Opera online
Karantén ide vagy oda, a távkultúra igenis működik. És állítom, hogy nagyon sokat segít a lelki túlélésben. De szerintem nem csak nekem. A Metropolitan Opera igazán kitesz magáért. Zokszóra tehát semmi ok, nem úgy az énekszóra! Ez utóbbit szívesen hallgatom.
***
A New York-i Metropolitan Opera végérvényesen belopta magát a szívembe. Évek óta figyelemmel kísérem, ahogyan a világ operajátszásának élvonalában vannak, de most olyannal álltak elő, amire valóban csak a legnagyobbak képesek.
Ha jól látom a honlapjukon, március 16. óta ez a harmadik hét, amikor operaarchívumukat megnyitják a nagyérdemű előtt: naponta más és más előadást lehet megnézni, egy napon keresztül, online, teljesen ingyen, regisztráció nélkül.
Túl a hihetetlen felhozatalon, pompás az is, hogy az adott napon megosztott mű bármikor elkezdhető, megállítható, folytatható, visszatekerhető. Házhoz jön az opera, ami valljuk be, ennél a műfajnál üdítő. Némely darab nagyon hosszú, három felvonásos. Ezeket fegyelmezetten végigülni a nem ritkán kényelmetlen színházi székeken embert próbáló. De így, otthonosan, akár egy pohár borral a kézben, egész napra vagy délutánra például felvonásonként elosztva azért mégis csak kényelmesebb.
A műfajon belül akad klasszikus és modern darab, népszerű és nagyon rétegmű, rövid és hosszú, úgyhogy a néző kedvére válogathat. Azt talán mondani se kellene, mégis mondom, hogy a szereplők, a karmesterek és a rendezők a világszínvonalú művészek. A díszletek és a jelmezek gyönyörűségesek és professzionálisak. Külön élvezet egyébként, hogy a kamera segítségével a játszók legapróbb rezdülései és a látványvilág valamennyi részlete tapintható közelségbe kerül. Sosem látna belőlük a néző ennél többet egy élő előadáson sem. Lám, a közvetítésnek is megvan a maga előnye. És akkor még nem beszéltem a szünetekben a szintén operasztárok által készített művészinterjúkról és a technikai kulisszatitkok bemutatásáról.
A múlt héten adták legnagyobb kedvencemet, a Ringet. Most döbbentem meg azon, hogy ez a felvétel 2012-es. Tehát már nyolcadik éve annak, hogy láttam ugyanezt a felejthetetlen rendezést, akkor a Müpa MET-közvetítésén. De akkor a tetralógiának csak egy vagy két epizódját. Most sem tudtam végignézni mind a négy estét, mert az elsőről – aznap még nem tudván a MET nagyszerű kezdeményezéséről – lemaradtam. Így a Niebelung gyűrűjét leszámítva most tehát „csak” a Walkürt, a Siegfriedet és Az istenek alkonyát néztem meg. Egyesek szerint ez is hősies, különösen, hogy most a német nyelvű előadásnak nem magyar, hanem csak angol felirata volt. Persze hiányzott az előeste és a magyar szöveg, de azért nem volt pótolhatatlan. Két okból sem. Az egyik, hogy – ha jól számolom, de azt hiszem, innentől mindegy is – immár tizennegyedszer látva a Ringet, kívülről tudom a történetet. Másrészt pedig olyan zseniálisan van szerkesztve a szövegkönyv is (szintén a mester műve), hogy mindegyik részben maguk a szereplők mesélik el így vagy úgy, rövidítve az előzményeket. Az ember tehát állandóan képben van. Na meg ennyiszer hallva a szereplőket szimbolizáló híres vezérmotívumokat, azonnal tudni lehet, hol tart a mese.
És mielőtt kérdezik: nem unom! Nem és nem! Most is beszippantott a wagneri zene káprázatos varázsa, és ilyenkor napokig a hatása alatt vagyok. Hiába, ilyen a muzsika hangja… és ezt a szófordulatot nem véletlenül használom.
Ebben az offline kultúrára éhes időszakban az ember otthon művelődik. A legnépszerűbb közösségi oldalon tucatjával osztják meg az értesítéseket a jobbnál jobb programokról, például a neten elérhető filmekről is. Tegnapelőtt épp A muzsika hangja jött elő, és meg is néztem, mint ahogyan pár nappal ezelőtt A vörös pimpernelt is. Milyen érdekes – bár vállalom, hogy ez talán csak nekem tűnik fel és az én interpretációm –, hogy ezekben az örök klasszikusokban a zene hatalmán túl sokkal mélyebb üzenetekre is lelhet a ma embere.
De nem borúról akartam én írni, hanem derűről, amely a MET – és egyáltalán az online művészvilág – által a kultúrának a lábaink elé szórt színe-virága láttán és hallatán elönti az ember lelkét. Hiszen tavasz van, még ha kicsit csípősebbek is a böjti szelek. Ránk köszöntött a szeszélyes április, az éledő természet ontja friss zöldjét, ígérve, hogy lesz itt megújulás. Én hiszek benne. Biztos azért írok ilyeneket, mert mostanában a költészet is újra körülleng: már-már mindennapi Fodor Ákos-versemet itt is megmutatom. Ha már derű, tegnapra-mára például ez a kettő jutott:
Fodor Ákos: Jelentés időm járásáról
Én derűlátó
vagyok, mert borút nézni
már nem érek rá.
De ha valaki mégis a borúra vágyik, annak is van vers:
Fodor Ákos: Három negatív szó
Nincs
Semmi
Baj
