megbeszéltük, akkori tanszékvezetőm az első óráimra engem is elkísért, hogy szárnypróbálgatásaimnak tanúja-elemzője legyen. Pedig magyar–orosz szakos tanárként végezvén annak idején már igencsak próbára tettek a József Attila Gimnázium „kistancsikra” kiélezett körmű másodikosai, nem beszélve Vasbányai Ferenc tanár úrról. Fehér köpenyes szigorú alakja máig előttem van, ahogy karba tett kézzel, hátával a tanterem falához támaszkodva áll, és úgy lesi minden mozdulatomat, hogy aztán három gyakorló órámat kivesézve végül egyedül is beengedjen az osztályába. Amikor a nappali tagozatos rendőrpalántákat kézhez kaptam, már kilenc éve tanítottam az ELTE bölcsészkarán is, tanársegédként. Vagyis nemcsak gimnazistákkal, de fiatal felnőttekkel is volt kellő tapasztalatom, mégis, a rendészeti etikatanításnak nem engedtek csak úgy nekiesni. Hiszen új terület volt, és a célcsoport is speciális.
Rég volt, igaz se volt! Pedig de. Mondhatod, hogy bezzeg akkor volt idő az ilyesmire. Ez így is van, bár hidd el, annak az időszaknak is megvoltak a maga időigényes kihívásai. Most sem az időhiányra fognám, hogy mára elértük: szinte senkit nem érdekel, hogyan segítünk tanulni a diákoknak, s hogy ehhez van-e az oktatókban kellő szakértelem. Tisztelet a kivételnek, és bizonyos értelemben hála a digitális oktatásnak, látom, tapasztalom, hogy elkezdtünk érdeklődni az iránt, hogyan oldják meg mások az online tanítás kihívásait. Lassan-lassan talán újra divatba jön, hogy egymás óráit látogatjuk – csak most virtuálisan. És ha van valami jó ebben az egészben, az például az, hogy bárkinek a virtuális tantermébe bebocsáttatást nyerhetünk. Egy link – na meg persze egy kis egyeztetés, de legfőképpen szándék – kérdése az egész.
Vajon kitalálod-e, miért hoztam szóba ezt az egészet? Az online oktatás újdonságától való érthető tartózkodás igen komoly elhatározásra juttatott: megkértem néhány kedves kollégámat, hogy benézhessek digitális osztálytermeikbe.
Az első ilyen kalandom – mindjárt egy 140 fős évfolyam-előadással kezdve a sort – 2021. február 18-án történt, azt külön is megírtam neked, sőt, a szegény megfigyelt áldozatot, Cieleszky Pétert is rávettem egy vendégbejegyzésre. Azt hiszem, ő se bánta meg. Meglepetésként elküldtem Petinek néhány hallgatótól kapott azonnali véleményt, aminek ő – nem is sejtvén ezt a merényletemet – nagyon megörült.
Másnap, 2021. február 19-én megint bekérezkedtem egy volt mesterhallgatóm előadására, ahol már csak negyven valahányan ültek, de ez is frontálisra sikeredett. Ne gondold, hogy bántam, egyrészt tudtam, mire ülök be, másrészt meg Kiss Gábor, akiről szó van, hiába első online bálozó, jól, szépen és okosan beszélt, és mindenéből áradt a tapasztalat és a szakértelem.
Még 24 óra se telt el, és a szerencse úgy a kezemre játszott, ahogy kell. Zsolt Péter – akit ismerhetsz, mert harmadik vendégszerzőként szólt hozzád – 2021. február 21-én szombati ebéd utáni sziesztám közben rám írt, hogy jelezze, kommentálta az előző este a Probono csatornán megosztott írásomat, nézzem meg. Örültem, hogy megmozgatta a téma. Annak meg különösen, amit ezután mondott: a tíz perc múlva kezdődő óráján használni fogja dilemmagyakorlatként az esetet. Hogy ebben mi a szerencse? Hát ki gondolná, hogy 24 órán belül esettanulmány lesz egy megosztott gondolatából? Természetesen tíz perc múlva a tanóráján ültem, és egész délután élvezettel hallgattam szociálpszichológia előadását. Jólesett egy kis nosztalgia, hiszen már több mint két hónapja, hogy véget értek közös tréningjeink.
Aztán gondoltam, élek azokkal a felajánlásokkal is, amelyeket kollégáim egy-egy óvatlan pillanatban tettek nekem. El is kezdek neked ezekről beszámolni. Amberg Erzsébet és Magasvári Adrienn óráinak tapasztalataival kezdem. Ők még a januári kreatív tanulás konferencia után invitáltak, hogy szívesen látnak egy-egy online szemináriumon. Én meg boldogan éltem a lehetőséggel. Emlékeztetlek, kedves Naplóm, hogy Adrienn már volt vendégszerződ, és halkan megsúgom, Böbe meg hamarosan lesz…
Böbét 2021. március 4-én követtem nyomon. Mi vagyok én, nyomozó? – kérdezheted. Nem, nem, ez a szókép inkább hozzá illik, hiszen ő az volt évekig. Vagyis vizsgáló. Is. Jaj, drága Naplóm, ha ezt a sok apró különbséget a szakkifejezések között egyszer meg tudnám értetni veled! De mindegy is. Most a lényeg az, hogy Böbe a büntetőjog különös részének rejtelmeiben próbálta nagy műgonddal kalauzolni a tisztjelölteket. És egyre ügyesebben sikerül is neki, úgy vettem észre. Bátran újít, egyre interaktívabb módszerekkel kísérletezik. Már nem kezdő tanár, de azért tisztában van vele, hogy messze még az a magabiztos módszertani tudás, ami – s mielőtt még őt magát szerénytelenséggel gyanúsítanád, ezt én állapítom meg – saját jogtudományából már kézre áll neki. Erről a minap kapott kézzel fogható bizonyítékot is: épp, amikor begyűjtöttem tőle leendő vendégbejegyzését, amit ugye hamarosan olvashatsz is, akkor vitte neki a futár a doktori bizonyítványát. Még ilyen tökéletes egybeesést, ugye? De nem ül babérjain. Szeretné, ha tanári eszköztára az online térben is megállná helyét, ezért kérdez, tanácsot kér, visszajelzést remél, hallgatóitól és hát tőlem is. Ez pedig mint volt kommunikáció- és etikatanárának igencsak jólesik.
Adrienn 2021. március 23-án egy harmincfős szemináriumába engedett nekem betekintést, ami nagyon megtisztelő volt. Hát, mindenre gondoltam, de hogy a jövedéki termékek közül épp a dohánytermékekről fogok ennyire érdekes előadást hallani, arra nem. A lelkesen magyarázó tanárnő jóvoltából azonban ennek is eljött az ideje. Annyira összeszedett volt az egész, hogy nemcsak hogy követni tudtam, de meg is értettem egy sor olyan dolgot, amin nemdohányzóként továbbra is csak puffogok. Hogy egyet mondjak, ami számomra a legemlékezetesebb: ha egyszer papíron feketén-fehéren, számokkal kimutatható, hogy az államnak a dohányzás úgy évente mínusz nyolcan milliárdjába’ fáj, akkor… Nos, akkor sem merem megkérdezni, hogy ez ugyan miért és kinek éri meg? Persze ezek a kérdések nem a jövedéki termékek szabályozásáról szóló tanórára valók, csak jelezni akarom neked, hogy mi mindent mozdított meg bennem ez a szimpla tanóra. És azt hiszem, a hallgatók is tudták követni a tananyagot, mert Adrienn jól strukturálta, és élvezetesen is tálalta azt. Kedves tanárnőnek láttam, akit diákjai tisztelnek, minden kérdésére válaszolnak, s ő dicséri, biztatja őket. Még nekem is kiosztott egy nagy piros pontot, mert egyik kérdésére csak én tudtam a választ. Ábrái, illusztrációi, példái, adatai, grafikonjai szemléletesek. Rendben van ez.
Az egyetlen hiányérzetünk azonban közös. Ezt onnan tudom, hogy jól meg is beszéltük még ott melegében az óra után. Ez pedig az a kérdés, hogy az egyébként alapvetően tanári prezentációra épülő tanórát hogyan lehetne – sőt, ahogy Adri egyre hangosabb óhaját hallom, kellene – interaktívabbá tenni. És már jött is pár konkrét ötlet, hiszen közelről látva a feldolgozandó anyagot, mindjárt lehet konkrét javaslatokat megfogalmazni is.
Szóval egyelőre itt tartunk, de a folytatás hamarosan következik. Adrival múlt héten egy kollegiális kollokviumot tartottunk, és már holnap egy másik óráján is találkozunk, de arról majd nyugtával. Szóval ne félj, kedves Naplóm, jövök még hospitálási élményeimmel! Mert már be van táblázva a következő két-három hetem…
