Vége?
Igazán megszokhattam volna, hogy jó ideje Magyarországon is projektekben gondolkozunk és dolgozunk, ezért szomorkodni se kellene már, ha egynek-egynek épp vége van. Ilyenkor a hiányérzet vetekszik az örömmel. Bár utóbbit szeretném itt megosztani, de előbb jöjjön az üröm: egy húzásra felhajtom, hogy aztán maradéktalanul koncentrálhassak a jó utóízekre. Mert vannak, s nem is akármilyenek!
A Magdolna–Orczy Negyed Program futott ki, sőt, már túl is önmagán a minap. Már 2021 júniusában véget kellett volna érnie, de ez a furcsa CovIdőszámítás ezt a projektet is megnyújtotta egy fél évvel. És majdnem ki is nyuvasztotta – ha szabad ezt a szót használnom itt. Nem ünneprontó akarok lenni, de a végére kissé elfáradt. Ez a szó nem jót jelent. De hát hogyan lehetne jó, ha a szokásos nehézségek mellett egy váratlanul nagy akadály, a pandémia másfél évre szinte lehetetlenné teszi, hogy egy programnak éppen a lényegét megvalósítsuk-megteremtsük? Tudniillik a közösségiséget. Mert ahhoz találkozni kell. Sokakkal, sokszor, rendszeresen, minőségi időt szentelve egymásnak és közös dolgainknak. Mert volt – és lett is volna még – belőlük elég, s hiába tettük a tenni valót, bőven maradt feladat.
A projekt záró rendezvényét tartottuk 2022. március 2-án a józsefvárosi Kesztyűgyárban, ahonnan még 2005-ben indultunk. Szépen körbe is értünk, hiszen azzal az ifj. Erdősi Sándorral, aki a tegnapi pódiumbeszélgetést vezette, itt találkoztam és beszélgettem először a szomszédsági rendőrökről, akiket aztán a Magdolna Program II. ütemében együtt indítottunk útjukra. Régi szép idők, amit ma is jó felidézni. Sanyi 2018-ban még ott serénykedett a mostani projekt tervezése körül is, aztán sajnos elment a kerületből, de valahányszor azóta találkoztunk, mindig érdeklődéssel hallgatta a történteket. Jó szívvel jött vissza közénk erre a pár órára, áttekinteni az elmúlt három és fél évet. Miközben összeszedtem neki a háttér információkat, engem is, aki végigcsináltam az egészet, meglepett, mennyi mindent elvégeztünk. A kényszerszünet ellenére is. El sem merem képzelni, még mennyi terv valósulhatott volna meg, ha… de nem folytatom. Fogjuk a pandémiára és a nyuszira. És nézzük a derűt!
Mert mi is ez a Magdolna–Orczy Negyed Program? A Józsefvárosi Önkormányzat 2018-ban nyerte el az EU-s forrásokat elosztó Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében kiírt, VEKOP-6.2.1-15 számú pályázatot, amely a leromlott budapesti településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítását, társadalmi és fizikai rehabilitációját célozza. A projekt hangsúlyos része volt a Közösségi Problémaorientált rendészeti (KP3) alprogram, amely a hivatalos állami szervezetek és az önkormányzat szakemberei és a helyi lakosok közötti kapcsolatok fejlesztését szolgálta. Ezen belül mindig kiemelt helyen szerepel a közös helyi biztonságért dolgozó rendőrök és rendészek, valamint az ebben a programban szintén fontos szerepet kapó szomszédsági házfelügyelők szociális készségeinek fejlesztése is. Sokéves előzménye van már ennek a munkának a kerületben, ugyanis a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságának szomszédsági rendőrei 2005-től a Magdolna Negyed Program II. és III. szakaszában is dolgoztak. A mostani projektidőszakban azonban igyekeztünk új minőséget teremteni.
A hat kerületi körzeti megbízott rendőr és a hat közterület-felügyelő 2019. május 3-án állt munkába. Több alkalmas kommunikációs, konfliktuskezelési és együttműködési tréningek, szupervíziók során együtt képződtek és formálódtak állandó csapattá, és közösségi rendészekként működtek. Képzőjük, támogatójuk, biztatójuk lehettem, ami különlegesen szép élmény volt. Nem mondom, hogy könnyű, de nagyon megtisztelő feladat végigkísérni felnőtt, tapasztalt szakembereket egy ilyen változásokkal teli és izgalmas úton.
Azt már 2014 óta tudom, hogy a lakosság különböző célcsoportjait megszólító Police Café, a civilek és a rendőrök párbeszédét támogató problémafeltáró módszer a közösségi rendészeti működés kedvező kerete. Így nyilvánvaló volt, hogy az a sajátossága, hogy aktivizálja a résztvevőket, és lehetőséget ad az őket érintő helyi biztonsággal kapcsolatos kérdések közös megvitatására és megoldására, ebben a programban is jól jöhet. A rendészek megtanulták a témagazda szerepet, és amikor csak lehetőség volt rá, lelkiismeretesen, tisztelettel és szerintem szeretettel terelgették a rájuk bízott témák mentén a józsefvárosi Police Cafék vendégeit, bár eleinte nehezen képzelték el magukat ebben a szerepben. Jól bekávéztattalak benneteket, fiúk – így jártatok! De jó volt hallani, hogy egyáltalán nem bánjátok, mert sokat adott nektek. És azoknak a civileknek is, akik megtapasztalhatták: a józsefvárosi rend őrzőinek ilyen arcuk is lehet. Pontosan ezt képzeltük el, amikor belekezdtünk. Hogy nem tudtunk annyi Rendőrkávéházat nyitni, amennyit szerettünk volna – vagy amennyire szükség lenne –, az annak a járványhelyzeti korlátozásoknak volt betudható. Viszont az első magyarországi Online Police Cafét is ennek „köszönhetjük”. 2021 elején három ilyenre került sor a kerületi önkormányzat szociális szakembereinek és a rendészeinknek a részvételével.
A projektidőszakban az akcióterületen így is három középiskolai és öt általános iskolai diák Police Café zajlott jelenlétben.
De öt alkalommal beszélgettek a civilek és a közösségi rendészek többek között a kisgyermekes anyukák biztonságáról, a felelős kutyatartásról és a közterületek, főleg a dohányárusító helyek környékének biztonságáról is.
S bár a programot magunk között előszeretettel emlegettük MOrczyként, a srácokat inkább jókedvűnek látom szemeim előtt. Álljon itt az egyáltalán nem morci közösségi rendészek névsora is. Mert nagyon örülök, hogy közelebbről megismerhettem a VIII. kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottait: Bánfi Imit, Fabu Ferit, Kárpáti Tibit, Kocsis Sanyit, Kovács Andrist és Petneházi Zolit, illetve a Józsefvárosi Közterület-felügyelet körzeti rendészeit: Bőti Attilát, Francz Zsoltit, Horváth Gábort, Varju Ferit, Velkei Ferit és Zsohár Attilát. A csoportképük is mosolygósra sikerült.
A belőlük álló összeszokott kis csapatot a szigorúnak tűnő, de hihetetlen szervezőkészséggel és humorral megáldott Bajusz Feri irányította, mozgatta, noszogatta, terelgette, biztatta. Ha már nem győzte, persze segítettem neki. De ő is nekem, rengeteget. Azt a kiszámítható, megbízható precizitást, amellyel ő dolgozik, sokan megirigyelhetik.
Végül pedig – egyáltalán nem utolsósorban, de valahogyan mégis csak fel kell sorolni a közreműködőket – Takács Flórát, Németh Zolit és Győriné Nagy Margót se felejtem ám ki, mielőtt még azt hihetik! Hiszen ha menet közben ezért-azért ki is szálltak a programkoordinátori szerepből, a megvalósítási tanulmánytól kezdve egészen a mai napig közösen gondolkodva raktuk össze ezt az egészet. És én ezt nagyon köszönöm nekik is, mert jó kis csapat voltunk. De ha mindezek mögött nincs ott a Rév8 Zrt., a terveink biztosan nem válnak valóra. Márpedig a céghez sok év után visszatérő Sárkány Csilla vezérigazgató és a két projektmenedzser, kezdetben Patatics Balázs, majd az őt váltó Szász Anna ügyes-bajos dolgainkat mindig türelemmel kezelte, s igyekeztek a programoknak megfelelő keretet teremteni, ami egyáltalán nem egyszerű feladat.
Hogy hogyan tovább? Nagyon szeretnénk a program hasonló tartalmú és módszertanú folytatását, hiszen azokhoz az érzékelhető változásokhoz, amelyekről az összefoglalásban szó esett, sokkal több idő kell. De az is sokat segítene, ha ez a közösségi szemlélet nem projektciklusokhoz kötődően és nem csupán egy-egy szűk akcióterületre korlátozva élvezne támogatást. Reménykedjünk. Polgármesteri szándéknyilatkozatnak, kapitányi elégedettségnek, a mai alkalommal odasereglett érdeklődő és értő szakmai közönség biztatásának híján nem vagyunk. Hogy mi válhat valóra a folytatással kapcsolatos vágyakból, azt kíváncsian várjuk. A tapasztalatainkat szívesen adjuk – az akcióterület határain kívül is. Ugyanis a mai napon egy másik fővárosi kerület, Zugló és Kiskunhalas közösségi rendészetet magas szinten művelő szakemberei, illetve a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának egy-egy képviselője is megerősítették, hogy szükség van minden olyan tudásra, ami segíthet a helyi közösségeknek őrizni, növelni közös biztonságukat.
Ez a kétórás záró rendezvény arra volt elég, hogy összegezzük, amit tanultunk, és beszélgethessünk a hasonló programokkal kísérletezőkkel arról, mit érdemes a tervezésnél és a kivitelezésnél figyelembe venni. Kellemes volt felidézni a legszebb élményeket, és bevallom, jólesett kissé nagyvonalúan fátylat borítani a nehézségekre. Vége jó, minden jó? Mert gyermekbetegségei minden bátor kezdeményezésnek vannak. De azért mégis csak büszkén egymás szemébe nézhettünk, megállapítva: megtettük, amit csak tudtunk s lehetett. Mint a mai rendvény házigazdája és ennek az egésznek bizonyos értelemben fáradhatatlan és kikezdhetetlenül bizakodó motorja, mindenkinek nagyon köszönöm mindazt, amit beleadott.
A búcsúzást ki lehet hozni borúsra is, derűsre is, kinek melyikre van hajlama. Két rövidke verssel zárom beszámolómat – döntse el a kedves olvasó, miként értelmezi őket.
***
Ismeretlen nyolcadik kerületi költő: Töredék
…a políszkaféban ott van a nagy élet,
feszülnek az agyak, s nem nyílnak a kések…
***
Fodor Ákos: Jelentés időm járásáról
Én derűlátó
vagyok, mert borút látni
már nem érek rá.
