Nem digitális napló 4. rész – És lehet fokozni!
Kedves Naplóm!
Jól ismered azt a sűrű érzelmi háló(zato)t, amely kedvesebbnél kedvesebb volt és jelenlegi tanítványaimmal összeköt. Ez valahogy magától alakult így, de bevallom, egy ideje már tudatosan is szövögetem. Mióta egy aprócska Pandora ékszeren mindennél frappánsabb megfogalmazására leltem a hatékony tanulás-tanítás titkának („Teach with love”), azóta nem is nagyon érdekel más megközelítése a pedagógiának.
Advent második vasárnapja lévén ez a bejegyzés most afféle adventi kalendáriumi üzenetecske is lehetne. Így talán kelendőbb. Mert az emberek egyre inkább a gyorsan fogyasztható bölcsességeket keresik, bár nekem nem egyszerű átállnom erre a tempóra. Mindennek szeretem megadni a módját. Ugyanakkor – és ez sajátos és szerintem normális ambivalencia – a haikukért rajongok.
Tudod, adventkor még azok is hajlamosak elérzékenyülni, akik egyébként szikár, racionalista érzelemtakargatók. De ha nem akarnak, ők most se figyeljenek.
A többieknek viszont elújságolom, hogy egy minapi jelenléti „tanórám” után, ahol többek között a tanult tehetetlenség is szóba került, az egyik résztvevőtől ma ezt az üzenetet kaptam:
És mellette egy másik lapot is küldött ugyanabból a kötetből (a kötet képét lásd a bélyegképen), nehogy kétségem legyen afelől, hogy üzenete a tanórának álcázott világmegváltó beszélgetésünk margójára kívánkozott:
Viszontválaszom – remélem – elég rövid és érthető:
Dolgomat teszem,
mesém ismétlem, s hiszem:
valóság leszen!
