Müpa+ Lexus = igazi luxus – Avagy ha a minőség és a marketing nagymesterei összefognak

Müpa+ Lexus = igazi luxus

Avagy ha a minőség és a marketing nagymesterei összefognak

A Müpa+ hűségprogramjának Platina szintű ügyfele vagyok. Na jó, felesben, de akkor is. Ez elég komolyan hangzik, ugye? A ténynek azonban önmagában nincs különösebb hírértéke, ráadásul már többször írtam is arról, hogy ez mivel jár.

Be kell vallanom azonban, hogy jó dolog megkülönböztetett figyelemben részesülni. Ritkán adatik ez a hétköznapi halandónak. Ráadásul mindezt egy olyan intézményben, amelyik különösen sokat ad a minőségi „élményre minden tekintetben”. A Művészetek Palotája a közönségkapcsolatok ápolásában is olyat tud, ami a luxus kategóriájába tartozik. És nem véletlenül használom itt ezt a szót: pár napja valódi luxusként az emberi kapcsolatokat említettem. Ahhoz fogható számomra csak a művészetek magával ragadó élménye, amelyet nem mellesleg szintén csak emberi lény képes teremteni. Ez a két dolog tud annyira elemelni a rögvalóságtól, hogy az valamennyire kibírható legyen. Mert egyébként nagyon nem (lenne) az.

A Müpa az ő hűséges közönségének évente kétszer köszöni meg az érdeklődést és – ahogy ők fogalmazzák – a nyitottságot „minden újdonságra, ami a Müpában történik.” Már hogy ne lennénk nyitottak, ha ott egyfolytában olyasmi történik, ami kevés helyen ebben az országban: világszínvonalat kap az oda betérő. Decemberben egy év-, júniusban egy évadzáró zártkörű rendezvényen kóstolhatunk bele a nem hétköznapi kulturális csemegékbe. 2018. december 16-án a Müpa új stratégiai partnerével, a Lexus-szal közös szervezésű produkcióra voltunk hivatalosak. A Müpa másik szlogenje – „az élmény összeköt” – ezúttal több értelmet is nyert.

A Recirquel Cirkusz A meztelen bohóc című előadásában a bohóc, mint a cirkusz és a művészet örökösen ellentmondásos figurája mondta az egyes mutatványokat összekötő szövegeket. Az egyszerre mulatságos és szomorú bohócot (játssza Egyed Brigitta) mindenki szereti, nem véletlenül. Ő kimondhat minden olyat, amit senki más nem. Ki is mondja mindannyiunk helyett, és ezt lehet szeretni. Ahogy ott beszélt, szellemeskedett, elkomolyodott, filozofált, kacagott, sürgött-forgott az artisták között, az nekem most sokkal mélyebbre ment, mint egy szokásos bohócszám önmagában.

Az új cirkuszi látvány- és mozgásvilág dinamizmusa és az emberi teljesítmény ugyanúgy lenyűgöztek, szinte odakötöztek a székhez, mint mikor legutóbb láttam a társulatot. De ez a műsor valahogy még jobban tetszett – talán azért is, mert könnyebben értettem az üzenetét, változatosabbak voltak az egyes kunsztok. Mert az igenis kunszt, hogy valaki tíz percen át egy nagy gumilabdán toporogva gurul ide-oda, és látszólag jelentéktelenül és mókásan ügyetlenül asszisztál egy másik akrobatának, aki hanyatt fekve a talpán, karján pörget mindent, ami a keze-lába ügyébe kerül. És kunszt, de még mekkora, amikor két légiesen könnyed, mégis hihetetlenül erős férfi a két-három méter magasról leeresztett kocka alakú trapézon felfoghatatlan pózokban húzza-vonja, fogja-emeli, követi-kergeti egymást. A klasszikus férfi-női emelőszám két test puszta erejével és harmonikus illeszkedésével eszköztelenül is gyönyörködtet. A kötéltáncos lány a fizika törvényeit meghazudtolva szinte a levegőben balettezik. Egy szál rúdon függőlegesen adja elő ugyanezt, vagyis a lehetetlent egy férfi – mókust láttam felfutni így a fára. Mintha megszűnne a gravitáció. Elképesztő, mire képes az emberi test és elme. Farkas László, Herczeg Richárd, Illés Renátó, Lakatos Leonetta, Pintér Áron, Veress Zsanett, Wittmann Csilla, Zsíros Gábor artisták, illetve a műsorszámokat kísérő Elek Norbert zongorista és Czigány Judit énekesi teljesítménye egyformán elismerésre méltó. A cirkusz iránti szenvedélyük köti össze a társulat tagjait egymással. És a mindenek feletti bizalom. Az ámulatba ejtett közönség pedig egy újabb szállal kötődik a Müpához.

Mit mondjak? Ez sem rossz epizódja az adventi várakozásnak.

A Müpa a kulturális minőség mellett nagyon tud valamit: most is, mint mindig, levette a lábáról a Platina-közönséget. A Lexus a világ legzöldebb prémium autómárkájaként aposztrofálja magát, autói – gondolom – luxuskategóriás remekművek. A minőségigény mellett azonban összeköti őket, hogy rendkívül jól bánnak ügyfeleikkel, professzionálisan reklámozzák termékeiket, szolgáltatásaikat. Az előadás utolsó számát a bohóc ún. slussztrükk-ként konferálta fel. Annyira szuggesztív volt, hogy azt hittem, valami életveszélyes mutatvány van még hátra egy már addig is fokozhatatlannak tűnő sorozat után. De nem. A felgördülő függöny mögött a színpadon két autócsoda jelent meg villódzó fények közepette, s a közönség jót derült a beugratáson. Az előadás után aztán az ilyesmik iránt (is) érdeklődő vendégek közelebbről is megismerhették a márka két legújabb modelljét, és helyszíni sorsoláson vehettek részt, amelynek nyertesei különleges Lexus-élményekkel – egy-egy koncertre szállítással és tesztvezetéssel – gazdagodtak.

Nekem elég volt a művészet. Mondjuk, ha nem tesztvezetés lenne… de nem álmodok ilyesmiről. Pontosabban nem ilyesmiről álmodok…