Nem digitális vendégnaplók 3. – Integritásmenedzsmentből sose elég
Az elmúlt hetekben ismét sorra került a Rendészeti etika és integritás kurzusunk. Én már elmondtam erről a magamét, amihez egy szép hallgatói kommentár is született.
Tegnap volt egy plusz élményem is. Két hallgató sajnos lemaradt az akkori tréningről. Hallván a többiektől, micsoda két nap volt, annyira fájlalták a hiányt, hogy házi dolgozat készítése helyett sajátos kompenzációt ajánlottam nekik: egy kellemes péntek délutáni mini integritáskalandra invitáltam őket. Azt írta utána egyikük: „Nagyon köszönjük a külön foglalkozást, Tanárnő, kérem! Mesterien vitt végig a szív és az ész, az inspiráció és az elgondolkodtatás, az egyéni és kiterjesztett felelősség skáláin. Megint csak kaptunk Magától, rendesen!” Mondom neki: „Ilyen nebulókkal azért könnyű, jó szellemtársaság voltatok!”
Most, hogy így meghosszabbodott az integritás-hatás, elhatároztam, két trénertársam gondolatait is közreadom. Egyikük, Zsolt Péter már tavaly is betanított ebbe a tantárgyba, és digitális vendégszerzőm is volt, másikuk, Klotz Péter még nem. Márpedig őt is bármikor szívesen olvasom, mint ahogyan örömmel utazok vele az integritás szellemiségének birodalmában, lassan nyolc éve, ha jól számolom.
A Péterekkel éppen egy éve szerkesztjük közösen az Integritás – a láthatatlan védelem című tematikus csatornát az egyetem Pro Bono felületén. Ez a vendégeskedés most ennek egy kis megünnepléseként is fölfogható. A két írást eredetileg a szerzők azon a csatornán osztották meg.
Klotz Péter: Rendészeti etika és integritás – újabb szemszögből
Szerzőtársaimmal közös élményünk a rendészeti etika és integritás tréning megtartása az RTK hallgatói számára. Nekem új volt ez a fajta tapasztalat, amelyért egyrészt Molnár Katának, másrészt a hallgatóknak tartozom köszönettel.
A tréning kapcsán megható volt az az elkötelezettség, amellyel a résztvevők többsége a rendőri hivatás iránt viseltetett. Jó néhányan közülük több évtizede vannak ezen a pályán és – a sok sérelem, negatív tapasztalat ellenére – büszkén mondják magukat rendőrnek. Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy néhányan már úgy fogalmaztak: a rendőrségen dolgozom.
Bár számomra nem volt meglepő a rendőrségnél bevett gyakorlatnak számító szigorú hierarchia és alá-fölé rendeltség, mégis furcsa volt tapasztalni, hogy a résztvevők mennyire érzik ennek hátrányos oldalait. Úgy is fogalmazhatnék: történnek velük dolgok, ahelyett, hogy lehetőségük lenne a saját sorsuk tudatos alakítására. E nélkül pedig nagyon nehéz motiválni és képezni az állományt.
Ha pedig a kommunikáció mindig egyirányú, akkor mindkét fél „elszokik” attól, hogy másként is lehet kommunikálni. Nem csak ez a veszélyes a szervezeti kultúrára nézve, hanem az is, ha nem alakulhatnak ki a menedzsment irodalomból ismert tervezésre, végrehajtásra, monitoringra és visszacsatolásra (PDCA) épülő ciklikus működés keretei. Ha nincsen visszacsatolás, akkor a hibák kijavítatlanul maradnak, a munkatársak elfogadják a saját tehetetlenségüket, és beletörődnek abba, hogy a szervezetnél „semmi sem fog változni”.
Az egyéni és szervezeti integritás pont azt tanítja nekünk, hogy semmi sem állandó, és a folyamatos adaptáció, a kihívások elemzése, értékelése elengedhetetlen része a szervezeti működésnek – a rendőrségnél is. Talán sikerült a tréning két napja alatt ezt is elfogadtatni a résztvevőkkel…
Zsolt Péter: A méltányosság játéktól Kohlbergig
Lawrence Kohlberg erkölcsi fejlődési típusait szívesen használom az etika és integritás bevezetésére. Kohlberg prekonvencionális, konvencionális és posztkonvencionális szakaszolásának leírásával a 80-as évek végén Ranschburg Jenő előadásain találkoztam. Nem lehetetlen, hogy a hazai pszichológusképzésbe ő hozta be először. Amikor tanár lettem, én is mindig ismertettem, de igazi meglepetés akkor ért, mikor a 2000-es években a politológiai szakirodalomban is feltűnni láttam. A szociológusok közt is terjedt, feltehetően Habermason keresztül, egyszóval mára Kohlberg modellje meghódította a lélek- és társadalom-, de talán a közgazdaságtan tudományos világát is.
Elég kevés ilyen egyetemesen elterjedt és elfogadott szerzővel lehet találkozni. Kohlberg Piaget erkölcskutatásaira támaszkodott, és mára minden evolúcióelméleti irányzatban, még a spirituálisokban (transzperszonális pszichológia) is előkelő helyen van. Újabb öröm akkor ért, amikor az interneten hozzájutottam Kohlberg eredeti dilemmáihoz. Azóta ezeket én is használni szoktam.
Megfigyelésem szerint Kohlberg könnyen tanítható, és a tesztelések során is látszik, hogy a diákok tudják alkalmazni. Viszont ettől még mindenki marad azon a személyiségfejlettségi szinten, ami van neki. Például a rendőröknek készülő hallgatók alapvetően a konvencionális szinten foglalnak helyet.
A legutóbbi órán elég egyértelműen a fiúk Heinz dilemmájára adott válaszában a konvencionális szint első lépcsőjén, a lányok a felsőn helyezkedtek el. Ebben benne lehet a nők szociálisabban érzékenyebb beágyazottsága – s van is ilyen Kohlberg-kritika, hogy ő ezt nem vette figyelembe –, de olybá is tűnt az órán, hogy a fiúk egyszerűen csak lassabban kezdtek el gondolkodni, jobban csikorogtak a fogaskerekeik.
Arra is rájöttem ezúttal, hogy egyformán kihívást fog jelenteni számukra, ha prekonvencionális, de az is, ha posztkonvencionális szintű ügyféllel fognak találkozni.
Adja magát, hogy etikai és integritásbeli kérdésekkel az után kezdjünk el foglalkozni, hogy a diákokkal játékos módon megtapasztaltatjuk, mennyire másként mutatnak hajlandóságot az altruizmusra, ha a külső feltételeket variáljuk. A diktátor, az ultimátum és a méltányosság játék pontos menetéről „A bosszú laboratóriumi vizsgálata” alcímmel írok részletesen itt. A tréningen használt diáim pedig itt vannak.
