Digitális napló 21. rész – Kölcsön hospitálás és néhány régi hallgató is visszajár
Kedves Naplóm!
Mondtam neked, hogy már tanár-tanonc koromban is szerettem hospitálni. Most magad is láthattad, hogy néhány kollégámat is sikerült rákapatnom, és ettől még jobban esik a nosztalgia. De azt hiszem, nemcsak nekem jó ez a móka, másoknak is hasznára van. A tanári mesterséget egymás műhelyeiben is tanulhatjuk, folyamatosan. És hogy nehogy azt hidd, hogy csak én kopogtattam be más tantermekbe, elárulom, hogy páran bekukucskáltak az én kulisszáim mögé is.
Még 2020. december 3-án érkezett az első digitális vendégem. Gál Erika akkor csak úgy, belekóstolni jött a hangulatba, de pont a félév utolsó tanóráját fogta ki. Írt róla ő is, és én is megemlegettem azt a napot. Már akkor sejteni lehetett, hogy ebből rendszert csinálunk. Na de hogy ilyet!?
Erika 2021. március 12-én újra meglátogatott, de most nem csak csendes megfigyelőként, mint decemberben, hanem a részvételt is kipróbálva. Olyan csoportba csöppent, ahol a hallgatók nagy részét ő is tanítja, így hát ismerősként fogadták. Főleg két dologra volt kíváncsi. A hallgatók bevonására, illetve arra, de nagyon, hogy mit kezdek egy-egy szárazabb, elméleti tananyagrésszel. Milyen feldolgozási módszereket, technikákat leshetne el, amivel az általa „művelt” szakterületeket (csapatszolgálati ismeretek) is emészthetőbbé lehetne tenni akár még az online térben is. Egy dolgot biztosan magával vitt, ezt tudom, mert utána megbeszéltük. A közös memóriafal módszerét használva láthatta, hogy az online tér milyen kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok egymás házi feladatait – példának okáért egy szolgálatvezénylési lapot – a Whiteboard-on egymás mellé téve, a tanár átlátható értékelési szempontjain végigmenve megnézhessék és elemezhessék. Ezzel mindjárt átvágható a kollektív tanulás kibogozhatatlannak tűnő gordiuszi csomója is. A bevonással kapcsolatban pedig egyszerű titokra derült fény. Ha a tanár nem mindentudónak és mindenhatónak tételezi, és főleg nem a rendfokozati rendszerben elfoglalt helye alapján pozicionálja magát, hanem „csak” a tanulást segítő asszisztensként sürög-forog a tanuló körül, sokkal hatékonyabb lesz a dolog…
De kíváncsi volt más is a műhelytitkokra. Kollegiális kollokviumainkon két kedves egykori diákom, Amberg Erzsébet és Papp Dávid is jelezték, szívesen beülnének hozzám hallgatózni. Ők persze sejtették, hogy ilyen nincs, kibicnek nem nálam a helye, aki a diákjaim közé vegyül, az legyen bátor megszólalni is. Gyorsan jelzem neked, nehogy megdorgálj: tudom, hogy ez nem a klasszikus hospitálás, de hát nem is klasszikus tanárképzésen vagyunk! De hidd el, jó ez is! Lehet, hogy mezítlábas, de így élet közeli és szeretetteli az egymástól tanulás.
Böbét az érdekelte, hogy az általa jól ismert büntetőjogi útvesztőkben merre vezet az a módszertani ösvény, amelyen haladva ügyesebben kalauzolhatja az el-eltévedő nappali tagozatos rendőrtanoncokat. 2021. március 12-én egész délelőtt figyelhette, hogyan próbálkozom komoly és tankönyvek oldalain igencsak száraznak ható elméleteknek a filmművészet oldószerébe keverésével. Tudod, a szörp meg a szóda tipikus esete. Külön-külön az egyik túl tömény, a másik íztelen, de a jó arányt eltalálva együtt üdítően finomak. Valami ilyesmi számomra az elmélet és a gyakorlat kellemes keveréke is. Mert azért valljuk be, a vezetési stílusok elméletét is lehet(ne) unalmasan „tanítani”. De én ezt magamnak meg nem engedem!
Dávid látogatása érdekesen alakult. Ő 2021. március 10-én annak a háromnapos vezetői készségfejlesztő mestertréningnek egy másfél órás foglalkozására ült be, amelyen maga éppen három évvel ezelőtt résztvevőként is megfordult. Csak hát akkor jelenléti tréninget lehetett tartani, most meg az online adás futott, ahol szinte minden más volt. Kivéve – ahogyan ő fogalmazott – azt a mindent meghatározó fundamentumot, amely tulajdonképpen tizenharmadik éve, a mesterszak elindulása óta változatlanul áll. Erre épülhetnek aztán a folyamatosan frissülő, aktualizált, a csoport mindenkori igénye szerint változó építőelemek. A hangulat, a lazaság, a humor szintúgy jó kötőanyagok. Dávidtól származik az a saját megfigyelés, hogy mihelyt valami pozitív érzéshez kapcsolódik számára a tanulás, sokkal hatékonyabban tanul. Mind a negatív asszociációkkal, mind a közönnyel párosított „tanulás” csak nyögvenyelős, így hát ehetetlen és emészthetetlen is minden olyan tudáselem, amit így akarnak lenyomni a torkán. Fontos következtetése: ő tanárként ilyet nem szeretne okozni senkinek, tehát hamar eljutott oda, hogy a „beetetés” finomabb módszereit szeretné megtanulni. Remélem, jó helyen volt ezúttal is.
Tudod, hogy kíváncsiságom mellett önreflexiós igényem is kiváltképp magas, ezért hát én is kértem tőlük visszajelzést mindarra, amit láttak, tapasztaltak. A látogatásukat pár nappal követő kollegiális kollokviumunkat ennek szenteltünk, de persze ami ott elhangzott, elismételhetetlen. Nem is terhelnélek vele. Egyetlen epizódot csupán, mert az annyira szenzációs és találó. Azt mondja a szemtelenül (leg)fiatal(abb) tanerő: ő azért is akar másképp, korszerű módszertani eszközökkel tanítani, mivel saját magát is unná, ha századszor is megismételné ugyanazt az előadást. És hamar rájött, hogy szegény hallgatók is ezt érezhetik, ha arra kárhoztatja őket, hogy frontális monológjait hallgassák.
Innen szép győzni. Saját magunk unásától és az ebből fakadó fenti empatikus megfigyelésből egyenes út vezet a módszertani megújulásig!
Kedves Naplóm!
Amióta ezt a hospitálási naplót írom neked, egyfolytában az jár a fejemben, hogy ezt az egymástól tanulást a tantermekbe való visszatérés után is folytatni kellene. Micsoda csendes, de nagyon is tudatos, módszeres didaktikai forradalom volna ez! Bár már ott tartanánk! De addig gyakoroljuk az online tanítást, mert egy ideig még úgy tűnik, szükség lesz rá…
