Nem digitális napló 7. rész – Vége. In memoriam Szilágyi Zoltán
Kedves Naplóm! Ez az írás nehéz lesz. Talán emlékszel, hogy legutóbbi bejegyzésem ugyanezt a szót tartalmazó címe után kérdőjelet tettem. A józsefvárosi közösségi rendész projekt lezárultával nyitva hagytam a kérdést, reménykedve abban, hogy hátha valamilyen formában folytatódhat a munka. De most nem erről lesz szó. A mostani címszó után pont van, ami egyszerűen azt jelenti, amit: valaminek vége. És most írnom kell róla. Hogy kell, az nyilvánvaló volt. De lassan három hete nyomja a lelkemet a hogyan.
Az apropót, hogy éppen most és így idézem fel Szilágyi Zoli emlékét, az adta, hogy előző hétvégén zártuk a másodéves MA-hallgatóimmal a három részből álló mesterkurzus-sorozatot. Ők már a tizenharmadik végzős évfolyamom. Velük is a vezetői készségek, az elég jó irányítás és az ehhez alkalmas személyiség van terítéken immár 2-2 napba sűrítve, de négy szemeszterre szétosztva. Te jó ég! Most számolom, hogy ez nyolc… Erről egy csomó minden eszembe jut… S bár ennyi együtt töltött idő kevés, mégis nagyon tartalmas, és igen intenzív nyomot hagy azokban, akik végigélik.
Így volt ez a 2018-ban végzett kivételes csoportjaimmal is, akikből aztán az az immár a pedagógiatörténetbe is bekerült csoda született, amit Mester Szabadegyetemnek neveztünk el. 2021 őszén jelent meg a róla szóló tanulmányunk szerzőtársammal, Papp Dáviddal. Az egész történet 2018 júniusában csúcsosodott ki, és tényleg mesébe illett.
Szilágyi Zoli ebbe az évfolyamba járt, és őt is az én csoportomba sorsolta a véletlen. De nem egyedül volt így ezzel. Negyvenketted magával gubancolódott bele abban a titkos szövetségbe, amelynek jóvoltából a kis Pandora karkötő egy komplett szimbólumgyűjteménnyé gazdagodott, és gyakorta elkísér. Valahányszor ránézek, elfog valami egészen rendkívüli öröm, hiszen mindannyian rajta és benne vannak, akiktől kaptam, köztük Zoli is. A vidám debreceni páros egyik tagja volt – így neveztük el tréfásan Kovács Tibit és őt, mikor megtudtuk, hogy együtt utaznak kéthetente iskolába a messzi alföldi városból.
Igen, volt. 2022. február 16-án ugyanis utolsó szolgálatába szólították, s azóta az égi csapaterőt növeli. Kettejük közül barátja vitte a szót s ő a nyakasabb is; Zoli „csak” kontrázott, és hagyta, hogy ugrassuk. Mindig jó kedélyű volt, derűs, akire lehetett támaszkodni. Mester Elő-oklevelében – amelyet az utolsó órán mindegyiküknek személyre szabottan adtam át – ez állt: „Amit te képviselsz, az számomra az egészséges, józan paraszti ész – a szó legnemesebb, legtisztább jelentésében. Ez irigylésre méltó, és nagy szükség van rá ebben az ordas világban. A lelkiismeretességed, az önmagaddal szembeni igényességed, a feltétel nélküli segítőkészséged, a jóhiszeműséged és az ezekkel együtt járó egyenességed is nagyon megkapó. Amilyen egyenes a derekad, annyira csavaros a huncutságod, de nincs mögötte semmi taktika, manipuláció, játszmázás. Kiszámítható, humánus, kedélyes embernek látlak, s ez a látvány mindig üdítő. Kelt Budapesten, az NKE RTK MA szak mesterkurzusának végén, 2018. február 24-én.”
Zoli, nem érted meg a negyedik évfordulót. Csak nyolc nap hiányzott pedig. Nyolc… Aznap Tibi hozta a gyászhíredet, de már nem tudtál kontrázni. Pedig biztos mondtad volna, hogy ne hülyéskedjen már. És mi, akik most rád emlékezünk, neked mondjuk, hogy ne hülyéskedjél már. Nem ezt beszéltük meg. Hanem azt, hogy viszed és adod tovább, amit együtt tanultunk. Kötözgeted összefelé – ha nem is nyolcas csomóval, de kedves, jámbor szavaddal, szelíd mosolyoddal – az embereidet, a tieidet, akik szerettek a munkádban is. Pár éve láttalak köztük jönni-menni, amikor büszkén vittél végig a laktanyában a körleteken, és ott is azzal voltál elfoglalva, hogy nekik hogyan tudnál jobb feltételeket teremteni. Hogy gondolod, hogy ilyen hirtelen felhagysz a vezetői gondoskodással? Hát erre tanítottalak?
Ne haragudj, hogy nem tudtam elköszönni tőled a búcsúztatódon, de talán Tibor kimagyarázott nálad. Megígérte. Biztosan megbocsájtasz. Most viszont remélem, egy kicsit kárpótoltalak, mert aki ezeket a sorokat olvassa, csendesen emlékezhet rád. A Készenléti Rendőrség által levezetett tiszteletadásnak pedig talán örültél, bár biztosan nem vártad volna el. Hálálkodás nélkül is mindig tetted a dolgodat.
Isten veled, Zoli! Nagyon jó, hogy ismerhettünk.
