Vendégoldal
Két Hollandia?
Pár napja dupla rendőrkávéról számoltam be itt, most meg Hollandiából lett hirtelen kettő. Mondjuk, nekem az se lenne sok. De persze nem így kell érteni a címet, ennél egyszerűbb a megfejtés: két élménybeszámolóról van szó két tanárnőtől, akiknek megadatott, hogy pár napig tobzódjanak a holland rendőrképzés tanulmányozásában. A kettő között hat év telt el, de a lényeg nem változott.
Amikor megtudtam, hogy kedves kolléganőm, Szabó Andrea, a Vám- és Pénzügyőr Tanszék vezetője hová készül, gyorsan döntöttem: megkérem, szerezzen vendégszövegével örömöt nekem és olvasóimnak. És mivel régóta úgy érzem, eléggé egy srófra jár az agyunk, azt sem volt nehéz megjósolni, hogy neki is tetszeni fog, amit ott tapasztal. És igen!
Bár stílusunk eltérő, mondanivalónk hasonló. Magam 2013-ban már-már költőien próbáltam megragadni a híres holland toleranciát. Andi a rendőrképzésük irigylésre méltó és azóta csak még magasabb színvonalán álmélkodott el. El is hiszem, mert ott jártam óta nyilván tovább fejlődtek.
Azt hiszem, abban teljesen egyetértünk, hogy jó lenne hazahozni valamit abból a csodából, amit Apeldoornban látni lehet. Ez persze lehetetlen, de azért úti naplóinkban igyekszünk egy kis ízelítőt adni.
Íme hát elsőként az, ahogyan Hollandia 2019 őszén Szabó Andrea szemüvegén át mutatkozik, majd pedig az én 2013-as blogbejegyzésem. Aztán döntse el a kedves olvasó, hogy egy vagy két Hollandiáról beszélünk…
Szabó Andrea: Holland rendőrképzés magyar szemmel
Az ún. Below Sealevel kurzust immáron második alkalommal szervezték meg Hollandiában, az ottani rendőrképzés központjában, az apeldoorni Rendőrakadémián. A kurzus holland vezetője, Lidia Flentrop elmondta, hogy a képzés célja egymás jó gyakorlatának megismerése a holland oktatáson keresztül és nem utolsósorban a kapcsolatépítés, amely célt az előzetesen megkérdezett résztvevők szinte mindegyike megemlítette.
Apeldoorn városa Hollandia keleti, Németország felé eső részén, Gelderland tartományban fekszik, és a környező falvakkal együtt a lakossága több mint 160 000 fő. A város egyik nevezetessége a Het Loo kastély, amely eredetileg a királyi család vadászkastélya volt. Ma pedig kiemelt turisztikai látványosság, éppen átépítés alatt, ezért most csak a parkja látogatható.
Apeldoorn egy nagyon nyugodt és tipikus holland város benyomását keltette bennem, mondom ezt én, aki jó huszonöt év távlatában másodszor jártam Hollandiában. Szóval a város tiszta, rendezett, nyugodt, a kisbuszunkat vezető sofőr szerint este hétkor mindenki alszik, mert főként nyugdíjasok lakják, akik korán fekszenek. Ám másnap reggel megtapasztaljuk az apeldoorni nyugdíjasok „tömegét”, amint kerékpárra pattanva „terrorizálják” az utca népét…
A reptérre érkezésemet követően, még néhány résztvevő bevárása után egy kényelmes vonatúttal jutottunk el az amszterdami Schiphol repülőtérről Apeldoornba. A vonat percre pontosan indult és érkezett (nem is tudom, ezt miért írtam…). Az állomáson szembesültem az első holland csodával: a kerékpártárolóval, ahol több száz biciklit őriztek kölcsönzésre. A hollandok kedvelt közlekedési eszközét és annak napi szintű használatát az ott töltött hét alatt megejtett futásaim és a közös programok során többször is megtapasztaltam.
A program kezdő napját a szervezők az ismerkedésnek szánták, amikor is minden résztvevő hét percben beszélhetett magáról, a küldő szervezetéről – oktatási intézmény, rendőri egység –, de akár az országáról is. Szó szerint a világ minden tájáról érkeztünk: az Amerikai Egyesült Államoktól Indonéziáig, Izlandtól Libanonig. A bemutatkozást mindenki saját vérmérséklete szerint ejtette meg. Olyan érdekességeket tudhattunk meg, miszerint Izlandon minden nap több tucatnyi földrengés van, és hogy a sziget kerülete évente két centivel nő. Az USA-ból érkezett fiatal hölgy úgy nézett ki, mint Sandra Bullock a Beépített szépség című amerikai filmben: fekete öltöny, fekete (inkább férfi) cipő. A horvát kolléga szabadidejében rappel, és saját YouTube csatornája van, a magyar rendőrvicceknek pedig van cseh változatuk…
A kurzus menedzsere, Lidia egész héten velünk volt, és az együtt elköltött reggelik, ebédek és vacsorák során szoros kapcsolat alakult ki köztünk. A program szervezése során ügyelt arra, hogy a legjobb és legfelkészültebb holland kollégák legyenek segítségünkre abban, hogy megismerjük és megértsük az időnként felfoghatatlan szakmaiságot és elköteleződést, ami már a rendőri felkészítés során is érvényesül.
A Rendőrakadémiát 2010-ben átalakították, és a korábbi, épületekkel körülhatárolt nyitott udvart befedték, olyan közösségi teret létesítve ezáltal, amely a hallgatók és az oktatás érdekeit egyaránt szolgálja. Láttunk itt könyvtárat, hallgatók által bármikor használható számítógépes asztalokat, kávézót (ingyen kávégéppel, hallgatónak, oktatónak és külföldi vendégnek egyaránt) és olyan mozgatható üvegfalú termet, ahol az ún. virtuális szemüveges program (VR) oktatása folyik. Erről még később írok.
A hollandok igen komoly erőforrást biztosítanak a rendőri alapképzésre (ez nem felsőoktatás!), hiszen a jelenleg működő hat kiképzőhely mellett építik a hetediket. Megtudtuk, hogy öt éven belül 16 000 rendőr – a jelenlegi létszám kb. 70 000 fő – vonul nyugdíjba, akik hiánya és a pótlásukra tett intézkedések komoly erőpróba elé állítják a holland rendőrképzést.
A rendőri alapképzés három évig tart – amelynek az időtartamát, éppen a fenti okra hivatkozva jelenleg négy hónappal csökkentik –, és évente három alkalommal indul (februárban, májusban és októberben). A moduláris rendszer mellett egy úgynevezett forgórendszert építettek ki, tehát a tanulók a négy hónapos elméleti oktatást követően négy hónapra egy rendőri egységhez kerülnek, majd vissza az iskolába és így tovább. A hallgatók fizetést kapnak, és szerződésük van a rendőrséggel, így fordulhatott elő, hogy találkoztunk 41 éves – kétgyermekes családapa – hallgatóval, de megemlítették, hogy van egy 61 éves hallgatójuk is. Hollandiában a nyugdíjkorhatár egységesen 67 év, így nem csodálkozhatunk azon sem, hogy valaki közel hatvanévesen pályát módosít. A hollandok tehát valóban értik, mit jelent az élethosszig tartó tanulás.
Elhangzott, hogy az oktatókat folyamatosan forgatják, emellett a hallgatói csoportoknak/osztályoknak van egy-két főtanára, aki/k a szakmai gyakorlat alatt is szoros kapcsolatban áll/nak mind a hallgatókkal, mind azzal a rendőri egységgel, ahol éppen a gyakorlati időt töltik. A hallgatók a második – akadémián töltött – modulban tanulnak lövészetet, fegyverismeretet. Ezt követően viselhetnek fegyvert a gyakorlat alatt, de önálló intézkedésre nem jogosultak.
Hollandiában tizenegy régió található, de egy rendőrség van. A rendőrakadémia a holland rendőrség alá tartozik szervezetileg és anyagilag is. Nagyon komoly figyelmet szentelnek a minőségnek és a mennyiségnek, azaz hogy mit kell oktatni és hány hallgatónak. Elhangzott a rugalmas rendőrképzés kifejezés, amely náluk azt jelenti, hogy hatékonyabb és emberbarát, így például, aki néhány modult elvégzett, a későbbi átképzéseknél ezeket „átugorhatja”.
Az oktatás során komoly figyelmet fordítanak az IT eszközök alkalmazására, hiszen a holland rendőrök heti hét napban, napi 24 óra időtartamban használnak ilyen eszközöket a szolgálatuk során. A látogatásunk alkalmával megtekinthettük azt az egységet, ahol a VR segítségével különböző helyszíneket tudnak szimulálni. Ezt az oktatást kiegészítő informatikai lehetőséget nemrég kezdték fejleszteni, ezért egyelőre egy időben csak egy hallgató tudja használni. Megtekintettük azt a speciális oktatási egységet (XVR) is, ahol modellezni tudnak eseményeket (pl. tűzesetet, robbantást), városrészeket (pl. a rotterdami főpályaudvart), és ezt a lehetőséget már a vizsgáztatásba is beépítették.
Megismerhettünk kutató oktatókat, akik olyan aktuális kérdéseket, problémákat kutatnak, amely hasznos az iskolának és a rendőrségnek is (például: a forenzikus kutatások a közlekedésben, amely olyan kérdésekkel foglalkozik, mint hogy mi a különbség a rendőrség számára egy közlekedési baleset és egy bűncselekmény között; milyen hatása van a társadalomra a baleseteknek, főként a halálos közúti balesteknek; mennyibe kerül ez az államnak?
Összegezve az élményeket: egy hét, egy különleges helyszín, egy kivételesen jó, mert a legmodernebb oktatási módszerekkel működő képzés. A helyszín már csak azért is különleges, mert a háború előtt katolikus papokat képeztek itt. A régi templom ma ebédlőként szolgál, ahol az étkezés mellett a hallgatóknak, ha kívánják, lehetőségük van imádságuk elmondására is. A szisztéma azért kivételes, mert az elméleti és gyakorlati felkészítés igen egészséges arányát látjuk, a módszerek pedig a legmodernebb informatikai hátterekkel egészülnek ki. Nem céljuk a kontaktórák mellőzése, azonban különösen nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati és problémamegoldó képzés megvalósítására.
Hollandia és a holland emberek elvarázsoltak. Az esti futásaim alkalmával, a helyes és egymáshoz nagyon hasonló házacskák közt róva a köröket, egy mesefilmben éreztem magam. És a földszinti ablakokon nincs függöny… avagy egy ország, ahol a transzparencia nem üres frázis, hanem hétköznapi valóság.
***
Molnár Katalin: Hollandia – az aktuális kedvenc
Úti napló – Warnsveld, 2013. június 17–21.
Akárkinek mondtam a barátaim, ismerőseim közül, hogy Hollandiába megyek, felderült az arcuk, s azt mondták: Te ott biztosan jól fogod érezni magad, neked való ország! Sokfelé volt már szerencsém utazni Európában. Jártam már Hollandia mellett, Belgiumban és Németországban, többször is, s a környékbeli kultúrák: Franciaország, Svájc, Dánia is megvannak. Az Európával való ismerkedést tizenkét éves koromban kezdtem, s az öreg hölgynek akárhány arcát láttam eddig, mindegyik tetszett. Délen, északon, keleten és nyugaton – középen is – mindannyiszor találtam valamit, ami különleges, ami számomra emlékezetes, tanulságos. Hanem Hollandia most valamennyi közül kedvenccé lépett elő.
Ha nem szakmai blogot írogatnék, akkor bizony kedvem volna mesélni egyet s mást az általam megjárt országokról, de most szigorúan csak arról szólok, ami ide (is) tartozik: Hollandia sokszínűségéről, toleranciájáról, mégpedig egy egészen sajátos – természetesen szakmai, azaz rendészeti – összefüggésben. Most magam is láthattam, hogy a hollandok nem véletlenül híresek Európa-szerte erről a tulajdonságukról. Van alkalmuk gyakorolni, hiszen a statisztikai felmérések szerint az elmúlt évtizedben a népességen belül jelentősen nőtt a bevándorlók aránya. Mára több mint száz nációt számlálnak országszerte, elsősorban persze a nagyvárosokban. Sejtettem én, de mégis jó volt közvetlenül átélni, miért is mondták nekem, hogy szeretni fogom azt, ami ott van.
A szálak az igencsak megkopott angolnyelv-tudásomra nyúlnak vissza. (Ezt most nem részletezem, talán ez az út meghozza e téren is azt az áttörést, aminek már régen meg kellett volna történnie…) Legyen elég annyi, hogy rám fért egy kis nyelvgyakorlás, s ehhez kínálkozott egy kivételes és kihagyhatatlan ajánlat a kolléganőm részéről, aki elvitt magával egy ötnapos szakmai programra. Az úti cél az Apelndoornban működő Holland Rendőrakadémia által szervezett szeminárium volt, amelyen a rendőrképzést mutatták be összesen tizenhat, szintén a rendőrképzésben dolgozó külföldi kollégának. Nyolc (öt uniós és három nem uniós) országból érkeztünk. Utóbbiak: Grúzia, Norvégia, Törökország. Ebből fakadóan a legkülönfélébb kultúrákat és rendőrképzési metódusokat képviseltük. Ezúttal azonban nem volt cél, hogy saját országunkat bemutassuk, öt napon át csak a holland rendőrképzéssel ismerkedhettünk. Mégpedig nagyon alaposan és élményszerűen.
A címben szereplő Warnsveld városka mellett festői szépségű szálláshelyünk volt. Ez az épület a holland rendőrség vendégháza, a vezetőképzés, illetve a külföldi kurzusok számára fenntartott helyszín. Kertjében helyezték el azt a szökőkutat, amely a szolgálat közben életüket vesztett holland rendőrökre emlékeztet. A programnak mintegy a fele itt, Warnsveldben zajlott, s innen utaztunk erre-arra, amikor a különböző képzési intézményeket látogattuk meg. Mindenhol bemutatták az adott terület specialitásait, ismertették az ott folyó oktatást, és terepszemlét is tartottak nekünk.
Zutphenben található az alapfokú rendőrképzés egyik iskolája, itt néhány gyakorlati foglalkozást is megnézhettünk, illetve volt alkalmunk találkozni az iskola egyik büszkeségével, aki egyszerre két évfolyamot végez. Ossendrechtben a taktikai kiképzés folyik egy hatalmas, e célra kialakított és folyamatos fejlesztés alatt álló bázison. Itt szívhattunk egy kis lőporszagos, pontosabban Molotov-koktélos levegőt – bár már csak a gyakorló akció végét csíptük el. Lelystadban pedig a közlekedési szakemberek tanulnak és gyakorolnak, természetesen a legmodernebb technikai eszközpark segítségével, egy több hektáros tanpályán, ahol néhány kört mi is tehettünk.
De a fő szenzáció mindenképpen az Apeldoornban található rendőrakadémia. Már maga az épület sejteti azt a szellemiséget, amely a falai közt lakik. Egy a katolikus egyház által már nem használt templomot – természetesen az eredeti műemléki jellegét megőrizve – alakítottak át, mégpedig harmonikusan ötvözve a régi építészeti stílust a legmodernebbel. Az esztétikum és a funkcionalitás – szó szerinti – iskolapéldájának lehet tanúja, aki körülnéz ebben a lenyűgöző intézményben. De ez csak a látvány. A lényeg ugyanis az, ami a falakon belül, a különböző közösségi helyiségekben zajlik. A holland rendőrség alapfilozófiája érződik az épület minden egyes szegletében. Tágas, világos, tiszta, tetszés és funkció szerint alakítható terek – a rugalmasság jegyében; mindenütt vidám színek – a sokszínűség szimbólumai; üvegfalú tantermek és egybenyíló, hatalmas tanári irodák – az átláthatóság, a nyitottság, az együttműködés és elfogadás szolgálói. Már itt minden arról szól, ami a képzésben és egyúttal magában a rendőri munkában is a legfontosabb: az emberek felé nyitni, rugalmasnak és sokszínűnek lenni. Aki itt tanul, erre szocializálódik. De ami még ennél is fontosabb: amikor elkezd dolgozni, a szervezeti és foglalkozási kultúra legkülönbözőbb színterein is ez várja majd.
Öt napon át elmerültünk a részletekben, s dúskáltunk abban a világban, amiről mi még sokáig csak álmodozhatunk. Ám még egy ilyen minőségű képzés és szervezeti kultúra mellett is akadnak gondjai a holland rendőrségnek, amelyekről azonban minden egyes fórumon őszintén, nyíltan beszélnek. Előttünk sem titkolták ezeket. Éppen ez év elejétől rendőrségi reform zajlik náluk, amelynek számos eleme még nem „üzembiztos”, s rengeteg a kétség, az ellentmondás. Ezt elemzik, értékelik, adott esetben nyíltan, de mindig konstruktívan kritizálják. E pár nap alatt is számos példát láthattunk erre.
A programok közül a legérdekesebb – sőt, nem túlzás azt mondani, hogy szinte katartikus hatású – egy kétórás prezentáció volt. Pontosabb lenne performance-nak nevezni, ugyanis – a diverzitás jegyében, hiszen erről volt szó – öt különböző színű, származású, identitású holland kolléga mutatkozott be. Mindannyian (összesen tizenhatan vannak) a Rotterdamban 2001 márciusa óta működő ún. „A diverzitás és a multikulturális kompetenciák országos szakértői központjában” dolgoznak (National Expertise Centre on Diversity and multicultural competences). Igen, jól olvassák. Az egyébként is elképesztően nyitott holland rendőrség külön hangsúlyt fektet arra, hogy még tovább érzékenyítse a rendőröket, és ezen keresztül is példát mutasson toleranciából azoknak a civileknek, akik között, akikkel és akikért dolgozik. És komoly összeget is fordít erre, hiszen a központ évi költségvetése 1,7 millió Euró. Igazi közösségi szemlélet ez, valódi problémákra orientált rendőrség! Nem ilyen-olyan értelmezése, „kiadása” ezeknek a modelleknek, hanem a legeredetibb filozófia és annak gyakorlati megvalósítása, folyamatos továbbfejlesztése.
Egy fiatal fekete rendőrtiszt, a részleg vezetője vezette fel a témát, majd vidáman és lazán moderálta az érzékenyítő foglalkozást. A „fellépők” röviden elmesélték, hogyan lettek Hollandiában rendőrök, s mivel foglalkoznak a szakmájukon kívül, illetve civilként milyen kapcsolatban vannak a rendőrséggel. Egyikük például, egy török származású férfi dervistáncot lejtett révülten; másikuk, egy ghánai származású férfi, gyönyörű afrikai népviseletben „szónokolt” az emberek közti egyenlőségről; a harmadik, egy középkorú hölgy, lelkesen beszélt arról, milyen konfliktuskezelési módokra tanítja azt a zsidó közösséget, amelynek maga is tagja, sőt, vezetője.
A nagy meglepetést egy transzvesztita szerezte. Egy hatvanéves, pár éve még férfiként, ma viszont nőként élő rendőrtiszttel készült a mini-interjú. Immár büszkén mesélte életének sajátos fordulatát, amikor is három gyermekét felnevelve, 54 évesen elvált, s túljutva a pokol ilyenkor feltáruló minden bugyrán, átoperáltatva magát, elkezdte új életét. Ám egy pillanatra sem kellett megválnia szakmájától és munkahelyétől… A holland rendőrségnek a mai napig is aktív és megbecsült tagja, sőt, mondhatni, egyik fő szimbóluma a sokszínűség, a másság elfogadásának.
Tátott szájjal, meghatódva hallgattuk-néztük ezt az egészet, még a norvég és dán kollégák is, akiknek pedig szintén nem kell a szomszédba menniük egy kis toleranciáért. Olyan beszélgetéseket indított meg ez a délelőtt a csoportunkon belül, amilyenről egyébként egy szokványos nemzetközi tanulmányúton nem is álmodhatunk. Persze ez a tanulmányút egyáltalán nem volt szokványos. Nem is lehetett az, hiszen Hollandiában történt. 2013-ban…
De ébresztő! Sipirc hazafelé! Az öt nap elszállt. Az 1500 kilométeres autózás felrázott az álomból. Az ábrándok azonban maradtak. Volt mit hazahozni. Van mit mesélnem. Lesz mit tanulnunk…
Az eredeti bejegyzés itt olvasható.
