Nyelvi lektorálás… húúúúú…
X. Zene és pedagógia, avagy egy énekművész-zenetanári portfólió margójára
Igaz, hogy nem huszonnégy, csak tizenkét napja írom ezt a sajátos adventi blog-kalendáriumot, és hogy két kakukktojás is került a nyelvi lektorálásról szóló írások közé, de sebaj. Ha van, aki Luca napja óta követte itt az írásaimat, köszönöm neki. Legyen ez az ő ajándéka tőlem. Nekem az ilyesfajta mindennapi apró kedveskedés az igazi karácsonyi készülődés. Már persze a mézeskalácssütés és a napok óta tartó kedves baráti együttlétek mellett – mert ezek az idén sem maradtak el, szerencsére.
Karácsony napjára tartogattam azonban a „Nyelvi lektorálás… húúúúú…” című sorozatom legékesebb darabját. Akár a képzeletbeli karácsonyfa csúcsdísze is lehetne. Tegye ki-ki oda, ahova szeretné, én idebiggyesztem, és ezzel kívánok boldog karácsonyt kedves, hűséges olvasóimnak. Lassan közeledik az év végi számadás is, így abból majd megspórolom a 2018 legszebb lektorálási feladatairól szóló részeket.
Két éve ünnep előtt, közben, után… vagy helyett írtam egy nagyon szép karácsonyi meglepetésről. Egy vers- és novellakötetnek örülhettem akkor, amelynek tiszteletpéldányát a szerző küldte nekem ajándékba. Életemben először irodalmi szövegek nyelvi lektora lehettem, ami bölcsészként különösen szép feladat volt számomra.
Aztán 2017 is hozott ilyesfajta munkát: egy regény szövegét gondoztam nagy élvezettel, amihez aztán még egy kisebb szeretetlakomát is kerekítettünk a szerző kedves családjával.
És idén is volt regényes megbízatásom. Egy science fiction írója is megtalált, tenném rendbe papírra kanyarított sorait. Az izgalmas történet immár napvilágot látott, igaz, nem nyomtatásban, hanem digitálisan.
Az év utolsó hónapjának elején elég gyors munkával készült el egy szöveg, amelynek magyarításával bízott meg írója. A kérés ezúttal szó szerint volt értendő: egy horvát anyanyelvű, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Zeneművészeti Intézetében énekművész-tanár mesterszakon tanuló fiatal lánynak a diplomamunkája részeként a tanári portfólióját kellett elkészítenie, s nem lévén elégedett annak nyelvi színvonalával, megtalált a világhálón. Honlapomból bizonyára kiderülhetett számára, hogy van vonzódásom a tanításhoz és a zenéhez. Talán ezért esett rám a választása. Lám-lám, ez a bölcsész és zenebohóc lét nem is rossz cégér.
Portfóliót a sajátomon kívül csak egyszer láttam eddig: egy kedves földrajz-testnevelés szakos középiskolai tanár barátomét, azt is ppt-s változatában. Nagyon tetszett. De hogy mindez hogyan néz ki egy 43 oldalas dokumentumba fűzve, azzal most szembesültem. Öröm volt hozzájárulni ahhoz, hogy az egyébként tartalmában kifogástalan, színvonalas munka még nyelvileg is rendben legyen.
Már az tetszett, hogy a szerző az idén Prima Primissima díjat kapott L. Ritók Nóra alábbi gondolatát választotta mottóul: „Mindig figyeltem a körülöttem levő pedagógusokat. Kit azért, mert követhető mintát adott számomra, kit pedig azért, mert azt mutatta nekem, milyen nem szeretnék lenni. Ma is ezt teszem. Furcsa, zavaros a kép, amit látok. És mindig történik valami, ami miatt újra és újra azon gondolkodom, miért vagyunk olyanok, mi pedagógusok, amilyenek.”[1]
Szinte nem is volt kérdés, hogy aki így indítja dolgozatát, az szeretne jó tanár lenni. És ahogy haladtam előre a bevezetéstől, a tanári hitvalláson és részletes óravázlatokon, majd a tanítási tapasztalatokról szóló önreflexiókon keresztül a hospitálási naplókig, úgy vált egyértelművé, hogy nemcsak az lesz, de már most is az. Egy végtelenül elkötelezett, a zenét és a tanítást egyaránt szerető fiatal kolléga képe rajzolódik ki a sorok közül. Irigylem azokat a növendékeket, akik tőle tanulhatnak éneklést, zenét, szenvedélyt, bár jó néhány ilyen szív-tanár szerencsére nekem is megadatott. Pedagógiai módszertani felkészültsége korát meghazudtolóan érett és gazdag. Tájékozottsága, tudása meggyőző, az összeállított portfólióra bizonnyal nagy jelest kap majd. Írásának bevezetését ezekkel a gondolatokkal zárja: „Remélem, hogy az olvasó számára érdekes lesz a portfólióm, és hogy az általam választott dokumentumok a pedagógiai kompetenciákkal ötvözve hitelesen megmutatják az eddigi pedagógiai utamon megtett lépcsőfokokat, jelenlegi tanári identitásom formálódását.”
A magam részéről biztosíthatom: így van. Kedves Mia, ezúton is kívánok neked nagyon hosszú és boldog zenei és zenetanári pályát!
Karácsonyi írásomhoz pedig ezt a dalt választottam, nem is értem, miért… 
Talán azért, amiért a képet.
[1] http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1128
